25. The End

My Heart Is Yours.

This Heart, It Beats,

Beats For You Only.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

25. fejezet

- Mi történt pontosan? - ezzel ébresztettem szerelmemet. Vagyis igazából ő ébresztett engem, azzal hogy arcomat simogatta és puszikat nyomott mindenhova. 

- Miért vagy kíváncsi rá? A lényeg, hogy itt vagyok... nem? - mosolygott.

- De engem érdekel.

- Hát jó... - karjára feküdtem, ő pedig átölelt, így egymás szemébe tudtunk nézni. - Az a nő a hegyen, azt mondta, hogy nem csak egy démoni áldozatot követel a rituálé, hanem egy másik lelket is. Nem tudtam, hogy emberi lélek kell-e neki, így...mikor meghallottam a hangokat, amik a szobádból jöttek, gyorsan felszaladtam és akkor gondolkodás nélkül...még épp időben...félre löktelek az útból, hogy a csapás ne téged érjen. - nyelt egy nagyot. - Nem tudtam a következményeket, holott előtte gondolkodtam ezen. Sosem bírtalak volna feláldozni téged, így magamat kellett...

Most tudatosult bennem, hogy Baekhyun tényleg...mennyire szerethet engem. Feláldozta volna az életét, csak hogy én életben maradjak. Ezt sosem fogom tudni meghálálni neki.

Szó nélkül hozzá bújtam és simogattam, ahol értem.

- Nagyon köszönöm.  - pityeregetem a meghatódottságtól. - Mivel tudom neked ezt meghálálni?

- Mivel kéne? Jaj, te butus! - nyomott egy forró csókot a számra. - Nekem már elég az is, hogy élsz és virulsz. - kuncogott. - Ennél nagyobb ajándékot nem kaphatok soha.

- De mégis...megmentettél...

- Lehet nem is vagyok olyan jó. Saját önös érdekből ugrottam eléd, hiszen ha téged elveszítettelek volna, akkor ...

- S... - tettem mutatóujjamat az ajkaira. - Ne is mondd tovább. Értem.

- Amúgy...nem sejtettem, hogy visszakerülök a Mennybe. - folytatta. - Mikor meghaltam, Gabriel feltűnt és azt mondta, hogy mivel jó dolgot cselekedtem, vissza kaphatom a szárnyaimat és újra őrangyal lehetek. Hát belementem. Csak utána közölte, hogy van egy másik lehetőség is. 

- De...miért lett ilyen hirtelen az arkangyal? Minek fosztott meg a hivatásodtól, ha aztán utána még lehetőséget is ad arra, hogy ember legyél? - értetlenkedtem.

- Fogalmam sincs. - rázta a fejét tanácstalanul. - Lehet, hogy rájött...nem csinálhatja ezt a dolgot sokáig. Tudta, hogy igazából jó vagyok, ezért ide-oda kellett volna repdesnem Föld és Ég között...tudta, hogy úgyis elkövetnénk ugyanazt a hibát. Így gondolta... megkíméli saját magát és minket is. Kedves volt tőle.

- Érdekes... - hagytam annyiban. 

- Na...ma mit csinálunk? - mosolygott rám angyalian.

- Bármit, amit akarsz.

- Azt hiszem sejted, hogy mit akarok... - kacsintott, majd megfogta kezemet és levezette a takaró alá. Mikor tenyerem hozzáért merev férfiasságához, elnevettem magam.

- Te kis telhetetlen. - vigyorogtam önfeledten.

- Te mondtad, hogy azt csinálunk, amit Én akarok. Hát nesze neked! - azzal rám gurult és elkezdett hevesen csókolni.

Délután jutottam csak el odáig, hogy elmenjek lezuhanyozni, de Baekhyun ott is megtalált, így kénytelen voltam engedni a kísértésnek, ismét átadtam magam neki. Ezen a napon annyit szeretkeztünk, hogy estére már alig maradt erőm, de nem bántam. Életem egyik legjobb napja volt ez a mai.

- Na mit eszünk vacsira? - jött ki Baekhyun köntösben, vizes, kócos hajjal, ami annyira szexivé tette, hogy kénytelen voltam elnézni, különben még egy menetben részesítettem volna magunkat.

- Pizza? Plussz egy film? - tettem ajánlatot.

- Oké, akkor rendelek. Te addig tedd be a filmet.

- Értettem főnök! - dugtam ki a nyelvem, mire elmosolyodott.

- Leharapom.

- Csak rajta... - kekeckedtem.

- Előbb a pizza. - húzta az agyamat, amit nem bántam. Tudtam, hogy minél többet vagyok vele, annál izgalmasabb lesz. 

A pizza egy óra múlva megjött, mi pedig Baekhyunnal leültünk a kanapéra, és összebújva élveztük a filmet. 

- Itt van szerencse süti is. - nyomta a kezembe.

- Várj egy kisebb kell. - nyúltam volna egy másikért, de ő nem engedte.

- Nem! Azt edd!

- Te kis diktátor! - csaptam finoman vállon, mire elvigyorodott.

- A férfié a dominancia, nem tudtad?

- Ha-ha. - haraptam rá a sütire, de a fogam majd' bele törött egy kemény dologba. - Áúúú! - jajdultam fel fájdalmamban. - Mi a franc...? - mikor megnéztem, hogy mi volt az a dolog amire ráharaptam...- B...Baekhyun...? - mutattam fel a fényes tárgyat, ami egy gyönyörű, kék kristályos gyűrű volt.

Ekkor Baekhyun letérdelt elém, kivette a kezemből a gyűrűt és szerelmes tekintettel megkérdezte:

- Baek Jae Eun...tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül, és hogy nehéz életed volt. Épp ezért szeretnélek Én boldoggá tenni. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, de...minden vágyam az, hogy megpróbáljam.... - jött zavarba. Olyan édes volt, hogy elkezdtem könnyezni. - Ja Eun-ssi...lennél...lennél a feleségem?

