20.

20. fejezet

Reggel a saját ágyamban ébredtem. Amint tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, hogy Baekhyun hol van és él-e egyáltalán még, azonnal kipattantam az ágyamból, felöltöztem és kirohantam megkeresni.

Egész álló nap utána kutattam, de...az is lehet, hogy nem is Koreában van. - jöttem rá.

- Mit tegyek? - ácsorogtam a szakadó esőben. Még a bugyim is átázott, de nem érdekelt. Minden áron meg akartam találni, biztosan szenved a fájdalomtól.

- Baekhyun!!!!!!!! - kiabáltam a levegőbe, de senki sem válaszolt. Szomorúan, sírva visszabotorkáltam a házamba, de megcsúsztam a padlón és nagyot zakóztam.

- Hol vagy...? - zokogtam a földön.

- Ja....Eun.... - hallatszódott egy hang a szobából. Nem volt ismerős, így azonnal felkeltem, és felkapcsoltam a villanyt. Lassan, óvatosan besétáltam a nappaliba, majd megpillantottam a földön fekve Baekhyun-t. Vérben feküdt és fájdalmasan hempergett benne.

- Baekhyun!!! - rohantam oda hozzá. - Ne....úristen! - hitetlenkedtem. Olyan borzalmas volt a látvány, hogy képtelen voltam ránézni, felsegítettem, majd a fürdőbe vezettem. Olyan dejavu érzésem volt, azzal a különbséggel hogy most sokkal brutálisabb a helyzet. Bizonyára a szárnyai helye vérzett, s ez mind miattam van.

- Ja Eun... - nyögte Baekhyun. - Segíts!

- Segítek! Feküdj le... - tettem le óvatosan a fürdőszoba padlójára hason fekve. Nagyon nagyon ronda volt a sebe.

- Jézusom! - kaptam a számhoz. Az is csoda, hogy túlélte!

Fél óra alatt sikerült is letisztítanom a két nagy csíkot, ami szinte egész hátát keresztül metszette. Az biztos, hogy nem mostanában fog háton feküdni.

- Kész vagy. - dobtam át egyik karját a vállamon, mire arca közel került az enyémhez, ő pedig egy gyenge csókot lehelt rá.

- Köszönöm. - feje erőtlenül dőlt rá a vállamra.

- Nagyon sajnálom... - simogattam meg, majd bevittem a szobámba.

Gyorsan lefürödtem és be is feküdtem mellé az ágyba. Arca még mindig fájdalmas volt, de legalább aludt. Kell neki a pihenés, ha meg akar gyógyulni.

Gondosan betakartam és egész este őt néztem, ha kellett neki valami, már ugrottam is, szinte egy percet sem aludtam mégis reggel ugyanolyan éber voltam.

- Kell valami? - kérdeztem halkan, mire bólintott egyet.

- Mi?

- Hadd öleljelek meg! - nyitotta ki a szemeit. Kissé meglepődtem, de örömmel hozzá bújtam.

- Nem fáj a hátad? - temettem arcomat a nyakába.

- Így nem is érzem. - szorított meg. - Nagyon sajnálom, hogy végig kellett ezt nézned. Ha bármit tehettem volna ez ellen... - kezdte, de megállítottam.

- Miért beszélsz ilyeneket? - kérdeztem. - Tudod, hogy minden az én hibám, miért te szavatkozol? - könnyeztem megint. - Nagyon fáj, hogy miattam szenvedsz.

- Te butus. - ölelt meg ismét, majd elengedett és hosszas bámulás után ajkait az enyémekre nyomta. Egyre hevesebben csókolt, amit nem tudtam mire vélni, majd hirtelen kidülledt szemekkel elhúzódott.

- Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

- Ja Eun...én... - dadogta. - Én...nem...nem éreztem semmit...

- Micsoda? - ültem fel az ágyban. - Mikor?

- Mikor megcsókoltalak. - vágta rá. - Nem éreztem...khm...ott lenn... - jött volna zavarba, de a rémület átvette az uralmat az arcán. - Nem lehet!

- Mi? - nem értettem semmit. Elegem van abból, hogy én mindig le vagyok maradva.

- Ja Eun.... - állt fel az ágyból lassan. - Én....ah...úristen! - masszírozta az arcát. - Nem ...ez nem történhet meg! - rogyott térdre.

- Mi folyik itt? - kérdeztem idegesen.

- Nem érezlek! Fizikailag nem tudom felfogni az érintésedet, semmit! - ordította keservesen. - Ezt nem hiszem el...

Miután felkeltem, én is letérdeltem elé és bamba tekintettel próbáltam felfogni a szavait. Nem érez.... Ha hozzá érek...nem érzi...ha megcsókolom, nem érzi...

- Semmit...? Semmit nem érzel? - csókoltam meg.

- Izgatott leszek, mert tudom, hogy te vagy az, de....NEM. Nem érzek semmit!!! - Baekhyun arca könnyes volt, ha nem tudnám, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül az utóbbi két napban, azt mondanám rá hogy hisztis, de....az igazság az, hogy...minden összeomlott körülöttünk. Semmink sem maradt, már az érzéseinket is elvették tőlünk.

- Semmi baj... - simogattam a vállát, mivel a hátát nem mertem a seb miatt. - Majd megoldjuk. Biztos van rá valami gyógyír... - bíztattam magamat is.

- Bukott angyal vagyok, Baek Ja Eun... - nézett bele a szemembe. - Amíg bukott vagyok, addig nem lehetünk együtt...- rázta a fejét. - El kell mennem innen. - seperte le a kezemet magáról. - Így nem lehetek melletted...

- Hülye vagy?! - kaptam a karja után. - Nem mész te sehova! - mondtam határozottan. - Itt maradsz velem!

- Te jobbat érdemelsz Baek Ja Eun...Én már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok se tiszta, se jó számodra, sőt még csak nem is érezlek... - tovább rázta a fejét.

