25. The End

My Heart Is Yours.

This Heart, It Beats,

Beats For You Only.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

25. fejezet

- Mi történt pontosan? - ezzel ébresztettem szerelmemet. Vagyis igazából ő ébresztett engem, azzal hogy arcomat simogatta és puszikat nyomott mindenhova. 

- Miért vagy kíváncsi rá? A lényeg, hogy itt vagyok... nem? - mosolygott.

- De engem érdekel.

- Hát jó... - karjára feküdtem, ő pedig átölelt, így egymás szemébe tudtunk nézni. - Az a nő a hegyen, azt mondta, hogy nem csak egy démoni áldozatot követel a rituálé, hanem egy másik lelket is. Nem tudtam, hogy emberi lélek kell-e neki, így...mikor meghallottam a hangokat, amik a szobádból jöttek, gyorsan felszaladtam és akkor gondolkodás nélkül...még épp időben...félre löktelek az útból, hogy a csapás ne téged érjen. - nyelt egy nagyot. - Nem tudtam a következményeket, holott előtte gondolkodtam ezen. Sosem bírtalak volna feláldozni téged, így magamat kellett...

Most tudatosult bennem, hogy Baekhyun tényleg...mennyire szerethet engem. Feláldozta volna az életét, csak hogy én életben maradjak. Ezt sosem fogom tudni meghálálni neki.

Szó nélkül hozzá bújtam és simogattam, ahol értem.

- Nagyon köszönöm.  - pityeregetem a meghatódottságtól. - Mivel tudom neked ezt meghálálni?

- Mivel kéne? Jaj, te butus! - nyomott egy forró csókot a számra. - Nekem már elég az is, hogy élsz és virulsz. - kuncogott. - Ennél nagyobb ajándékot nem kaphatok soha.

- De mégis...megmentettél...

- Lehet nem is vagyok olyan jó. Saját önös érdekből ugrottam eléd, hiszen ha téged elveszítettelek volna, akkor ...

- S... - tettem mutatóujjamat az ajkaira. - Ne is mondd tovább. Értem.

- Amúgy...nem sejtettem, hogy visszakerülök a Mennybe. - folytatta. - Mikor meghaltam, Gabriel feltűnt és azt mondta, hogy mivel jó dolgot cselekedtem, vissza kaphatom a szárnyaimat és újra őrangyal lehetek. Hát belementem. Csak utána közölte, hogy van egy másik lehetőség is. 

- De...miért lett ilyen hirtelen az arkangyal? Minek fosztott meg a hivatásodtól, ha aztán utána még lehetőséget is ad arra, hogy ember legyél? - értetlenkedtem.

- Fogalmam sincs. - rázta a fejét tanácstalanul. - Lehet, hogy rájött...nem csinálhatja ezt a dolgot sokáig. Tudta, hogy igazából jó vagyok, ezért ide-oda kellett volna repdesnem Föld és Ég között...tudta, hogy úgyis elkövetnénk ugyanazt a hibát. Így gondolta... megkíméli saját magát és minket is. Kedves volt tőle.

- Érdekes... - hagytam annyiban. 

- Na...ma mit csinálunk? - mosolygott rám angyalian.

- Bármit, amit akarsz.

- Azt hiszem sejted, hogy mit akarok... - kacsintott, majd megfogta kezemet és levezette a takaró alá. Mikor tenyerem hozzáért merev férfiasságához, elnevettem magam.

- Te kis telhetetlen. - vigyorogtam önfeledten.

- Te mondtad, hogy azt csinálunk, amit Én akarok. Hát nesze neked! - azzal rám gurult és elkezdett hevesen csókolni.

Délután jutottam csak el odáig, hogy elmenjek lezuhanyozni, de Baekhyun ott is megtalált, így kénytelen voltam engedni a kísértésnek, ismét átadtam magam neki. Ezen a napon annyit szeretkeztünk, hogy estére már alig maradt erőm, de nem bántam. Életem egyik legjobb napja volt ez a mai.

- Na mit eszünk vacsira? - jött ki Baekhyun köntösben, vizes, kócos hajjal, ami annyira szexivé tette, hogy kénytelen voltam elnézni, különben még egy menetben részesítettem volna magunkat.