Nem válaszoltam neki semmit, csak néztem a gyűrűt, majd az ő arcát, Őt, akiért bármit képes lennék feláldozni. Letérdeltem elé, és két kezem közé fogtam az arcát.

- Semmi másra nem vágyom jobban, minthogy a Te feleséged legyek! - motyogtam halkan, majd mind ketten elmosolyodtunk.

- Szeretlek! - csókolt meg szerelmesen.

- Én is...én is téged...én Őrangyalom!

24. +18

24. fejezet

- Eldöntöttük! - hajoltunk meg mindketten Gabriel előtt.

- Sejtem a válaszodat. - mondta higgadtan az arkangyal. - Biztos vagy benne? Nem számít, hogy meghazudtolod saját önmagad, hogy a hivatásod és származásod ellen fordulsz, csak azért, hogy együtt megöregedj és meghalj egy emberrel?

- Nem számít. - felelte Baekhyun határozottan.

- Hát...ha már ennyi mindenen keresztül mentetek, valami ilyesmi választ vártam. - mosolygott Gabriel.

- Kérdezhetek valamit? - álltam fel. - Most miért vagy ilyen kedves hozzánk? - Baekhyun megrázta a kezem, jelezvén, hogy hallgassak, de én annyira kíváncsi voltam hogy meg kellett kérdeznem.

- Nincs semmi különösebb oka. - vonta meg a vállát. - Viszont te lány...még mindig nagyon nagy a szád.

- Elnézésedet kérjük. - szólt közbe Baekhyun. Mindig olyan jól nevelt és megalázkodó, sosem értettem, hogy miért hódol be neki.

- Szóval akkor úgy döntöttél, hogy letérsz vele, a Földre. Viszont akkor tudnod kell, hogy a halhatatlanságod, a képességed és mindenféle angyali erőd a semmibe vész. Már nem leszel képes megvédeni Őt. - mutatott rám. - Két kezeddel kell majd. Így is belemész?

- Bele. - hajolt meg Baekhyun. - Kérlek szépen, Gabriel arkangyal, tégy emberré, hogy elhagyhassam e világot és örökre Baek Ja Eunnal élhessek, a Földön.

- Akkor legyen, ahogy akarod! - hirtelen elvakított minket a fény, ami az arkangyal kezéből áradt szét, majd pár perc eszméletlenség után az ágyamban ébredtem fel.

- Baekhyun? - álltam fel, de megszédültem. - Ah....Baekhyun? - kiabáltam ki a szobából, majd mikor kiléptem neki ütköztem egy mellkasnak.

- Ja Eun...! - vigyorgott boldogan Baekhyun, mire én is elnevettem magam a boldogság miatt.

- Baekhyun... - öleltem meg hevesen. - Érzel? Jól vagy? Milyen érzés? - rohamoztam meg.

- Nyugi... - kuncogott a szokásos módon. - Érezlek. - simított végig hátamon. - És nagyon nagyon jó érzés.

Elhúzódtam tőle, hogy szemébe tudjak nézni. A lénye már nem volt olyan fényes, mint mikor angyal volt, de így emberként is eszméletlenül helyes és angyali.

Mielőtt feleszmélhettem volna, már ajkaimra is tapadt, majd vadul noszogatta nyelvemet, hogy kapcsolódjak már be én is a csókunkba. Több sem kellett, átkaroltam nyakát és amilyen közel csak lehetett, húztam magamhoz. Testünk egymáshoz simult, majd Baekhyun felkapott két karjába, és kissé keményen nekivágott a falnak.

- Bocsáss meg. Csak... - nyögte két csók között. - Nem bírok magammal...akarlak... - lihegte. - Annyira hiányoztál már...

- Te is nekem! - harapdáltam szexi nyakát.

Baekhyun belemarkolt a fenekembe, majd bevitt a szobámba és együtt dőltünk le az ágyra, miközben egymást vetkőztettük.

- Ah..olyan finom, puha vagy... - puszilgatta a hasamat, majd egyre lejjebb haladt, mikor elérte legérzékenyebb pontomat, hangosan nyögtem egyet.

- Baekie... - markoltam bele selymes hajába, mire nyelvét óvatosan beledugta nedves nyílásomba, majd izgatóan mozgatni kezdte. Pár perc múlva egy hangos sikoly kíséretében el is élveztem. Utána viszont úgy döntöttem, most rajtam a sor, nekem kell őt kényeztetnem. Felhúztam magamhoz arcát, majd miközben ő az én mellemet markolászta, én apró fognyomokat hagytam ott mellkasán. Mikor megszívtam mellbimbóját férfias nyögés hagyta el a száját, ami csak még jobban felizgatott.

Lassan, türelmesen haladtam egyre lejjebb, mikor rátapadtam merev férfiasságára és húzogatni kezdtem rajta a bőrt. Annyira jól esett neki ez az érzés, hogy hátát felemelte, és fejét hátra vetette, miközben ajkait rágta. Fogai viszont könnyedén felhasították szép száját, annyira, hogy a vér is kicsordult. Miközben lenn tovább izgattam, felmásztam testén és rátapadtam vértől nedves, puha párnáira és szívni kezdtem alsó, sérült ajkát.

- Hah.... - nyögte Baekhyun. - Ja Eun... ha tovább csinálod ezt...elmegyek, itt a kezedben.

- A-a baby...majd bennem. - mosolyogtam, majd tovább nyaltam száját.

- Akkor viszont el kell engedned... - kuncogott. Hevesen elkapott és hátamra fektetett, majd rám nehezedett és tovább csókolt. Olyan szenvedélyes volt, sokkal vadabb, mint az első alkalomkor.

Férfiasságát megéreztem bejáratomnál, mire egy nagyot nyögtem és még jobban húztam magamhoz szerelmemet. Mikor lassan belém nyomult, úgy éreztem, hogy ennél jobb dolog soha nem történhet velem. Az egyesülés, hogy azzal lehetek, akit mindennél jobban szeretek, sírásra késztetett és nem bírtam nem kiengedni örömkönnyeimet. Kezeim bejárták Baekhyun egész testét, hiszen érezni akartam, hogy Ő csak az enyém, Ő hozzám tartozik.