- Nem érdekel. Nem mehetsz el! Kérlek! - könyörögtem, majd ültem le az ágyam szélére, mire Baekhyun letérdelt elém és mélyen a szemembe nézett.

- Úgy is kellek, hogy nem lehetek veled soha többet és mikor megcsókollak, te tudod, hogy nem érzek semmit? Ezt akarod?

- Téged akarlak! - simogattam meg az arcát. - Nem foglak megint elveszíteni. - borultam a nyakába.

19.

19. fejezet


- Mondtam, hogy őt ne rángassátok bele ebbe! Kérlek titeket! - könyörgött Baekhyun.

- Ahova mész, oda megyek én is! - mondtam neki. - Nem hagyom, hogy bántsanak! - fogalmam sem volt, hogy honnan vettem a bátorságot és miből gondoltam, hogy le tudom győzni az angyalokat, de Baekhyunért mindent megpróbálok.

- Nem akarom, hogy ott legyél akkor! - ordította nekem.

- Mikor? - értetlenkedtem, de a három angyal megszakította vitánkat, majd megragadta kettő Baekhyun karját, a harmadik pedig az enyémet.

Az az érzés, ami akkor a hatalmába kerített, mikor megragadta az angyal a kezem, nagyon érdekes volt. Úgy éreztem, a testem elernyed, de én mégis éber voltam. Mikor észre vettem a saját testemet a padlón heverni, megrémültem. Mi történik???

A lelkem felszáll! - jöttem rá végül, majd elvakított a fehérség.

Mikor újra magamhoz tértem, egy fehér szobában találtam magam, ahol néhány arany trón volt elhelyezve. Mindegyik széken ült egy gyönyörű férfi és engem bámultak.

- Hol vagyok? - álltam fel, majd körülnéztem. Meg is pillantottam Baekhyunt, amint belépett a nagy ajtón. Fehér nadrágot viselt, felül viszont meztelen volt, csak néhány arany lánc takarta a testét. Kezeit nem bírta mozgatni, össze volt láncolva. Mit jelentsen ez? - kérdeztem telepatikusan Baekhyuntól. Ő fájdalmas arcot vágott, majd elkapta tekintetét.

- Baekhyun, főőrangyal... - szólalt meg az egyik pasas, aki a trónon ült. Hosszú fekete, hullámos haja és gyönyörű arca elvarázsolt, de mégis...ahogyan Baekhyunra nézett, megijesztett és idegessé tett.

- Ki maga? - tettem fel a kérdést durván.

- Ja Eun! - szólt rám Baekhyun. - Hallgass!

- Gabriel főangyal vagyok... - mosolygott kedvesen, de szemei szikrákat szórtak. - Te pedig, ha jól tudom egy démonvadász...

- Nem vagyok az, legalábbis én csak apámat akarom megbosszulni!

- A bosszú nem a helyes út...a lelked nem fog felszabadulni a bosszútól. - mondta kioktató hangon.

- Oh, igen? Hát az én lelkem megnyugvásra lel, ha megölöm az összes szörnyeteget, ami végzett apámmal. - ellenkeztem. Baekhyun csak a fejét rázta, nem szerette, mikor nagy a szám.

- Érdekes teremtést találtál magadnak. Igazán izgalmas... - simogatott végig a hajamon a főangyal.

- Hagyjon már! - ütöttem el a kezét, mire Baekhyun és az összes többi angyal felszisszent. - Mit akarnak tenni vele? - kérdeztem mérgesen.

- Amit minden angyallal, aki megszegi a szabályokat... - nézett velem farkasszemet Gabriel.

- Kérem...tudom, hogy nem volt helyes, ahogy cselekedtem, de...Ő neki ne kelljen végignéznie ...könyörgöm... - sírta Baekhyun.

- Márpedig ott lesz, mikor megtörténik! - mordult rá a főangyal. - Megérdemlitek! Mindketten...

- Miért olyan nagy bűn ez? - nyöszörgött Baekhyun. - Mi rosszat tettem? Miért bűn szeretni valakit?

- Mert te angyal vagy! Egy őrangyal! - emlékeztette a főangyal. - Neked az a dolgod, hogy védd a védencedet, és ne beleszeress! - mutatott rám.

Szóval akkor ezért...! - jöttem rá. Az agyalok biztosan megtudták, hogy Baekhyun és én...khm... megpecsételtük egymást -szépen fogalmazva-, ezért akarják megbüntetni.

- Nem bánthatják ezért! - rivalltam rájuk. - Ez ellen nem tudnak mit tenni!

- Ez itt nem így működik édes szívem... - mosolygott cinikusan a főangyal. - Itt a Mennyben is vannak szabályok, amiket be kell tartani, különben felborul az egyensúly amit megteremtettünk. Az agyalok nem hálhatnak és nem eshetnek szerelembe emberi teremtményekkel, különben...lebuknak... - nézett rá Baekhyunra.

- Vigyétek! - intett Gabriel. - A lányt is...hadd szenvedjen kicsit...hadd lássa művének kárát... -

- Nem tehetik! - kiabáltam, de senki nem figyelt rám. Az egyik angyal megragadta a kezem, majd Baekhyun után vonszolt.

Beértünk egy üres szobába, ahol a padlón egy nagy nyílás volt, ami kéken világított. A nyílás elé térdeltették Baekhyunt, majd levették róla az arany-láncot.

- Baekhyun... - nyögtem, mikor engem elhelyeztek mellé.

- Nem lesz semmi baj! - nézett rám szomorúan, mosolyt erőltetve az arcára. De szemei csillogtak a könnyektől. Egy csepp ki is csordult. Nem bírtam megállni, finoman megsimogattam szép arcát, és letöröltem a könnycseppet. Arcát tenyeremhez nyomta és lehunyta a szemeit.

- Nemsokára újra találkozunk. - nyomott egy csókot a kezembe.

- Mi? - aggódtam. - Miért, most hova mész? Mi fog történik? - kezdtem el hisztériázni.