- Pizza? Plussz egy film? - tettem ajánlatot.

- Oké, akkor rendelek. Te addig tedd be a filmet.

- Értettem főnök! - dugtam ki a nyelvem, mire elmosolyodott.

- Leharapom.

- Csak rajta... - kekeckedtem.

- Előbb a pizza. - húzta az agyamat, amit nem bántam. Tudtam, hogy minél többet vagyok vele, annál izgalmasabb lesz. 

A pizza egy óra múlva megjött, mi pedig Baekhyunnal leültünk a kanapéra, és összebújva élveztük a filmet. 

- Itt van szerencse süti is. - nyomta a kezembe.

- Várj egy kisebb kell. - nyúltam volna egy másikért, de ő nem engedte.

- Nem! Azt edd!

- Te kis diktátor! - csaptam finoman vállon, mire elvigyorodott.

- A férfié a dominancia, nem tudtad?

- Ha-ha. - haraptam rá a sütire, de a fogam majd' bele törött egy kemény dologba. - Áúúú! - jajdultam fel fájdalmamban. - Mi a franc...? - mikor megnéztem, hogy mi volt az a dolog amire ráharaptam...- B...Baekhyun...? - mutattam fel a fényes tárgyat, ami egy gyönyörű, kék kristályos gyűrű volt.

Ekkor Baekhyun letérdelt elém, kivette a kezemből a gyűrűt és szerelmes tekintettel megkérdezte:

- Baek Jae Eun...tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül, és hogy nehéz életed volt. Épp ezért szeretnélek Én boldoggá tenni. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerülni fog, de...minden vágyam az, hogy megpróbáljam.... - jött zavarba. Olyan édes volt, hogy elkezdtem könnyezni. - Ja Eun-ssi...lennél...lennél a feleségem?

Nem válaszoltam neki semmit, csak néztem a gyűrűt, majd az ő arcát, Őt, akiért bármit képes lennék feláldozni. Letérdeltem elé, és két kezem közé fogtam az arcát.

- Semmi másra nem vágyom jobban, minthogy a Te feleséged legyek! - motyogtam halkan, majd mind ketten elmosolyodtunk.

- Szeretlek! - csókolt meg szerelmesen.

- Én is...én is téged...én Őrangyalom!

24. +18

24. fejezet

- Eldöntöttük! - hajoltunk meg mindketten Gabriel előtt.

- Sejtem a válaszodat. - mondta higgadtan az arkangyal. - Biztos vagy benne? Nem számít, hogy meghazudtolod saját önmagad, hogy a hivatásod és származásod ellen fordulsz, csak azért, hogy együtt megöregedj és meghalj egy emberrel?

- Nem számít. - felelte Baekhyun határozottan.

- Hát...ha már ennyi mindenen keresztül mentetek, valami ilyesmi választ vártam. - mosolygott Gabriel.

- Kérdezhetek valamit? - álltam fel. - Most miért vagy ilyen kedves hozzánk? - Baekhyun megrázta a kezem, jelezvén, hogy hallgassak, de én annyira kíváncsi voltam hogy meg kellett kérdeznem.

- Nincs semmi különösebb oka. - vonta meg a vállát. - Viszont te lány...még mindig nagyon nagy a szád.

- Elnézésedet kérjük. - szólt közbe Baekhyun. Mindig olyan jól nevelt és megalázkodó, sosem értettem, hogy miért hódol be neki.

- Szóval akkor úgy döntöttél, hogy letérsz vele, a Földre. Viszont akkor tudnod kell, hogy a halhatatlanságod, a képességed és mindenféle angyali erőd a semmibe vész. Már nem leszel képes megvédeni Őt. - mutatott rám. - Két kezeddel kell majd. Így is belemész?

- Bele. - hajolt meg Baekhyun. - Kérlek szépen, Gabriel arkangyal, tégy emberré, hogy elhagyhassam e világot és örökre Baek Ja Eunnal élhessek, a Földön.

- Akkor legyen, ahogy akarod! - hirtelen elvakított minket a fény, ami az arkangyal kezéből áradt szét, majd pár perc eszméletlenség után az ágyamban ébredtem fel.