- Szeretlek. - súgta a fülembe, miközben erőseket lökött alsó felével. - Tudom, hogy ezt már sokszor mondtam, de...

- A te szádból sosem hallhatom elégszer. - fogtam közre arcát két kezemmel. - Tudom, hogy szeretsz, és...ezért nagyon hálás vagyok.

- Mostantól...sosem hagylak el, kész vagyok hűséget fogadni, bármikor, amikor csak akarod. - csókolt meg. Ez a kijelentése váratlanul ért.

- Te most... - nyeltem egy nagyot... - Te...

- Igen. - nevetett idegesen. - Tudom, hogy elég röhejes ilyen helyzetben megkérni egy lány kezét, de...mi különleges páros vagyunk... - villantotta rám szexi mosolyát.

- A végén talán választ tudok adni! - húztam vigyorogva magamhoz, majd lábaimmal közelebb toltam alsó felét az én ágyékomhoz, így ismét ütemesebben kezdhettük el mozogni. Egyszerre élveztünk el, nyögések és kiabálások közepette, és egymás nevét lihegve borultunk össze az aktus végén.

- Én is szeretlek, és bármikor boldogan hozzád mennék. - sepertem arrébb nedves haját, izzadt bőréről. Olyan gyönyörű volt, hogy nem hittem el, ez az ember tényleg az enyém. Életemben először éreztem azt, hogy szerencsés vagyok.

- Olyan csodálatos vagy. - húzott magához. Arcom vizes mellkasához tapadt, éreztem tiszta, férfias illatát, majd egyik lábamat átlendítettem a takaró alatt a derekán, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Elégedetten mosolyogtam megjegyzésén, majd ujjaimmal hátán kezdtem el körözni, miközben ő a fejem búbját csókolgatta és dúdolgatott.

- Énekelj nekem. Kérlek! - néztem bele ébenfekete szemeibe. Rám mosolygott, majd végigsimított arcomon és énekelni kezdett, olyan angyali hangon, hogy szépséges arcának látványa és férfias hangja teljesen kitöltötte a szobát, onnantól kezdve nem létezett más, csak Ő és Én.

23.

23. fejezet

Egész este Baekhyun ingjét áztattam, majd mikor a valódi teste is eltűnt, csak a ruhái maradtak utána, fogtam az ingjét és belebújtam.

A sarokban ültem és zokogtam, mint egy emós, miközben folyamatosan a ruhát szagolgattam. Megszokott Baekhyun illata volt, amitől csak még jobban elkezdtem sírni.

Az egész életem romokban hevert, belül darabokra szedtek, tudtam, hogy képtelen leszek ezek után olyan életet élni, mint azelőtt. Apám és anyám után, a legfontosabb személy Baekhyun volt, vele úgy éreztem pótolható az a sok hiányosság, amit a szüleim halála okozott. Most, hogy őt elvesztettem, egy roncs vagyok.

Lassan feltápászkodtam a földről, majd lesétáltam a lépcsőn, a konyhába. Öntudatlanul elővettem a legnagyobb kést, amit találtam a fiókban, majd kivittem a teraszra.

- Ha Ő nem lehet itt velem, akkor minek maradjak itt? Odafönn megtalálok mindenkit, akit valaha szerettem, a Földön nincs már senki sem, aki miatt érdemes lenne maradnom.

- mondtam magamnak, majd felemeltem a kést, és már épp belemélyesztettem volna a szívembe, mikor egyszer csak... elájultam.

Egy hófehér mezőn ébredtem fel. Mikor megpillantottam egy ismerős arcot, rájöttem, hogy ismét a Mennyben vagyok.

- Mit akartál tenni, te lány? - sétált felém Gabriel nyugodtan. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, egyszerű kérdés volt csupán. - Nagyon romantikus dolog volt tőled, de azt hiszem ezt meg kéne gondolnod... - mondta.

- Mit? - ugrottam fel. - Azt, hogy mit is kezdhetnék magammal, egyedül? - kérdeztem gúnyosan. - Ez mind a TE hibád! Ha kissé könyörületes lettél volna Hozzá, akkor most minden rendben lenne! - kiabáltam mérgesen. Könnyeim záporoztak, meggyötörve rökönyödtem össze lábai előtt. - Elvettetek mindent tőlem.

- Nem mi vettük el őket! - guggolt le elém. Most sem volt semmi érzelem a mondandójában, pedig látszólag meg akart nyugtatni.

- Baekhyun-t TI vettétek el tőlem. - állítottam határozottan.

- Miből veszed, hogy meghalt?

- A te számodra és az én számomra más a halál, tudom. - szipogtam. - Nyílván a lelke felkerült ide, így számomra halott. Ezért akartam én is követni Őt.

- Hát tényleg ennyire szereted? - kérdezte kimérten. - Annyira, hogy képes lennél meghalni érte? Csak azért, hogy vele lehess? Egy angyallal?

- Igen. - vágtam rá rögtön. - Ő a mindenem. - sírtam.

Gabriel intett egyet a kezével, majd egy láthatatlan ajtó kinyílott és erős fény áradt szét a mezőn. Eltakartam a szemem, hogy ne vakuljak meg, de nem bírtam ki, meg kellett néznem, hogy mi történik. Mikor leemeltem a kezem a szemem elől, megpillantottam egy alakot, amint a fény forrásából sétál felénk. Egyre közelebb jött, de még mindig nem láttam az arcát.

- Még szerencse, hogy ezt Ő is így gondolja... - suttogta nekem az arkangyal.

Amint ezt kimondta, végre kirajzolódott az alak arcának körvonala és...megláttam...ŐT!

