14.

14. fejezet

Szorosan magához húzott, miközben falta ajkaimat. Nyelve, a szám minden egyes szegletét bejárta, teste eggyé vált az enyémmel, és csak csókolt és csókolt.

Nagyon régóta nem éreztem még ilyen boldogságot. Legutoljára akkor voltam nagyon boldog, mikor az egész családom együtt volt, de annak már sok éve. Baekhyun mellett viszont újra úgy éreztem, hogy élek. Biztonságot sugárzott és állította, hogy meg fog védeni, még ha ezt nem is tudja betartani biztosan, attól még láttam a szemében, hogy komolyan megpróbálkozik vele.

Karjaimat átkulcsoltam a nyakán, hogy arca még közelebb legyen, majd beletúrtam finom, barna hajába. Az ő kezei pedig a hátamat simogatták, majd lecsúsztatta őket a fenekemre. Ekkor elhúzódtam.

- Baek...hyun.. - szakítottam meg a csókot.

- Hm? - ismét ajkaimra akart tapadni, de én befogtam a száját.

- Tudom, hogy hülye kérdés, de...miért kedvelsz? - néztem mélyen a szemébe. Igazából ezt már rég meg akartam kérdezni, hogy mégis hogy bírja ki ilyen sokáig mellettem.

- Nem tudom... - morfondírozott. - De miért is fontos ez most? A lényeg ugyan az... - vont vállat, majd elmosolyodott.

Könnyek szöktek a szemembe, kezem végigsimított szép, angyali arcán. Először meglepetten nézett rám, majd lehunyta a szemét és élvezte az érintést.

- Köszönöm. - szipogtam, mire felpattant a szeme.

- Mit köszönsz?

- Hogy kedvelsz...- nyögtem, mire Baekhyun erősen magához rántott és megölelt.

- Olyan buta vagy... - búgta a nyakamba. - Miért köszönöd ezt meg? - kuncogott. - Olyan nehéz elképzelni, hogy valaki is szeressen?

- Igen... - fúrtam arcomat a nyakába. - Mindig egyedül voltam. Furcsa ez most...ne haragudj! - öntöttem ki a szívem.

- Itt leszek neked mindig. Nem hagylak el. Önszántamból sosem. - simogatta a fejem. Mivel a szárnyai még mindig elöl voltak, szinte a szemem láttára lett egyre feketébb a széle.

- Baekhyun...egyre...sötétebb... - engedtem el. - Ez...miattam van, igaz? - rémültem meg.

- Nem miattad, csak... - kezdte szomorúan. - Ne foglalkozz vele! - próbált egy apró mosolyt erőltetni magára, de láttam rajta, hogy igazából el van keseredve.

Nem lehet, hogy most kaptam meg, de már is el kell engednem! - hitetlenkedtem magamban. Nem lehet!

- Most miért sírsz? - kérdezte.

- Ez a folyamat ...visszafordítható ....valahogy?

- Amíg a Földön vagyok, semmiképp. - rázta a fejét. - Valami olyat kéne tennem, ami eltörli az eddigi bűnömet. - A bűn alatt pedig a kapcsolatunkat értette. De tényleg, ha ez rá nézve rossz, akkor bűnösek vagyunk.

- Akkor gyorsan szerezzük meg a többi ereklyét, hogy hamar visszamehess! - fordítottam neki hátat, majd jó éjszakát kívántam és felviharoztam a szobámba.

Reggel arra ébredtem, hogy egy kar fonódik át rajtam, egy fej pedig a hátamat böki. Óvatosan lehámoztam Baekhyun karját magamról, majd felé fordítottam a testem. Nem tudtam megmondani, hogy valóban alszik-e, vagy csak teteti, de nem is érdekelt. Csak néztem csodaszép arcát, fényes haját és mikor elmosolyodott elnevettem magam.

- Tudom, hogy nem alszol. - löktem meg finoman, mire kinyitotta a szemeit és hirtelen rám gurult.

- Ya! - ámultam el. - Mit művelsz?

- Birkózni akarok! - csiklandozta meg a nyakam, majd az oldalam. Olyan nevetőgörcs tört rám, hogy egy értelmes szót sem tudtam kinyögni. Elfelejtettem az eddigi problémákat és csak élveztem a vele töltött időt.

- Bhe....Baek....hyun! - visítottam. - Ne, ez csikiz!!!! - fogtam meg a fejét, mire két lábam közé esett és arca pár centire került az enyémhez. Akkor elkomorodott.

Legszívesebben rátapadtam volna szép szájára, de tudtam hogy azzal csak neki ártanék. Baekhyun-t viszont látszólag nem érdekelte a sorsa, mivel közelebb akart hajolni hozzám. Én viszont elfordítottam az arcomat.

- Mi a baj? - kérdezte, majd mikor leesett neki, hangosan fújtatott egyet. - Ugye nem azért utasítasz el, mert megtudtad, hogy ezek miatt lett fekete a szárnyam...?

- Te mit tennél a helyemben? - néztem bele mélybarna szemébe.

- Ezt! - vigyorgott, majd hirtelen ajakai már az enyémen voltak, fel sem fogtam először a finom, forró, puha érzést. Mikor Baekhyun rám mászott, onnan már nem volt visszaút, nem bírtam már elutasítani. Nem is lett volna szükség erre, hiszen kinn az ég elkomorult majd egy nagy villám csapódott Baekhyun hátába. Baekhyun felordított, velem együtt, majd lemászott rólam és hangosan fújtatni kezdett.

- Ja Eun...most...mennem kell... - mondta akadozva a szavakat.

- Úristen, nagyon fájt? Mi volt ez? - álltam fel én is.

- Majd ...elmagyarázom, de most el kell mennem. - tartotta maga elé a kezét, jelezvén hogy ne menjek közelebb hozzá. Dehát izzadni kezdett és megszokott vidám arca most fájdalmassá vált, amit nem bírtam tétlenül nézni.

- Mi ez az egész? Miattam van...ugye?

- Maradj ott! - emelte fel a hangját. - Mindent elmondok. Holnap reggelre legyél készen, elindulunk a lándzsáért! - azzal eltűnt, az ég pedig újra kivilágosodott.

Ott hagyott egyedül, a sírás szélén. Csak lerogytam az ágyra és elgondolkodtam a dolgon.

- Nem szabad még közelebb kerülnöm hozzá! - jelentettem ki. - Nem szabad bekövetkeznie a bukásának, azt sosem bocsátanám meg magamnak!

Világos, hogy mit kell tennem...egyedül kell nekiindulnom a további ereklyék felkutatásának...