- Baekhyun? - álltam fel, de megszédültem. - Ah....Baekhyun? - kiabáltam ki a szobából, majd mikor kiléptem neki ütköztem egy mellkasnak.

- Ja Eun...! - vigyorgott boldogan Baekhyun, mire én is elnevettem magam a boldogság miatt.

- Baekhyun... - öleltem meg hevesen. - Érzel? Jól vagy? Milyen érzés? - rohamoztam meg.

- Nyugi... - kuncogott a szokásos módon. - Érezlek. - simított végig hátamon. - És nagyon nagyon jó érzés.

Elhúzódtam tőle, hogy szemébe tudjak nézni. A lénye már nem volt olyan fényes, mint mikor angyal volt, de így emberként is eszméletlenül helyes és angyali.

Mielőtt feleszmélhettem volna, már ajkaimra is tapadt, majd vadul noszogatta nyelvemet, hogy kapcsolódjak már be én is a csókunkba. Több sem kellett, átkaroltam nyakát és amilyen közel csak lehetett, húztam magamhoz. Testünk egymáshoz simult, majd Baekhyun felkapott két karjába, és kissé keményen nekivágott a falnak.

- Bocsáss meg. Csak... - nyögte két csók között. - Nem bírok magammal...akarlak... - lihegte. - Annyira hiányoztál már...

- Te is nekem! - harapdáltam szexi nyakát.

Baekhyun belemarkolt a fenekembe, majd bevitt a szobámba és együtt dőltünk le az ágyra, miközben egymást vetkőztettük.

- Ah..olyan finom, puha vagy... - puszilgatta a hasamat, majd egyre lejjebb haladt, mikor elérte legérzékenyebb pontomat, hangosan nyögtem egyet.

- Baekie... - markoltam bele selymes hajába, mire nyelvét óvatosan beledugta nedves nyílásomba, majd izgatóan mozgatni kezdte. Pár perc múlva egy hangos sikoly kíséretében el is élveztem. Utána viszont úgy döntöttem, most rajtam a sor, nekem kell őt kényeztetnem. Felhúztam magamhoz arcát, majd miközben ő az én mellemet markolászta, én apró fognyomokat hagytam ott mellkasán. Mikor megszívtam mellbimbóját férfias nyögés hagyta el a száját, ami csak még jobban felizgatott.

Lassan, türelmesen haladtam egyre lejjebb, mikor rátapadtam merev férfiasságára és húzogatni kezdtem rajta a bőrt. Annyira jól esett neki ez az érzés, hogy hátát felemelte, és fejét hátra vetette, miközben ajkait rágta. Fogai viszont könnyedén felhasították szép száját, annyira, hogy a vér is kicsordult. Miközben lenn tovább izgattam, felmásztam testén és rátapadtam vértől nedves, puha párnáira és szívni kezdtem alsó, sérült ajkát.

- Hah.... - nyögte Baekhyun. - Ja Eun... ha tovább csinálod ezt...elmegyek, itt a kezedben.

- A-a baby...majd bennem. - mosolyogtam, majd tovább nyaltam száját.

- Akkor viszont el kell engedned... - kuncogott. Hevesen elkapott és hátamra fektetett, majd rám nehezedett és tovább csókolt. Olyan szenvedélyes volt, sokkal vadabb, mint az első alkalomkor.

Férfiasságát megéreztem bejáratomnál, mire egy nagyot nyögtem és még jobban húztam magamhoz szerelmemet. Mikor lassan belém nyomult, úgy éreztem, hogy ennél jobb dolog soha nem történhet velem. Az egyesülés, hogy azzal lehetek, akit mindennél jobban szeretek, sírásra késztetett és nem bírtam nem kiengedni örömkönnyeimet. Kezeim bejárták Baekhyun egész testét, hiszen érezni akartam, hogy Ő csak az enyém, Ő hozzám tartozik.

- Szeretlek. - súgta a fülembe, miközben erőseket lökött alsó felével. - Tudom, hogy ezt már sokszor mondtam, de...

- A te szádból sosem hallhatom elégszer. - fogtam közre arcát két kezemmel. - Tudom, hogy szeretsz, és...ezért nagyon hálás vagyok.