Az ámulattól és letaglózódástól levegőt sem bírtam venni, csak néztem, ahogy arcán széles mosollyal és csillogó szemekkel felém sétál, majd megáll előttem. Ekkor én felegyenesedtem és tovább fürkésztem arcát. Nem tudtam elhinni...

- Ez...ez most igazi? Vagy csak itt fenn létezik? - nyeltem egy nagyot, hiszen az hogy most itt áll előttem, a Mennyben nem jelent semmit.

- Baek Ja Eun... - lehelte érzelmesen nevemet Baekhyun.

Lassan felemeltem a kezem és megérintettem sima bőrét. Majd hirtelen magamhoz húztam és úgy öleltem, hogy soha többet ne kelljen elengednem.

- Baekhyun... - szorítottam.

- Kicsim... - bújt oda nyakamhoz. - Összeroppantsz. - hangjában mosoly bujkált. - Hiányoztál, pedig csak pár órára mentem el, de te máris hülyeséget csinálsz.

- Ne engedj el! - húztam vissza a fejét, mert a szemembe akart nézni.

- Hm... - ölelt meg szorosan. Olyan békés volt minden, legszívesebben így maradtam volna örökre, de ekkor Gabriel megszólalt:

- Beszélj vele, majd tudasd velem a döntésedet. - azzal eltűnt az arkangyal.

- Miről kell beszélni? - néztem szép arcára. - Gondolhattam volna, hogy nem lesz ez akadálymentes...

- Nyugi... - mosolygott elbűvölően. - Nem tudom, mit fogsz szólni hozzá de...ismét őrangyal lettem... - várta reakciómat.

Karjaim lehullottak csípőjéről, majd látványosan elszomorodtam.

- Akkor megint minden olyan, mint régen... - ráztam a fejem. - Nem lehetünk együtt...igaz? - mondtam elkeseredve.

- Nyugalom... - simított végig az arcomon. - Ez az egyik lehetőség. Hogy itt maradok és valaki máshoz osztanak be.

- És mi a másik?

- A másik...az az, hogy...te...őrangyal nélkül maradsz, én meg...letérhetek veled a Földre, mint...mint ember... - az utolsó szót olyan félve, és nehézkesen nyögte ki, mintha attól tartana, hogy valami ördögi dolgot művelne ezzel.

- Viccelsz? - tátogtam. - Szerinted melyiket választom? - nyomtam egy csókot a szájára.

- Nem baj, ha nem lesz őrangyalod? Nekem nem lesz erőm megvédeni téged... - rázta a fejét.

- Érdekel az engem? Én nem a képességeidet szeretem, te Muki! - pacskoltam meg a vállát, majd mosolyt visszafojtva tovább szipogtam. - Téged szeretlek, mindennél jobban, és azt akarom, hogy gyere le velem!!!! - öleltem meg ismét.

- Jaj, Ja Eun-ah. - sírt Baekhyun is. - Nagyon nagyon szeretlek!

22.

22. fejezet

- Elmondod végre, hogy mit történt a hegyen? - faggattam Baekhyun-t, de ő harmadjára sem volt képes rendes választ adni.

- Mondom, hogy semmi. Össze-vissza beszélt a nő. Semmi értelme nem volt. - támaszkodott a konyhapultnak. Én viszont éreztem, hogy hazudik. Ő mindig túl őszinte, túl nemes volt ahhoz, hogy lódítson, mindig megmondta az igazat. Most mégis...valamiért nagyon titkolózik.

- Elmondod, vagy azt szeretnéd, hogy ne beszéljek veled többet? - próbáltam megvezekelni, de erre csak mosolyogva rám nézett.

- Fenyegetsz? Hm... - nyalta körbe a száját, amitől hirtelen elkapott a vágy. Olyan szexi és csábító volt ilyenkor, mégis...huncutul aranyos. Lassan odasétáltam elé, majd számat az övé elé tettem, úgy hogy ne érjek még hozzá. Ő viszont elnevette magát, és elfordult.

- Majdnem bejött. - nevetett. - Sőt...be is jött volna, ha... - hallgatott el hirtelen. Erre én is elszomorodtam, mivel eszembe jutott a tény, hogy nem képes érezni.

- Mindegy. Most megyek fürdeni. - hagytam volna ott, de ő megragadta a kezem és magához húzott.

- Nem maradnánk így, néhány percre? - ölelt át. Nem válaszoltam, csak visszaöleltem és pár percig, néma csendben álltunk.

- Jó éjszakát! - mondta.

- Te nem jössz? - engedtem el.

- Valamit el kell intéznem. De...itt leszek, mikor felébredsz. Ígérem. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kisétált a házból.

Az éjszaka közepén felriadtam valamire. Óvatosan néztem körbe a szobámban, mikor megpillantottam a három ereklyét villogni a szekrényemben.

Felkeltem, és kinyitottam az ajtót. A tükör, a tőr és a lándzsa fénylettek, mintha kapcsolatba léptek volna egymással.

Lehet, hogy ez egy jel? - kérdeztem hangosan.

- Lehet. - tűnt fel valaki a hátam mögül. Egy démon volt az.

- Te még mindig élsz? - morogtam. - Na de várj...már nem sokáig! - emeltem ki a tőrt.

- Ne bízd el magad! - vigyorgott cinikusan. - Látom megszerezted a tárgyakat.

- Meg hát. - közben azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha most végezném el a munkám. Itt vannak az ereklyék, és egy démon is, már csak annyit kell csinálnom, hogy úgy megsebzem, hogy ne tudjon eltűnni. Viszont én közel nem vagyok olyan gyors, mint egy démon.

Miközben ezen gondolkodtam, a démon hirtelen előttem termett, majd felpofozott. A tőr kiesett a kezemből, én pedig a földön landoltam. A szám felszakadt és nyögtem egyet, mikor fejem a padlón koppant.

- Gyenge kis ember vagy... démonvadász? - kacagott. - Még koncentrálni sem vagy képes huzamosabb ideig.