- Nyugi... - suttogta, mikor odaért Gabriel és még két főangyal is, majd Baekhyun háta mögé helyezkedtek el. - Ne nézz ide, bízz bennem! - puszilta meg az arcom.

- Vigyétek arrébb a lányt. Ahogy ismerem...elég harcias... - mondta Gabriel.

- Mit művelnek vele? - ficánkoltam a két őr karjai között. - Ne bántsák!!!!

- Készen állsz, őrangyal? - kérdezte Baekhyuntól. Baekie lehajtotta a fejét, majd szárnyait kiterjesztette és várt. Mindenki várt. Levegőt is alig mertem venni, iszonyatosan féltettem, tudtam hogy fájdalmat fognak neki okozni.

- Ezennel ki vagy tagadva a Mennyből, mostantól megfosztalak őrangyali hivatásodtól és ezáltal szárnyaidtól is! - Gabriel hangja betöltötte a teret. Erős kezeivel megragadta Baekhyun szárnyait, majd egy erőteljes lendítéssel letépte azokat.

Az idő megállt. Egy hangos tépő hangot lehetett hallani és Baekhyun olyan keservesen ordított fel, hogy önkétlenül is zokogni kezdtem és kiabálni. Végig néztem, ahogy majd' belehal a fájdalomba, mikor megfosztják a szárnyától.

- Neeeeeeeeee!!!! - nyúltam Baekhyun felé, miután a főangyal belelökte a kék nyílásba.

- Isten veled! - mondta Gabriel.

- Neeeeeee! - ismételem.

- Altassátok el a lányt és küldjétek vissza a Földre. - a főangyal kiadta az utasítást, amit már haloványan hallottam, majd el is sötétült előttem minden.

18.

18. fejezet


Csodálatos reggelem lesz. Ezt már akkor tudtam, mikor kinyitottam a szemem és megláttam magam mellett az alvó Baekhyun-t. Hason feküdt és egyik karját átdobta a testemen. Haja össze-vissza állt, ami viccesnek hatott volna, ha nem tudnám mit csináltunk az éjjel. Szép, sima, meztelen háta csak úgy vonzott, nem bírtam ki hogy ne leheljek rá egy finom csókot. Ekkor mocorogni kezdett, majd oldalra fordult és magához húzott.
Vajon felébredt? - kérdeztem magamtól. Arcát nem láttam, mivel álla alatt volt a fejem búbja így csak nyakát tudtam simogatni és puszilgatni. A takaró alatt egyik kezemmel végigsimítottam oldalán, amibe beleborzongott.
- Na mi van, nem bírsz magaddal? - kérdezte pajkosan és álmosan. Válasz nélkül átkaroltam és beszívtam finom illatát.
- Szeretlek... - csúszott ki a számon. Mikor feleszméltem, hogy kimondtam azt a szót, amit eddig sosem, megrémültem és féltem, hogy minden ami most körülöttem van, egyszerre eltűnik és én megint egyedül maradok.
- Ah... - nyögött fel Baekhyun, majd engedett a szorításán, hogy a szemembe tudjon nézni. - Én... - kezdtem volna el, de könnyes szeme megakadályozott. - Mi a baj?
- Semmi. - fordult el.
Felültem, hogy megnézhessem könnyes arcát és megnyugtassam, de ő magára húzta a takarót.
- Na! - ráncigáltam le róla. A végén már hagyta, hogy eltüntessem a takarót, így meztelen testünk újra egymáshoz simult. Most viszont nagyon lefoglalt minket az érzelmi rész, így csak egymás szemébe néztünk hosszan, és próbáltuk megfejteni a másik gondolatait.
- Olyan szép vagy... - simogatta meg az arcom. - Mint egy angyal... - mosolygott.
- Itt te vagy az egyedüli angyal. - kuncogtam, majd csókot nyomtam tenyere belső felére. - Nem akarom, hogy elmenj...
- Nem megyek el... - vágott a szavamba. - Megvédelek...tudod jól, hogy a te őrangyalod vagyok...
- De ha én meghalok...akkor...
- Miket beszélsz? - legyintett. - Ne beszélj most erről!  - takart be mindkettőnket. Legszívesebben így maradtam volna egész életemben, ha lehetett volna.
- Igazad van. - hunytam le a szemeim.
- Még egy kicsit maradjunk így, aztán megyek csinálok reggelit. - nyalta körbe a száját.
- Ennyire éhes vagy?
- Nagyon. - csókolt meg. Már annyiszor éreztem nyelvét az enyémmel játszani, mégse szoktam még meg teljesen. Szinte kényszeríttet az érintése, hogy hajába túrjak és szorosan hozzá simuljak.
- Azt hiszem le kéne állni... - nevetett a számba Baekhyun, majd áttért a nyakamra, én pedig az övére.
- Igaz... - de nem hagytam abba.
- Jobb ha most lépek reggelit csinálni... - tűnt el hirtelen. Képes volt hagyni, hogy a levegőt faljam, ajkai helyett.
Nem baj, jobb is így... - gondoltam.

