23.

23. fejezet

Egész este Baekhyun ingjét áztattam, majd mikor a valódi teste is eltűnt, csak a ruhái maradtak utána, fogtam az ingjét és belebújtam.

A sarokban ültem és zokogtam, mint egy emós, miközben folyamatosan a ruhát szagolgattam. Megszokott Baekhyun illata volt, amitől csak még jobban elkezdtem sírni.

Az egész életem romokban hevert, belül darabokra szedtek, tudtam, hogy képtelen leszek ezek után olyan életet élni, mint azelőtt. Apám és anyám után, a legfontosabb személy Baekhyun volt, vele úgy éreztem pótolható az a sok hiányosság, amit a szüleim halála okozott. Most, hogy őt elvesztettem, egy roncs vagyok.

Lassan feltápászkodtam a földről, majd lesétáltam a lépcsőn, a konyhába. Öntudatlanul elővettem a legnagyobb kést, amit találtam a fiókban, majd kivittem a teraszra.

- Ha Ő nem lehet itt velem, akkor minek maradjak itt? Odafönn megtalálok mindenkit, akit valaha szerettem, a Földön nincs már senki sem, aki miatt érdemes lenne maradnom.

- mondtam magamnak, majd felemeltem a kést, és már épp belemélyesztettem volna a szívembe, mikor egyszer csak... elájultam.

Egy hófehér mezőn ébredtem fel. Mikor megpillantottam egy ismerős arcot, rájöttem, hogy ismét a Mennyben vagyok.

- Mit akartál tenni, te lány? - sétált felém Gabriel nyugodtan. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, egyszerű kérdés volt csupán. - Nagyon romantikus dolog volt tőled, de azt hiszem ezt meg kéne gondolnod... - mondta.

- Mit? - ugrottam fel. - Azt, hogy mit is kezdhetnék magammal, egyedül? - kérdeztem gúnyosan. - Ez mind a TE hibád! Ha kissé könyörületes lettél volna Hozzá, akkor most minden rendben lenne! - kiabáltam mérgesen. Könnyeim záporoztak, meggyötörve rökönyödtem össze lábai előtt. - Elvettetek mindent tőlem.

- Nem mi vettük el őket! - guggolt le elém. Most sem volt semmi érzelem a mondandójában, pedig látszólag meg akart nyugtatni.

- Baekhyun-t TI vettétek el tőlem. - állítottam határozottan.

- Miből veszed, hogy meghalt?

- A te számodra és az én számomra más a halál, tudom. - szipogtam. - Nyílván a lelke felkerült ide, így számomra halott. Ezért akartam én is követni Őt.

- Hát tényleg ennyire szereted? - kérdezte kimérten. - Annyira, hogy képes lennél meghalni érte? Csak azért, hogy vele lehess? Egy angyallal?

- Igen. - vágtam rá rögtön. - Ő a mindenem. - sírtam.

Gabriel intett egyet a kezével, majd egy láthatatlan ajtó kinyílott és erős fény áradt szét a mezőn. Eltakartam a szemem, hogy ne vakuljak meg, de nem bírtam ki, meg kellett néznem, hogy mi történik. Mikor leemeltem a kezem a szemem elől, megpillantottam egy alakot, amint a fény forrásából sétál felénk. Egyre közelebb jött, de még mindig nem láttam az arcát.

- Még szerencse, hogy ezt Ő is így gondolja... - suttogta nekem az arkangyal.

Amint ezt kimondta, végre kirajzolódott az alak arcának körvonala és...megláttam...ŐT!

Az ámulattól és letaglózódástól levegőt sem bírtam venni, csak néztem, ahogy arcán széles mosollyal és csillogó szemekkel felém sétál, majd megáll előttem. Ekkor én felegyenesedtem és tovább fürkésztem arcát. Nem tudtam elhinni...

- Ez...ez most igazi? Vagy csak itt fenn létezik? - nyeltem egy nagyot, hiszen az hogy most itt áll előttem, a Mennyben nem jelent semmit.

- Baek Ja Eun... - lehelte érzelmesen nevemet Baekhyun.

Lassan felemeltem a kezem és megérintettem sima bőrét. Majd hirtelen magamhoz húztam és úgy öleltem, hogy soha többet ne kelljen elengednem.

- Baekhyun... - szorítottam.

- Kicsim... - bújt oda nyakamhoz. - Összeroppantsz. - hangjában mosoly bujkált. - Hiányoztál, pedig csak pár órára mentem el, de te máris hülyeséget csinálsz.

- Ne engedj el! - húztam vissza a fejét, mert a szemembe akart nézni.

- Hm... - ölelt meg szorosan. Olyan békés volt minden, legszívesebben így maradtam volna örökre, de ekkor Gabriel megszólalt:

- Beszélj vele, majd tudasd velem a döntésedet. - azzal eltűnt az arkangyal.

- Miről kell beszélni? - néztem szép arcára. - Gondolhattam volna, hogy nem lesz ez akadálymentes...

- Nyugi... - mosolygott elbűvölően. - Nem tudom, mit fogsz szólni hozzá de...ismét őrangyal lettem... - várta reakciómat.

Karjaim lehullottak csípőjéről, majd látványosan elszomorodtam.

- Akkor megint minden olyan, mint régen... - ráztam a fejem. - Nem lehetünk együtt...igaz? - mondtam elkeseredve.

- Nyugalom... - simított végig az arcomon. - Ez az egyik lehetőség. Hogy itt maradok és valaki máshoz osztanak be.

- És mi a másik?

- A másik...az az, hogy...te...őrangyal nélkül maradsz, én meg...letérhetek veled a Földre, mint...mint ember... - az utolsó szót olyan félve, és nehézkesen nyögte ki, mintha attól tartana, hogy valami ördögi dolgot művelne ezzel.

- Viccelsz? - tátogtam. - Szerinted melyiket választom? - nyomtam egy csókot a szájára.

- Nem baj, ha nem lesz őrangyalod? Nekem nem lesz erőm megvédeni téged... - rázta a fejét.

- Érdekel az engem? Én nem a képességeidet szeretem, te Muki! - pacskoltam meg a vállát, majd mosolyt visszafojtva tovább szipogtam. - Téged szeretlek, mindennél jobban, és azt akarom, hogy gyere le velem!!!! - öleltem meg ismét.

- Jaj, Ja Eun-ah. - sírt Baekhyun is. - Nagyon nagyon szeretlek!