- Pofa be, te dög! - morogtam.

- Nagy a szád, kislány! - rúgott belém, mire feljajdultam. Szedd össze magad, Baek Ja Eun! Hagyod, hogy egy démon megverjen? - bíztattam magam, majd amint erőt gyűjtöttem, kirúgtam a démon lábát, így ő is le került.

- Kurva! - pattant föl rögtön, de ekkor már én is álltam. Heves ökölcsatába kezdtünk, ő próbálta belemélyeszteni fogait a bőrömbe, de szerencsére sikerült valahányszor elhúzódnom.

Mit tegyek? Az egyedüli fegyverem az ereklyék, viszont az nem lesz jó, hiszen a démon meghal ha belemélyeztem a tőrt vagy a lándzsát.

Egy pillanatig nem figyeltem és akkor a démon neki lökött az álló lámpának. Ez az! - kaptam fel a lámpát, majd vastag végével próbáltam leütni. Először sikertelenül, de másodjára leröpült a lámpa sisakja, így mikor egy kicsit elszédült, fogtam a hegyes végét, és beleszúrtam a démon testébe, majd nagyot hajítottam és sikerült a falra tűznöm a gonoszt.

De honnan van bennem ekkora erő? - csodálkoztam. De mindegy is volt, ami most a legfontosabb, hogy végrehajtsam a varázslatot, amíg nincs eszméleténél a démon.

Gyorsan összetettem az ereklyéket, nem olyan messze a démontól, majd vártam.

- Hogyan kell ezt csinálni? - mérgelődtem, mikor a tárgyak ismét világítani kezdtek, majd egyre és egyre fényesebbek lettek, már szinte megvakítottak. A démon sikoltott egyet. A tárgyakból fénycsóvák szöktek ki, majd hirtelen az összes fénycsóva rám fókuszált. Mi...ez? Eltakartam a szemem, mivel nagyon bántott a fény. A démon tovább visított, egyre hangosabban, majd arra eszméltem, hogy egy nagy fényrobbanás döntött le a lábamról. Nem is...valaki ellökött! - jöttem rá.

Pár perc múlva a fény pislákolt néhányat, majd az ereklyék a démonnal együtt eltűntek. Óvatosan felültem, s akkor olyat pillantottam meg, amitől teljesen lefagytam.

- Baekhyun! - csúsztam oda hozzá, hiszen a földön feküdt, eszméletlenül. - Baekhyun! - hisztériáztam, de ő nem tért magához. Megfogtam a csuklóját, de nem lüktetett.

- Baekhyun! - szólítgattam tovább, közben könnyeim potyogtak. - Ébredj fel! - ráztam tovább, de mindhiába. - Mit tettél te bolond? Miért löktél félre???

Miközben őt ölelgettem, rájöttem, hogy mit mondhatott a nő a hegyen. Azt mondhatta, hogy bele fog halni az az ember, aki megpróbálja elpusztítani a démonokat. Baekhyun tudta ezt, ezért ugrott elém.

- Ne halj meg! Kérlek! - zokogtam. A belsőmben olyan szorítást éreztem, hogy a levegőt kapkodva vettem, szinte bele fulladtam könnyeimbe.

Aztán hirtelen Baekhyun teste fényleni kezdett, mire én elengedtem. Végig kellett néznem, ahogy halványabbik önmaga, a lelke elhagyja a testét, és felszáll, majd eltűnik a plafonon.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeem! - borultam rá, szerelmem élettelen testére. - Nem teheted ezt velem, Istenem!!!!! Neeeeeeeeeem! - ölelgettem Baekhyun holttestét.

- Kérlek!!!! Megteszek bármit! Csak ne vedd el tőlem még ŐT is!!! - kiabáltam az ég felé. - Mit tettem, hogy így büntetsz??? Ne vedd el!!!!

21.

21. fejezet

Reggel melegség járta át a szívemet és testemet, mikor Baekhyun tenyere hozzáért az arcomhoz. Ki sem nyitottam a szemem rögtön, még élvezni akartam puha érintését. Olyan gyönyörű kezei voltak, hogy mindig megirigyeltem tőle, pedig ő fiú.

- Jó reggelt, édesem! - ez volt az első alkalom, hogy becézgetett. Rögtön kinyílott a csipám, majd belenéztem ébenfekete szemeibe. Szó nélkül magamhoz húztam arcát, majd megcsókoltam. Aztán esett le, hogy Ő nem érez semmit.

- Ah, bárcsak éreznélek... - nyöszörögte a csókunkba. Elhúzódtam, és ismét farkasszemet néztem vele.

- Nagyon szeretném, ha éreznél. - leheltem egy utolsó puszit a szájára, majd felkeltem és elmentem a fürdőbe. - Tudod mit? - kiabáltam ki. - Ma menjünk el megkeresni az utolsó ereklyét.

- Rendben. - állt meg az ajtóban, majd elkezdett bámulni, miközben fésülködtem. Haloványan elmosolyodott és elsütötte szemét. Olyan aranyos volt, hogy életemben nem láttam még ilyen édes embert...mármint angyalt, mint Ő. Letettem a fésűt, majd elé álltam és felemeltem állánál fogva a fejét.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?! - mosolyogtam rá. - Nem számít, hogy mi van most, és mi lesz...én mindig szeretni foglak. - bíztattam. - Te örökre az én őrangyalom leszel... - vigasztaltam, hisz láttam az arcán, hogy nagyon el van keseredve. Bólintott egy kicsit, majd állát a vállamra helyezte és megölelt.

- Köszönöm...köszönöm, hogy itt vagy nekem... - mondta a nyakamba halkan.

- Én köszönöm. Ha te nem lennél, nagyon magányos lennék. - búgtam. - Te rángattál ki abból a mélységes, fekete gödörből, amiben eddig éltem. - éreztem, hogy elmosolyodik. Végre megnyugtattam!