Pár perc múlva, köntösben letrappoltam a lépcsőn. Baekhyun a konyhában serénykedett, én pedig csak néztem a falnak támaszkodva.
- Kérsz bacon-t a tojásrántottába? - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Én Baekhyunt kérek bele... - kuncogtam, mivel neve kiejtése és a 'bacon' szó nagyon hasonlított egymásra.
- Azt majd utána. - nevetett, majd rám kacsintott.
Lassan odaaraszoltam hozzá és homlokomat hátának nyomtam.
- Nagyon álmos vagyok még...
- Pedig ma sok dolgunk lesz. - fordult meg, így most mellkasával találtam szembe magam. Ő is egy köntöst viselt, bár hogy azt honnan szedte, azt nem tudom...
- Ya! Ez nem az én fürdőköntösöm? - ocsúdtam fel.
- Hát...de...lehet... - vigyorgott huncutul.
- Ez női....nem zavar? - emeltem fel a szemöldököm.
- Ugye nem azt akarod elérni, hogy vegyem le és legyek meztelenül? - utánzott.
- Előbb a tojásrántotta... - nyaltam körbe a szám, majd kivettem kezéből a tálat és szándékos seggriszálás közepette leültem az asztalhoz.
- Ez gyilkos... - horkant fel Baekhyun, majd ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Szóval, akkor ma mit csinálunk? - érdeklődtem. Mikor ránéztem, szemet szúrt, hogy a nyaka több helyen is ki volt szívva és piros foltok ékelődtek a bőrén. Basszus...egy állat vagyok, vagy mi? - ostoroztam magam. Dehát...annyira kívánatos a nyaka...
- Hm...mit szoktak a párok csinálni? - csámcsogott, amivel kizökkentett merengésemből.
- Hát nem úgy enni, hogy megsüketítik a párjukat.... - kuncogtam.
- Sorry. - csukta be a száját.
- Nem tudom mit szoktak csinálni, hiszen apámon kívül nem volt senkivel, semmilyen kapcsolatom. - vontam vállat.
- Nehéz lehetett. - jegyezte meg szomorúan.
- Már elmúlt... - erőltettem magamra egy apró mosolyt. - Mit szólnál a mozihoz? Valami jó akció film?
- A lányok nem romantikus dolgokat szoktak nézni? - kérdezte óvatosan.
- Lehet, de én más vagyok. - kaptam be egy falatot.
- Benne vagyok. - tapsolt egyet, majd tovább folytatta az étkezést.

- Legközelebb én választok filmet. - jött ki velem együtt a moziból Baekhyun, karót nyelve. - Miféle volt ez? Nem tudom hova sorolni... - játszotta a sokkoltat.
- Nyugi, szerintem nem volt olyan rossz... - kuncogtam grimasza láttán.
- Nem volt rossz? Egyedül azt tette elviselhetővé, hogy a kezedet foghattam, minden másért kár volt kiadni pénzt. - vigyorgott.
- Pabo! - csaptam rá a hátára.

Mikor hazaértünk, már sötétedett ezért rögtön fel is húztam a pizsamámat, de mikor megnéztem magam a tükörben az én nyakamon is feltűntek a vörös foltok.
- Basszus...tényleg állatok vagyunk...
- Mi az? - nézett be Baekhyun.
- Semmi... - legyintettem.
- Siess! - kacsintott, majd eltűnt.
- Oké oké... - pár perc múlva ki is sétáltam a fürdőből, de mikor kiértem olyasmi fogadott, hogy legszívesebben visszazárkóztam volna.
- Baekhyun? - szaladtam oda, mivel a földön térdelt és fájdalmas arcot vágott. Szárnyai kinn voltak és már szinte a fele teljesen befeketedett. - Úristen! - tűnt fel előttem három idegen. - Ti kik vagytok? Eresszétek el! - nem engedték, hogy megérintsem. Láncra verve tartották. - Mi folyik itt?
- Velünk kell jönnöd neked is.
- Őt hagyjátok ki ebből! - morgott Baekhyun. - Neki semmi köze ehhez!
- Már hogy ne lenne köze...Ő az egyetlen ok, amiért ezt kell tennünk veled...barátom...míly mélyre süllyedtél... - rázta a fejét az egyik fehérbe öltözött férfi.
- Ti angyalok vagytok... - jöttem rá. Ha pedig más angyalok vannak itt, és Baekhyun-t fogva tartják, engem pedig el akarnak vinni, akkor ez azt jelenti, hogy...óriási galibába kerültünk, és ennek mind Baekhyun fogja meginni a levét...

17. [+18]

17. fejezet

Baekhyun keze bejárta az egész hátamat, beleértve a fenekemet is. Érintése olyan hatással volt rám, hogy úgy éreztem felrobbanok az örömtől. Miközben csókolt, ujjai topom aljához kúsztak, majd szép lassan fel is húzta azt. Megremegtem, mikor finom ujjai megérintették a mellemet, majd megmarkolták. Áthúzta a fejemen a felsőt, majd nyelvével végignyalt a nyakamon. Nem bírtam hang nélkül, nyögtem egyet. Baekhyun rátért a mellem csókolgatására, amitől kis híján elélveztem.

- Baek...hyun... - sóhajtottam. Leszálltam róla, hogy én is tudjak valami tevékenykedni ...hát...volt is mit. Miközben Baekhyun a pizsamaalsómmal játszadozott, én egyik kezemmel beletúrtam csillogó barna hajába, a másikkal meg pólója alá nyúltam.

Zihálva vettük a levegőt, miközben lehúztam róla fekete felsőjét és rögtön megcéloztam szép vállát és kulcscsontját, majd azokat kezdtem el harapdálni. Éreztem, hogy Baekhyun teljesen felizgult erre a dologra, így tovább folytattam.

- Ja Eun...- nyögte, majd letolta a pizsamámat. Ekkor megragadtam a nadrágját, kigomboltam és levetkőztettem meztelenre. Nem szégyelltem magam, nem vonakodtam, ami igen csak meglepett. Baekhyun mellett teljesen más voltam.

Baekhyun felemelt ismét és az ágy felé vitt. Szépen, finoman letett rá, majd fölém támaszkodott és tovább csókolt. Azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám, érezni akartam magamban, azt hogy mi valóban összetartozunk.

Ő elkezdett hullámozni rajtam, majd miután felvettem vele a tempót, oldalamon végigsimítva elért a legérzékenyebb pontomhoz. Mikor megéreztem magamban ujjait felvisítottam, de szerencsére Baekhyun ajkait az enyémekre nyomta, így nem jött ki hang belőlem.

Férfiasságát két combom közé helyezte, amitől teljesen kész voltam agyilag, nem bírtam koncentrálni, csak azt akartam, hogy végre beteljesedjen. Baekhyun kihúzta belőlem az ujjait, majd mellkasát szorosan meztelen mellemre nyomta, így merevedő hímvesszője pont hozzáért a bejáratomhoz.

