22.

22. fejezet

- Elmondod végre, hogy mit történt a hegyen? - faggattam Baekhyun-t, de ő harmadjára sem volt képes rendes választ adni.

- Mondom, hogy semmi. Össze-vissza beszélt a nő. Semmi értelme nem volt. - támaszkodott a konyhapultnak. Én viszont éreztem, hogy hazudik. Ő mindig túl őszinte, túl nemes volt ahhoz, hogy lódítson, mindig megmondta az igazat. Most mégis...valamiért nagyon titkolózik.

- Elmondod, vagy azt szeretnéd, hogy ne beszéljek veled többet? - próbáltam megvezekelni, de erre csak mosolyogva rám nézett.

- Fenyegetsz? Hm... - nyalta körbe a száját, amitől hirtelen elkapott a vágy. Olyan szexi és csábító volt ilyenkor, mégis...huncutul aranyos. Lassan odasétáltam elé, majd számat az övé elé tettem, úgy hogy ne érjek még hozzá. Ő viszont elnevette magát, és elfordult.

- Majdnem bejött. - nevetett. - Sőt...be is jött volna, ha... - hallgatott el hirtelen. Erre én is elszomorodtam, mivel eszembe jutott a tény, hogy nem képes érezni.

- Mindegy. Most megyek fürdeni. - hagytam volna ott, de ő megragadta a kezem és magához húzott.

- Nem maradnánk így, néhány percre? - ölelt át. Nem válaszoltam, csak visszaöleltem és pár percig, néma csendben álltunk.

- Jó éjszakát! - mondta.

- Te nem jössz? - engedtem el.

- Valamit el kell intéznem. De...itt leszek, mikor felébredsz. Ígérem. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kisétált a házból.

Az éjszaka közepén felriadtam valamire. Óvatosan néztem körbe a szobámban, mikor megpillantottam a három ereklyét villogni a szekrényemben.

Felkeltem, és kinyitottam az ajtót. A tükör, a tőr és a lándzsa fénylettek, mintha kapcsolatba léptek volna egymással.

Lehet, hogy ez egy jel? - kérdeztem hangosan.

- Lehet. - tűnt fel valaki a hátam mögül. Egy démon volt az.

- Te még mindig élsz? - morogtam. - Na de várj...már nem sokáig! - emeltem ki a tőrt.

- Ne bízd el magad! - vigyorgott cinikusan. - Látom megszerezted a tárgyakat.

- Meg hát. - közben azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha most végezném el a munkám. Itt vannak az ereklyék, és egy démon is, már csak annyit kell csinálnom, hogy úgy megsebzem, hogy ne tudjon eltűnni. Viszont én közel nem vagyok olyan gyors, mint egy démon.

Miközben ezen gondolkodtam, a démon hirtelen előttem termett, majd felpofozott. A tőr kiesett a kezemből, én pedig a földön landoltam. A szám felszakadt és nyögtem egyet, mikor fejem a padlón koppant.

- Gyenge kis ember vagy... démonvadász? - kacagott. - Még koncentrálni sem vagy képes huzamosabb ideig.

- Pofa be, te dög! - morogtam.

- Nagy a szád, kislány! - rúgott belém, mire feljajdultam. Szedd össze magad, Baek Ja Eun! Hagyod, hogy egy démon megverjen? - bíztattam magam, majd amint erőt gyűjtöttem, kirúgtam a démon lábát, így ő is le került.

- Kurva! - pattant föl rögtön, de ekkor már én is álltam. Heves ökölcsatába kezdtünk, ő próbálta belemélyeszteni fogait a bőrömbe, de szerencsére sikerült valahányszor elhúzódnom.

Mit tegyek? Az egyedüli fegyverem az ereklyék, viszont az nem lesz jó, hiszen a démon meghal ha belemélyeztem a tőrt vagy a lándzsát.

Egy pillanatig nem figyeltem és akkor a démon neki lökött az álló lámpának. Ez az! - kaptam fel a lámpát, majd vastag végével próbáltam leütni. Először sikertelenül, de másodjára leröpült a lámpa sisakja, így mikor egy kicsit elszédült, fogtam a hegyes végét, és beleszúrtam a démon testébe, majd nagyot hajítottam és sikerült a falra tűznöm a gonoszt.

De honnan van bennem ekkora erő? - csodálkoztam. De mindegy is volt, ami most a legfontosabb, hogy végrehajtsam a varázslatot, amíg nincs eszméleténél a démon.

Gyorsan összetettem az ereklyéket, nem olyan messze a démontól, majd vártam.

- Hogyan kell ezt csinálni? - mérgelődtem, mikor a tárgyak ismét világítani kezdtek, majd egyre és egyre fényesebbek lettek, már szinte megvakítottak. A démon sikoltott egyet. A tárgyakból fénycsóvák szöktek ki, majd hirtelen az összes fénycsóva rám fókuszált. Mi...ez? Eltakartam a szemem, mivel nagyon bántott a fény. A démon tovább visított, egyre hangosabban, majd arra eszméltem, hogy egy nagy fényrobbanás döntött le a lábamról. Nem is...valaki ellökött! - jöttem rá.

Pár perc múlva a fény pislákolt néhányat, majd az ereklyék a démonnal együtt eltűntek. Óvatosan felültem, s akkor olyat pillantottam meg, amitől teljesen lefagytam.

- Baekhyun! - csúsztam oda hozzá, hiszen a földön feküdt, eszméletlenül. - Baekhyun! - hisztériáztam, de ő nem tért magához. Megfogtam a csuklóját, de nem lüktetett.

- Baekhyun! - szólítgattam tovább, közben könnyeim potyogtak. - Ébredj fel! - ráztam tovább, de mindhiába. - Mit tettél te bolond? Miért löktél félre???

Miközben őt ölelgettem, rájöttem, hogy mit mondhatott a nő a hegyen. Azt mondhatta, hogy bele fog halni az az ember, aki megpróbálja elpusztítani a démonokat. Baekhyun tudta ezt, ezért ugrott elém.

- Ne halj meg! Kérlek! - zokogtam. A belsőmben olyan szorítást éreztem, hogy a levegőt kapkodva vettem, szinte bele fulladtam könnyeimbe.

Aztán hirtelen Baekhyun teste fényleni kezdett, mire én elengedtem. Végig kellett néznem, ahogy halványabbik önmaga, a lelke elhagyja a testét, és felszáll, majd eltűnik a plafonon.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeem! - borultam rá, szerelmem élettelen testére. - Nem teheted ezt velem, Istenem!!!!! Neeeeeeeeeem! - ölelgettem Baekhyun holttestét.

- Kérlek!!!! Megteszek bármit! Csak ne vedd el tőlem még ŐT is!!! - kiabáltam az ég felé. - Mit tettem, hogy így büntetsz??? Ne vedd el!!!!