- Na....talpra! - engedtem el. - Ideje megkeresni egy tükröt, vagy micsodát. - visszamentem a szobába, hogy megnézzem a térképen, hova kell menni.

- Ez most valami vicc? - ámultam el. - A Himalája?

- Ott van a tükör? - kérdezte Baekhyun lepetten.

- Igen. - nyüszítettem. - Kéne venni pár kabátot.

- Akkor hajrá! - tette ökölbe a kezét Baekhyun. Helyes, ez a keresgélés legalább kicsit eltereli a figyelmét a gondokról.

Már két órája gyalogoltunk felfelé a világ legmagasabb hegyén, de még mindig nem láttuk a végét.

- Bárcsak lenne most szárnyam. - fújtatott Baekhyun.

- A varázserőd nem jó semmire? - másztam tovább.

- Már nincs varázserőm. - torpant meg hirtelen.

- Mi? Azt is elvették? - fordultam hátra. Bólintott egyet, majd lehajtotta a fejét. - Persze így sem vagyok teljesen védtelen, de...a fény már eltávozott tőlem.

Nyeltem egy nagyot. Iszonyatos bűntudat tört rám, hiszen én tehettem az egészről, és láttam rajta, hogy nagyon el van keseredve.

- Nagyon sajnálom.

- Ne csináld már megint! - mosolyodott el, majd közelebb jött és szinte bele lehelte a számba: - Nálad jobb dolog nem történt még velem soha, egy percét sem bánom, értetted? - csókolt meg. - Ha még egyszer lelkiismeret furdalást vélek felfedezni az arcodon, elnáspángollak. Vili?

- Értettem. - bólintottam, mielőtt megpusziltam, majd tovább folytattuk az utunkat.

Egy óra múlva két eszkimó-féleségbe botlottunk.

- Te...élnek a Himaláján eszkimók? - kérdeztem Baekhyuntól.

- Ki tudja... - vont vállat, majd meghajoltunk a két ember előtt.

- Mit keresnek ide fenn? - kérdezte a nő, kínaiul.

- Egy bizonyos tükröt, ami a mende-mondák szerint démonölő fegyver. Nem tudnak esetleg róla valamit? - válaszolta Baekhyun ugyanolyan nyelven. De jó, eddig nem is tudtam, hogy tud kínaiul.

A pár képére döbbenet ült ki, majd megragadták a kezünket és bevezettek minket egy kis kunyhóba. Nagyon hideg volt kint, azt hittem halálra fagyok, de mikor beértünk a viszonylag melegnek mondható helyiségbe, már jobb volt a helyzet.

- Mit mondtak? - kérdeztem.

- Szerintem ismerik a történetet, és segítségünkre lesznek. - foglalt helyet Baekhyun az egyik széken.

- A barátnőd... - halandzsázott tovább a nő. - Démonölő?

- Igen, valami olyasmi... - húzta a száját.

- Miről van szó? - próbáltam felvenni a kapcsolatot velük, de mindhiába.

- Akkor valamit tudnod kell fiú... - hajolt közelebb Baekhyunhoz. - Ha a három ereklyét összeteszed és ezáltal elpusztítod az összes démont...A három tárgy mellé, szükséged lesz egy démonra, akin a varázslatot végre hajthatod.

- Igen ezt eddig is tudtam.

- De! Van itt még valami... - nézett rám a nő. - Ha Ő próbálja elpusztítani, akkor ő maga is belehal.

- Tessék? - ugrott fel a székről Baekhyun. - Miről beszél? - vált idegessé.

- A varázslat egy emberi lelket is követel. Ahhoz, hogy a varázslat teljesen befejeződjön, szüksége van arra az emberre, aki elpusztítja, így válik véglegessé. Én tudom, hiszen én alkottam meg a varázslatot.

- Mi maga? Boszorkány? - fogta meg a kezem Baekhyun.

- Nem épp...

Közben befutott a nő férje is, kezében egy régi, barna anyagba tekert tükörrel.

- Köszönjük. - vette el Baekhyun, majd meghajolt. - Köszönjük a segítséget. - sietve húzott ki a kunyhóból.

- Ne feledd amit mondtam. A lány meghal! - kiabált utánunk valamit a nő.

- Azonnal tűnjük el innen... - rángatott tovább Baekhyun.

20.

20. fejezet

Reggel a saját ágyamban ébredtem. Amint tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, hogy Baekhyun hol van és él-e egyáltalán még, azonnal kipattantam az ágyamból, felöltöztem és kirohantam megkeresni.

Egész álló nap utána kutattam, de...az is lehet, hogy nem is Koreában van. - jöttem rá.

- Mit tegyek? - ácsorogtam a szakadó esőben. Még a bugyim is átázott, de nem érdekelt. Minden áron meg akartam találni, biztosan szenved a fájdalomtól.

- Baekhyun!!!!!!!! - kiabáltam a levegőbe, de senki sem válaszolt. Szomorúan, sírva visszabotorkáltam a házamba, de megcsúsztam a padlón és nagyot zakóztam.

- Hol vagy...? - zokogtam a földön.

- Ja....Eun.... - hallatszódott egy hang a szobából. Nem volt ismerős, így azonnal felkeltem, és felkapcsoltam a villanyt. Lassan, óvatosan besétáltam a nappaliba, majd megpillantottam a földön fekve Baekhyun-t. Vérben feküdt és fájdalmasan hempergett benne.

- Baekhyun!!! - rohantam oda hozzá. - Ne....úristen! - hitetlenkedtem. Olyan borzalmas volt a látvány, hogy képtelen voltam ránézni, felsegítettem, majd a fürdőbe vezettem. Olyan dejavu érzésem volt, azzal a különbséggel hogy most sokkal brutálisabb a helyzet. Bizonyára a szárnyai helye vérzett, s ez mind miattam van.

- Ja Eun... - nyögte Baekhyun. - Segíts!

- Segítek! Feküdj le... - tettem le óvatosan a fürdőszoba padlójára hason fekve. Nagyon nagyon ronda volt a sebe.