Hirtelen egy lehetetlen dolog ötlődött fel bennem. Normális esetben pofon vágtam volna magam érte, de...ő Baekhyun volt. Fölé kerekedtem, amin igen csak meglepődött, csodálkozó szemekkel fürkészett, hogy most mégis mit akarok tenni.

- Ja Eun? - suttogta, mikor észre vette, hogy ágyékához hajolok. Először óvatosan rámarkoltam férfiasságára, mire egy nagyot felordított, majd szétnyitottam ajkaimat és bevettem a számba.

- Ó istenem! - mellkasa felemelkedett az ágyról, alig kapott levegőt. Egy ideig kényeztettem, s mikor már úgy éreztem a csúcshoz közelít, elengedtem és rátapadtam szájára. - Te megölsz ...Baek Ja Eun. - mosolygott, majd hátamra fordított és combom belső felét simogatta.

- Ah... - leheltem.

- Akarlak... - csókolt hevesen. - Nagyon nagyon...

- Én is téged! - húztam magamhoz szép arcát, hogy tovább tudjam csókolni.

Pár perc vad csókolózás után, Baekhyun felkönyökölt, és lassan, fokozatosan belém hatolt. Közben ajkait le nem vette az enyémekről, egyik kezével támaszkodott, másikkal mellemet markolászta. Az én kezem szép mellkasát karmolta, majd számmal áttértem gyönyörű, férfias nyakára, ami nyirkos volt.

Baekhyun szájába vette a mellbimbómat és megszívta, miközben egyre közelebb húzott magához. Furcsa rekedt hangot adtam ki, Ő pedig izgatottan nyögött egyet. A forróság úgy áradt szét a testemben, mint napfelkeltekor a fény a horizonton. Egyre gyorsabban kezdtünk el mozogni, közben folyt rólunk a víz, de ez csak még jobban felizgatott minket. Az egyre intenzívebb lökések következménye kép hangosan felkiáltottam Baekhyun nevét, mikor feljutottam a csúcsra. Baekhyun lihegését halk, mély nyögés váltotta fel, majd Ő is elélvezett, miközben a tekintetét belefúrta az enyémbe. Szorosan öleltem, mialatt teste megborzongott a gyönyör miatt, összerándult, a levegőt pedig hirtelen fújta ki. Nyakát kezdtem el csókolgatni miközben ő még az orgazmus utolsó hullámait lovagolta, majd mikor vége lett, Baekhyun hirtelen elernyedt és teste erőtlenül hanyatlott rá az enyémre. Nehéz volt, mégis jól eső érzést váltott ki belőlem. Az idő alatt, mikor rajtam feküdt, én simogattam vizes hátát és hajával játszadoztam. Még mindig bennem volt, erre akkor jöttem rá, mikor erőt vett magán és legurult rólam, mellém.

Szívünk még mindig hevesen vert, hangosan fújtattunk, de miután lenyugodtunk ránéztem és...el kezdtem sírni. Fogalmam sem volt, hogy miért zokogok, csak azt tudtam, hogy a boldogság és keserűség egyszerre támadott meg, és miután felfogtam hogy mit is tettem...

- Miért sírsz? - ült fel, majd odahajolt hozzám és kedvesen megcsókolt. Olyan gyönyörű volt, a holdfény bevilágított a szobába, s ő valóban olyannak hatott, mint valami angyal. Dehát...az is volt. Az én angyalom! - Ne sírj...! - bújt oda hozzám.

- Én...- csuklottam. Nehéz lett volna tudtára adnom, hogy most mit érzek.

Karjaimat nyaka köré fontam és kényszeríttettem hogy felsőteste az enyémen pihenjen.

- Nem akarlak összenyomni... - próbált elhúzódni, de én nem engedtem.

- Jó így. Ha így maradsz, megnyugszom... - dörzsöltem arcomat az övéhez, mire rám nézett.

- Nem akarlak sírni látni... - simogatott meg. - Azt szeretném, ha mosolyognál... - vigyorgott ő is, mire én is elnevettem magam.

- Boldog vagyok, azért sírok... - néztem el máshova.

- Én is az vagyok. - jelentette ki elégedetten, majd megcsókolt. - Most pedig aludj, holnap nem mész sehova. Itt maradsz és egy teljes napot kénytelen leszel eltölteni velem... - kacsintott.

- Az nem lesz elég... - mosolyogtam, majd mellkasához bújtam és így aludtunk el.

16.

16. fejezet

Mikor besétáltam a házba, korom sötét fogadott, a villany nem működött.
Ó-ó, itt valami gebasz van! - állapítottam meg. - Hol a telefonom?! - kutakodtam a táskámban, de hirtelen egy fényes valami kiégette a retinámat.
- Nem mondtam, hogy ne menj sehova? - világított Baekhyun a kezével.
- Jajj, te vagy az?! A frászt hoztad rám... - könnyebbültem meg. - Miért nem jó a villany?
- Nem tudom. - próbálgatta Baekhyun is. - Mindegy, én majd világítok. - fogta meg a kezem, majd a kanapéhoz vezetett. - Szóval...miért nem hallgattál rám...megint? - kérdezte kicsit idegesen.
- Megoldottam magam is.
- Valóban? Akkor miért vérzel? - mutatott az arcomra és le a karomra.
- Ez semmiség... - válaszoltam. - Néhány bennszülött kiakadt, amiért elhoztuk a lándzsát, ennyi. - vontam vállat.
- Gyere a fürdőbe! - utasított.

- Jé, itt jó a villany? - pislogtam néhányat. Baekhyun ott állt előttem, fehér fölsőben és fekete gatyában. Nem igaz, csak ez a két szín létezik számára???
- Most már tudom mit fogok neked venni karácsonyra. - jegyeztem meg halkan.
- Miért? - mosolygott kedvesen, miután bevizezett egy törülközőt, hogy lemossa rólam a vért.
- Nem igaz, hogy képes vagy csak ezzel a két színnel élni...nem unalmas?
- Mi angyalok, nem szoktunk divatozni. - kuncogott. - Nem divat.
- Nem divat divatozni? - nevettem. - Hát ez nagyon értelmes volt.
Baekhyun leállt a törölgetéssel, majd szemeivel az arcomat kezdte el bámulni. Olyan közel volt hozzám, hogy megremegtem egy kicsit. Vajon most mire gondolhat?
- Én... - szakítottam félbe. Nem szabad megcsókolnia! - Elmegyek fürdeni, aztán lefekszem, mert nagyon álmos vagyok. - elrohantam, mielőtt megakadályozhatott volna.
Felhevült testtel feküdtem bele a langyos vízbe. Most ez kell, hogy lenyugodjak...

Miután végeztem, felkaptam a pizsamámat és behuppantam az ágyamban.
Hm...de jó puha, meleg... - takartam be magam nyakig. A legjobb, ha nem gondolok rá, ha nem gondolok arra, mennyire meg szerettem volna csókolni...
Hirtelen besüppedt az ágy mellettem. Baekhyun feküdt le mellém, legnagyobb sajnálatomra. Jajj ne, most...ez így nem lesz jó! - mocorogtam.
- Jó éjszakát! - nyomott egy puszit a hajamra. Megállt bennem az ütő! Ezt most komolyan gondolja? Az a célja, hogy bukott angyal legyen? Ha belém szeret...akkor nem lesz vissza út...
Öt percig ezen gondolkodtam, mikor lassan megfordultam, hogy ránézhessek Baekhyun alvó arcára, de Ő nagyon Nem aludt! Engem nézett, szemrebbenés nélkül, majd mikor észrevette, hogy belenézek szép, barna szemeibe, elmosolyodott. Tudtam, hogy nem szabad, mégis... felkönyököltem, és megcsókoltam. Az igazság viszont az, hogy ennyi nem volt elég. Olyan finomak voltak az ajkai, hogy még többet akartam belőlük.
- Sajnálom. - estem vissza az ágyra. - Tudom, hogy nem lett volna szabad...de...azzal hogy itt fekszel mellettem, csak megnehezíted a dolgom... - vallottam be.
- Azt hiszed, hogy csak neked nehéz? - hajolt olyan közel hozzám, hogy szája súrolta az enyémet. Válaszolni nem tudtam neki, mert nem várta meg. Ajkaimra tapadt és falni kezdte őket, olyan hévvel, hogy szinte belefúródtam a párnába. De nem érdekelt, a lényeg az, hogy nyelve az enyémmel játszadozott, a levegő kiszorult a tüdőnkből és csak csókoltuk egymást. Minden más eltűnt, minden mást elfelejtettünk, csak mi ketten léteztünk.
- Ja Eun... - nyögte Baekhyun, majd rám nehezedett, így még keményebben tudott csókolni. Hirtelen észbe kaptam!
- Baekhyun! - löktem le magamról, majd gyorsan kiugrottam az ágyból. A levegőt szaporán vettem, gondolkodni csak homályosan bírtam. - Tudod, hogy nem szabad megcsókolnod! Miért csinálod mégis ezt? - fordítottam neki hátat.
Baekhyun is felállt és odaaraszolt mögém, majd karjait átfonta a derekamnál. Szájával a nyakamat cirógatta, ami ismét lázba hozott.
- Mert akarlak...- búgta. - Nem bírom tovább... elviselhetetlenül akarlak...
- De te angyal vagy. - emlékeztettem két sóhaj között. - Én meg ember...
- Mit számít az? - kuncogott.
Igaza van, azon kívül, hogy bukottá válhat...az ég világon semmi...!
- Gondolkozz! - néztem a szemébe. - Én közel sem érek annyit, hogy feladjad értem a hivatásod, a lényed! - mondtam őszintén. Fájt ezt bevallanom, de igazat mondtam.
- Nekem te többet jelentesz bárminél. - ölelt át. Micsoda? Ezt nem gondolhatja komolyan...
- Ne beszélj hülyeséget... - ráztam le magamról karjait. - Te is tudod, hogy ha bármit is csinálsz, akkor lebuksz! Értsed már meg! Nem tudnám elviselni, ha miattam... - könnyeztem, de Baekhyun hirtelen megragadott és a falnak nyomott. Arcán vegyes érzelmeket véltem felfedezni, kiszámíthatatlan volt. Ilyennek nem sűrűn láttam.
- Fogd be egy percre! Ez az ÉN életem. - mondta határozottan. - Azt csinálok vele, amit akarok! Pár perccel ezelőtt elhatároztam magamban, hogy mit akarok. Miért akarsz most lebeszélni róla? - mosolyodott el kedvesen.
- Én csak.. - kezdtem megszeppenve.
- Ssss! - tette mutató ujját a számra, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem beszélek tovább, elvette az ujját és ismét megcsókolt. Ezúttal finoman, ízlelgetve a számat, vált egyre vadabbá. Karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb legyek hozzá. Ő megragadta a fenekemet, így képes voltam ráugrani csípőjére.
- Baek...hyun... - lihegtem izgatottan.
- Ja Eun... - tért rá a nyakamra ajkaival....

15.