- Jézusom! - kaptam a számhoz. Az is csoda, hogy túlélte!

Fél óra alatt sikerült is letisztítanom a két nagy csíkot, ami szinte egész hátát keresztül metszette. Az biztos, hogy nem mostanában fog háton feküdni.

- Kész vagy. - dobtam át egyik karját a vállamon, mire arca közel került az enyémhez, ő pedig egy gyenge csókot lehelt rá.

- Köszönöm. - feje erőtlenül dőlt rá a vállamra.

- Nagyon sajnálom... - simogattam meg, majd bevittem a szobámba.

Gyorsan lefürödtem és be is feküdtem mellé az ágyba. Arca még mindig fájdalmas volt, de legalább aludt. Kell neki a pihenés, ha meg akar gyógyulni.

Gondosan betakartam és egész este őt néztem, ha kellett neki valami, már ugrottam is, szinte egy percet sem aludtam mégis reggel ugyanolyan éber voltam.

- Kell valami? - kérdeztem halkan, mire bólintott egyet.

- Mi?

- Hadd öleljelek meg! - nyitotta ki a szemeit. Kissé meglepődtem, de örömmel hozzá bújtam.

- Nem fáj a hátad? - temettem arcomat a nyakába.

- Így nem is érzem. - szorított meg. - Nagyon sajnálom, hogy végig kellett ezt nézned. Ha bármit tehettem volna ez ellen... - kezdte, de megállítottam.

- Miért beszélsz ilyeneket? - kérdeztem. - Tudod, hogy minden az én hibám, miért te szavatkozol? - könnyeztem megint. - Nagyon fáj, hogy miattam szenvedsz.

- Te butus. - ölelt meg ismét, majd elengedett és hosszas bámulás után ajkait az enyémekre nyomta. Egyre hevesebben csókolt, amit nem tudtam mire vélni, majd hirtelen kidülledt szemekkel elhúzódott.

- Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

- Ja Eun...én... - dadogta. - Én...nem...nem éreztem semmit...

- Micsoda? - ültem fel az ágyban. - Mikor?

- Mikor megcsókoltalak. - vágta rá. - Nem éreztem...khm...ott lenn... - jött volna zavarba, de a rémület átvette az uralmat az arcán. - Nem lehet!

- Mi? - nem értettem semmit. Elegem van abból, hogy én mindig le vagyok maradva.

- Ja Eun.... - állt fel az ágyból lassan. - Én....ah...úristen! - masszírozta az arcát. - Nem ...ez nem történhet meg! - rogyott térdre.

- Mi folyik itt? - kérdeztem idegesen.

- Nem érezlek! Fizikailag nem tudom felfogni az érintésedet, semmit! - ordította keservesen. - Ezt nem hiszem el...

Miután felkeltem, én is letérdeltem elé és bamba tekintettel próbáltam felfogni a szavait. Nem érez.... Ha hozzá érek...nem érzi...ha megcsókolom, nem érzi...

- Semmit...? Semmit nem érzel? - csókoltam meg.

- Izgatott leszek, mert tudom, hogy te vagy az, de....NEM. Nem érzek semmit!!! - Baekhyun arca könnyes volt, ha nem tudnám, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül az utóbbi két napban, azt mondanám rá hogy hisztis, de....az igazság az, hogy...minden összeomlott körülöttünk. Semmink sem maradt, már az érzéseinket is elvették tőlünk.

- Semmi baj... - simogattam a vállát, mivel a hátát nem mertem a seb miatt. - Majd megoldjuk. Biztos van rá valami gyógyír... - bíztattam magamat is.

- Bukott angyal vagyok, Baek Ja Eun... - nézett bele a szemembe. - Amíg bukott vagyok, addig nem lehetünk együtt...- rázta a fejét. - El kell mennem innen. - seperte le a kezemet magáról. - Így nem lehetek melletted...

- Hülye vagy?! - kaptam a karja után. - Nem mész te sehova! - mondtam határozottan. - Itt maradsz velem!

- Te jobbat érdemelsz Baek Ja Eun...Én már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok se tiszta, se jó számodra, sőt még csak nem is érezlek... - tovább rázta a fejét.

- Nem érdekel. Nem mehetsz el! Kérlek! - könyörögtem, majd ültem le az ágyam szélére, mire Baekhyun letérdelt elém és mélyen a szemembe nézett.

- Úgy is kellek, hogy nem lehetek veled soha többet és mikor megcsókollak, te tudod, hogy nem érzek semmit? Ezt akarod?

- Téged akarlak! - simogattam meg az arcát. - Nem foglak megint elveszíteni. - borultam a nyakába.

19.

19. fejezet


- Mondtam, hogy őt ne rángassátok bele ebbe! Kérlek titeket! - könyörgött Baekhyun.

- Ahova mész, oda megyek én is! - mondtam neki. - Nem hagyom, hogy bántsanak! - fogalmam sem volt, hogy honnan vettem a bátorságot és miből gondoltam, hogy le tudom győzni az angyalokat, de Baekhyunért mindent megpróbálok.

- Nem akarom, hogy ott legyél akkor! - ordította nekem.

- Mikor? - értetlenkedtem, de a három angyal megszakította vitánkat, majd megragadta kettő Baekhyun karját, a harmadik pedig az enyémet.

Az az érzés, ami akkor a hatalmába kerített, mikor megragadta az angyal a kezem, nagyon érdekes volt. Úgy éreztem, a testem elernyed, de én mégis éber voltam. Mikor észre vettem a saját testemet a padlón heverni, megrémültem. Mi történik???

A lelkem felszáll! - jöttem rá végül, majd elvakított a fehérség.

Mikor újra magamhoz tértem, egy fehér szobában találtam magam, ahol néhány arany trón volt elhelyezve. Mindegyik széken ült egy gyönyörű férfi és engem bámultak.