15. fejezet

Reggel fogtam a térképet és neki is vágtam az útnak. Vagyis...csak akartam, mivel valaki megakadályozott mielőtt kiléphettem volna az ajtón.
- Ki vagy te? - szeggesztem rá a démonölő késemet.
- Jellemző. - fintorgott a lány. - Okoska, nem látod hogy nem démon vagyok? - fintorgott. - Angyal...hahóó! - integetett az arcom előtt.
- Ne hadonássz! - löktem el a kezét. - Ki vagy te, és mit akarsz?
- Cöh...miféle modorod van neked?
- A tieden is van némi javítani való... - vágtam vissza.
- Fogalmam sincs, hogy ha TE vagy Az, akkor mit lát benned, de mindegy is. - legyintett. - Sajnos meg kell állítsalak, bárhova is akartál menni.
- Már pedig nem fogsz, mindjárt indul a repülőgépem Ausztráliába. - löktem volna arrébb, de ő fél kézzel leütött.
- Ya! - pattantam, fel gyorsan és idegesen. - Mit képzelsz?!
- Sajnos most Baekhyun nem lehet itt, így nekem kell átvennem a feladatát. Azt nem tudom, hogy ő hogy idomított be, de nekem ilyen eszközeim vannak. Baekhyun azt mondta, hogy tartsalak benn a házban.
- Nem érdekel mit mondott, nekem mennem kell! - jelentettem ki határozottan. - Most pedig ha nem tűnsz el, akkor leszúrlak a tőrömmel!
- Huh, de félek...Hát oké. Akkor veled megyek. - vont vállat, majd kilépett az ajtón.
- De ha lehet ne mutasd meg magad. - mondtam. -  Nem akarok neked is jegyet venni!
Egy kicsit sem volt ínyemre a dolog, jobban örültem volna, ha egyedül megyek, de ezt a csajt Baekhyun küldte és...csak nem küldene olyat, aki bántana... - gondoltam.

- Azt mondod, hogy a lándzsa itt van a kenguruk között? - kérdezte vonakodva az angyal.
- Mit tudom én, a térkép erre vezetett minket. - emeltem a magasba.
- Lehet újra rá kéne csepegtetni vért, hogy megbizonyosodjunk valóban jó felé vezetett-e.
- Ja és majd kivéreztetnél, mi? Felejtsd el! - indultam tovább. - Amúgy mi van Baekhyunnal?
- Mit gondolsz mi van vele? - kérdezte cinikusan. - Örül, hogy még nem rúgták ki a Mennyből, valami szánalmas kis ember miatt.
Hátrapillantottam rá. Ezek szerint nem tudja biztosan, hogy ki az aki miatt besötétült a szárnya. Ez jó, nem is kell tudnia.
- Mi eredményezi a bukást? - kíváncsiskodtam.
- Az, ha valami olyat követ el, ami nem méltó a Mennyhez. Sok minden beletartozik, de leginkább emberi cselekedetű dolgok. Gyilkolás, szerelem...
- A szerelem miatt is kidobhatják a Mennyből? - csodálkoztam.
- Persze...mi angyalok nem lehetünk szerelmesek...nem is nagyon tudunk. - felelte nemes egyszerűséggel.
Ez megrendített. Szóval akkor Baekhyun-tól kedvelésnél többet ne is reméljek? - morfondíroztam, miközben nagyot nyeltem.
- Menjünk! - törtem meg a csendet.

- Itt lesz valahol. - bámultam a térképet, így nem figyeltem a lábam elé. A lábam alól eltűnt a talaj, majd hirtelen fejjel lefelé lógtam a levegőben. - Áááh! - kiabáltam. A térkép szerencsére nem esett le, megtartotta a háló, ami engem is egy magányos fához rögzített.
- Hoppá, mit keresel te ott? - nevetett az angyal.
- Kuss, inkább segíts le innen! - ficánkoltam. - Elég kényelmetlen.
- Oh, azt hiszem mindjárt jön a segítség... - kuncogott.
Egy sereg bennszülött szaladt az alá a fa alá, ahol én lógtam. - Jajj ne! - Lándzsájukkal telibe találták a kötelet, így lezúgtam a földre. - Basszus, ez fájt!

A bennszülöttek már egy napja fogva tartottak egy koszos, nedves sátorban, párszor elém dobtak néhány nem is tudom mit, nem ismertem fel.
- Örülnék, ha végre kiszabadítanál! - mondtam az angyalnak, mikor másnap feltűnt a sátorban. Intett egyet a kezével, majd a kötél leégett én pedig szabad voltam.
- Kösz! - álltam fel, majd felkaptam a fegyvereimet és kiosontam a sátorból. - Vajon hol lehet a lándzsa?
- A főnök sátorjában...balról a harmadik. - tájékoztatott.
- Ezek szerint nem voltál teljesen tétlen... - mosolyogtam, mire egy fintort kaptam viszonzásul.
- Bármit, csak hadd menjek már vissza, hogy ne kelljen téged tovább pesztrálnom. - morogta.
- Cöh. - horkantam fel, majd óvatosan beosontam a törzsfőnök sátrába. Ott rögtön ki is szúrtam a falon az arany színű lándzsát. Leemeltem a helyéről, s mikor már épp leléphettem volna, hirtelen az egész bagázs a kijáratnál termett és fegyverüket a kezükben tartva ordítoztak valami halandzsa nyelven.
- Hupsz. - húztam be a nyakam, de akkor már nem tehettem semmit. Százan egy ellen, ez nem lesz jó. - ütöttem le a hozzám legközelebb álló bennszülöttet.
- Vágj utat magadnak, azt' gyere már! - kiabálta a levegőből az angyal.
Az egyik ember lándzsájával megsebzett, a másik pedig egy erőset behúzott az arcomba.
- Istenem! - forgatta a szemét az angyal. Végül valahogy sikerült kiszabadulnom, és az angyal segítségével eljutottam a reptérre.
- Ez húzós volt... - fújtattam.
- Ez gáz volt... - vágott elém a lány.

14.

14. fejezet

Szorosan magához húzott, miközben falta ajkaimat. Nyelve, a szám minden egyes szegletét bejárta, teste eggyé vált az enyémmel, és csak csókolt és csókolt.

Nagyon régóta nem éreztem még ilyen boldogságot. Legutoljára akkor voltam nagyon boldog, mikor az egész családom együtt volt, de annak már sok éve. Baekhyun mellett viszont újra úgy éreztem, hogy élek. Biztonságot sugárzott és állította, hogy meg fog védeni, még ha ezt nem is tudja betartani biztosan, attól még láttam a szemében, hogy komolyan megpróbálkozik vele.

Karjaimat átkulcsoltam a nyakán, hogy arca még közelebb legyen, majd beletúrtam finom, barna hajába. Az ő kezei pedig a hátamat simogatták, majd lecsúsztatta őket a fenekemre. Ekkor elhúzódtam.

- Baek...hyun.. - szakítottam meg a csókot.

- Hm? - ismét ajkaimra akart tapadni, de én befogtam a száját.

- Tudom, hogy hülye kérdés, de...miért kedvelsz? - néztem mélyen a szemébe. Igazából ezt már rég meg akartam kérdezni, hogy mégis hogy bírja ki ilyen sokáig mellettem.

- Nem tudom... - morfondírozott. - De miért is fontos ez most? A lényeg ugyan az... - vont vállat, majd elmosolyodott.

Könnyek szöktek a szemembe, kezem végigsimított szép, angyali arcán. Először meglepetten nézett rám, majd lehunyta a szemét és élvezte az érintést.

- Köszönöm. - szipogtam, mire felpattant a szeme.

- Mit köszönsz?

- Hogy kedvelsz...- nyögtem, mire Baekhyun erősen magához rántott és megölelt.

- Olyan buta vagy... - búgta a nyakamba. - Miért köszönöd ezt meg? - kuncogott. - Olyan nehéz elképzelni, hogy valaki is szeressen?

- Igen... - fúrtam arcomat a nyakába. - Mindig egyedül voltam. Furcsa ez most...ne haragudj! - öntöttem ki a szívem.

- Itt leszek neked mindig. Nem hagylak el. Önszántamból sosem. - simogatta a fejem. Mivel a szárnyai még mindig elöl voltak, szinte a szemem láttára lett egyre feketébb a széle.

- Baekhyun...egyre...sötétebb... - engedtem el. - Ez...miattam van, igaz? - rémültem meg.

- Nem miattad, csak... - kezdte szomorúan. - Ne foglalkozz vele! - próbált egy apró mosolyt erőltetni magára, de láttam rajta, hogy igazából el van keseredve.

Nem lehet, hogy most kaptam meg, de már is el kell engednem! - hitetlenkedtem magamban. Nem lehet!

- Most miért sírsz? - kérdezte.

- Ez a folyamat ...visszafordítható ....valahogy?

- Amíg a Földön vagyok, semmiképp. - rázta a fejét. - Valami olyat kéne tennem, ami eltörli az eddigi bűnömet. - A bűn alatt pedig a kapcsolatunkat értette. De tényleg, ha ez rá nézve rossz, akkor bűnösek vagyunk.

- Akkor gyorsan szerezzük meg a többi ereklyét, hogy hamar visszamehess! - fordítottam neki hátat, majd jó éjszakát kívántam és felviharoztam a szobámba.

Reggel arra ébredtem, hogy egy kar fonódik át rajtam, egy fej pedig a hátamat böki. Óvatosan lehámoztam Baekhyun karját magamról, majd felé fordítottam a testem. Nem tudtam megmondani, hogy valóban alszik-e, vagy csak teteti, de nem is érdekelt. Csak néztem csodaszép arcát, fényes haját és mikor elmosolyodott elnevettem magam.

- Tudom, hogy nem alszol. - löktem meg finoman, mire kinyitotta a szemeit és hirtelen rám gurult.

- Ya! - ámultam el. - Mit művelsz?

- Birkózni akarok! - csiklandozta meg a nyakam, majd az oldalam. Olyan nevetőgörcs tört rám, hogy egy értelmes szót sem tudtam kinyögni. Elfelejtettem az eddigi problémákat és csak élveztem a vele töltött időt.

- Bhe....Baek....hyun! - visítottam. - Ne, ez csikiz!!!! - fogtam meg a fejét, mire két lábam közé esett és arca pár centire került az enyémhez. Akkor elkomorodott.

Legszívesebben rátapadtam volna szép szájára, de tudtam hogy azzal csak neki ártanék. Baekhyun-t viszont látszólag nem érdekelte a sorsa, mivel közelebb akart hajolni hozzám. Én viszont elfordítottam az arcomat.

- Mi a baj? - kérdezte, majd mikor leesett neki, hangosan fújtatott egyet. - Ugye nem azért utasítasz el, mert megtudtad, hogy ezek miatt lett fekete a szárnyam...?

- Te mit tennél a helyemben? - néztem bele mélybarna szemébe.

- Ezt! - vigyorgott, majd hirtelen ajakai már az enyémen voltak, fel sem fogtam először a finom, forró, puha érzést. Mikor Baekhyun rám mászott, onnan már nem volt visszaút, nem bírtam már elutasítani. Nem is lett volna szükség erre, hiszen kinn az ég elkomorult majd egy nagy villám csapódott Baekhyun hátába. Baekhyun felordított, velem együtt, majd lemászott rólam és hangosan fújtatni kezdett.

- Ja Eun...most...mennem kell... - mondta akadozva a szavakat.

- Úristen, nagyon fájt? Mi volt ez? - álltam fel én is.

- Majd ...elmagyarázom, de most el kell mennem. - tartotta maga elé a kezét, jelezvén hogy ne menjek közelebb hozzá. Dehát izzadni kezdett és megszokott vidám arca most fájdalmassá vált, amit nem bírtam tétlenül nézni.

- Mi ez az egész? Miattam van...ugye?

- Maradj ott! - emelte fel a hangját. - Mindent elmondok. Holnap reggelre legyél készen, elindulunk a lándzsáért! - azzal eltűnt, az ég pedig újra kivilágosodott.

Ott hagyott egyedül, a sírás szélén. Csak lerogytam az ágyra és elgondolkodtam a dolgon.

- Nem szabad még közelebb kerülnöm hozzá! - jelentettem ki. - Nem szabad bekövetkeznie a bukásának, azt sosem bocsátanám meg magamnak!

Világos, hogy mit kell tennem...egyedül kell nekiindulnom a további ereklyék felkutatásának...