- Hol vagyok? - álltam fel, majd körülnéztem. Meg is pillantottam Baekhyunt, amint belépett a nagy ajtón. Fehér nadrágot viselt, felül viszont meztelen volt, csak néhány arany lánc takarta a testét. Kezeit nem bírta mozgatni, össze volt láncolva. Mit jelentsen ez? - kérdeztem telepatikusan Baekhyuntól. Ő fájdalmas arcot vágott, majd elkapta tekintetét.

- Baekhyun, főőrangyal... - szólalt meg az egyik pasas, aki a trónon ült. Hosszú fekete, hullámos haja és gyönyörű arca elvarázsolt, de mégis...ahogyan Baekhyunra nézett, megijesztett és idegessé tett.

- Ki maga? - tettem fel a kérdést durván.

- Ja Eun! - szólt rám Baekhyun. - Hallgass!

- Gabriel főangyal vagyok... - mosolygott kedvesen, de szemei szikrákat szórtak. - Te pedig, ha jól tudom egy démonvadász...

- Nem vagyok az, legalábbis én csak apámat akarom megbosszulni!

- A bosszú nem a helyes út...a lelked nem fog felszabadulni a bosszútól. - mondta kioktató hangon.

- Oh, igen? Hát az én lelkem megnyugvásra lel, ha megölöm az összes szörnyeteget, ami végzett apámmal. - ellenkeztem. Baekhyun csak a fejét rázta, nem szerette, mikor nagy a szám.

- Érdekes teremtést találtál magadnak. Igazán izgalmas... - simogatott végig a hajamon a főangyal.

- Hagyjon már! - ütöttem el a kezét, mire Baekhyun és az összes többi angyal felszisszent. - Mit akarnak tenni vele? - kérdeztem mérgesen.

- Amit minden angyallal, aki megszegi a szabályokat... - nézett velem farkasszemet Gabriel.

- Kérem...tudom, hogy nem volt helyes, ahogy cselekedtem, de...Ő neki ne kelljen végignéznie ...könyörgöm... - sírta Baekhyun.

- Márpedig ott lesz, mikor megtörténik! - mordult rá a főangyal. - Megérdemlitek! Mindketten...

- Miért olyan nagy bűn ez? - nyöszörgött Baekhyun. - Mi rosszat tettem? Miért bűn szeretni valakit?

- Mert te angyal vagy! Egy őrangyal! - emlékeztette a főangyal. - Neked az a dolgod, hogy védd a védencedet, és ne beleszeress! - mutatott rám.

Szóval akkor ezért...! - jöttem rá. Az agyalok biztosan megtudták, hogy Baekhyun és én...khm... megpecsételtük egymást -szépen fogalmazva-, ezért akarják megbüntetni.

- Nem bánthatják ezért! - rivalltam rájuk. - Ez ellen nem tudnak mit tenni!

- Ez itt nem így működik édes szívem... - mosolygott cinikusan a főangyal. - Itt a Mennyben is vannak szabályok, amiket be kell tartani, különben felborul az egyensúly amit megteremtettünk. Az agyalok nem hálhatnak és nem eshetnek szerelembe emberi teremtményekkel, különben...lebuknak... - nézett rá Baekhyunra.

- Vigyétek! - intett Gabriel. - A lányt is...hadd szenvedjen kicsit...hadd lássa művének kárát... -

- Nem tehetik! - kiabáltam, de senki nem figyelt rám. Az egyik angyal megragadta a kezem, majd Baekhyun után vonszolt.

Beértünk egy üres szobába, ahol a padlón egy nagy nyílás volt, ami kéken világított. A nyílás elé térdeltették Baekhyunt, majd levették róla az arany-láncot.

- Baekhyun... - nyögtem, mikor engem elhelyeztek mellé.

- Nem lesz semmi baj! - nézett rám szomorúan, mosolyt erőltetve az arcára. De szemei csillogtak a könnyektől. Egy csepp ki is csordult. Nem bírtam megállni, finoman megsimogattam szép arcát, és letöröltem a könnycseppet. Arcát tenyeremhez nyomta és lehunyta a szemeit.

- Nemsokára újra találkozunk. - nyomott egy csókot a kezembe.

- Mi? - aggódtam. - Miért, most hova mész? Mi fog történik? - kezdtem el hisztériázni.

- Nyugi... - suttogta, mikor odaért Gabriel és még két főangyal is, majd Baekhyun háta mögé helyezkedtek el. - Ne nézz ide, bízz bennem! - puszilta meg az arcom.

- Vigyétek arrébb a lányt. Ahogy ismerem...elég harcias... - mondta Gabriel.

- Mit művelnek vele? - ficánkoltam a két őr karjai között. - Ne bántsák!!!!

- Készen állsz, őrangyal? - kérdezte Baekhyuntól. Baekie lehajtotta a fejét, majd szárnyait kiterjesztette és várt. Mindenki várt. Levegőt is alig mertem venni, iszonyatosan féltettem, tudtam hogy fájdalmat fognak neki okozni.

- Ezennel ki vagy tagadva a Mennyből, mostantól megfosztalak őrangyali hivatásodtól és ezáltal szárnyaidtól is! - Gabriel hangja betöltötte a teret. Erős kezeivel megragadta Baekhyun szárnyait, majd egy erőteljes lendítéssel letépte azokat.

Az idő megállt. Egy hangos tépő hangot lehetett hallani és Baekhyun olyan keservesen ordított fel, hogy önkétlenül is zokogni kezdtem és kiabálni. Végig néztem, ahogy majd' belehal a fájdalomba, mikor megfosztják a szárnyától.

- Neeeeeeeeee!!!! - nyúltam Baekhyun felé, miután a főangyal belelökte a kék nyílásba.

- Isten veled! - mondta Gabriel.

- Neeeeeee! - ismételem.

- Altassátok el a lányt és küldjétek vissza a Földre. - a főangyal kiadta az utasítást, amit már haloványan hallottam, majd el is sötétült előttem minden.