- Mostantól...sosem hagylak el, kész vagyok hűséget fogadni, bármikor, amikor csak akarod. - csókolt meg. Ez a kijelentése váratlanul ért.

- Te most... - nyeltem egy nagyot... - Te...

- Igen. - nevetett idegesen. - Tudom, hogy elég röhejes ilyen helyzetben megkérni egy lány kezét, de...mi különleges páros vagyunk... - villantotta rám szexi mosolyát.

- A végén talán választ tudok adni! - húztam vigyorogva magamhoz, majd lábaimmal közelebb toltam alsó felét az én ágyékomhoz, így ismét ütemesebben kezdhettük el mozogni. Egyszerre élveztünk el, nyögések és kiabálások közepette, és egymás nevét lihegve borultunk össze az aktus végén.

- Én is szeretlek, és bármikor boldogan hozzád mennék. - sepertem arrébb nedves haját, izzadt bőréről. Olyan gyönyörű volt, hogy nem hittem el, ez az ember tényleg az enyém. Életemben először éreztem azt, hogy szerencsés vagyok.

- Olyan csodálatos vagy. - húzott magához. Arcom vizes mellkasához tapadt, éreztem tiszta, férfias illatát, majd egyik lábamat átlendítettem a takaró alatt a derekán, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Elégedetten mosolyogtam megjegyzésén, majd ujjaimmal hátán kezdtem el körözni, miközben ő a fejem búbját csókolgatta és dúdolgatott.

- Énekelj nekem. Kérlek! - néztem bele ébenfekete szemeibe. Rám mosolygott, majd végigsimított arcomon és énekelni kezdett, olyan angyali hangon, hogy szépséges arcának látványa és férfias hangja teljesen kitöltötte a szobát, onnantól kezdve nem létezett más, csak Ő és Én.

23.

23. fejezet

Egész este Baekhyun ingjét áztattam, majd mikor a valódi teste is eltűnt, csak a ruhái maradtak utána, fogtam az ingjét és belebújtam.

A sarokban ültem és zokogtam, mint egy emós, miközben folyamatosan a ruhát szagolgattam. Megszokott Baekhyun illata volt, amitől csak még jobban elkezdtem sírni.

Az egész életem romokban hevert, belül darabokra szedtek, tudtam, hogy képtelen leszek ezek után olyan életet élni, mint azelőtt. Apám és anyám után, a legfontosabb személy Baekhyun volt, vele úgy éreztem pótolható az a sok hiányosság, amit a szüleim halála okozott. Most, hogy őt elvesztettem, egy roncs vagyok.

Lassan feltápászkodtam a földről, majd lesétáltam a lépcsőn, a konyhába. Öntudatlanul elővettem a legnagyobb kést, amit találtam a fiókban, majd kivittem a teraszra.

- Ha Ő nem lehet itt velem, akkor minek maradjak itt? Odafönn megtalálok mindenkit, akit valaha szerettem, a Földön nincs már senki sem, aki miatt érdemes lenne maradnom.

- mondtam magamnak, majd felemeltem a kést, és már épp belemélyesztettem volna a szívembe, mikor egyszer csak... elájultam.

Egy hófehér mezőn ébredtem fel. Mikor megpillantottam egy ismerős arcot, rájöttem, hogy ismét a Mennyben vagyok.

- Mit akartál tenni, te lány? - sétált felém Gabriel nyugodtan. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, egyszerű kérdés volt csupán. - Nagyon romantikus dolog volt tőled, de azt hiszem ezt meg kéne gondolnod... - mondta.

- Mit? - ugrottam fel. - Azt, hogy mit is kezdhetnék magammal, egyedül? - kérdeztem gúnyosan. - Ez mind a TE hibád! Ha kissé könyörületes lettél volna Hozzá, akkor most minden rendben lenne! - kiabáltam mérgesen. Könnyeim záporoztak, meggyötörve rökönyödtem össze lábai előtt. - Elvettetek mindent tőlem.

- Nem mi vettük el őket! - guggolt le elém. Most sem volt semmi érzelem a mondandójában, pedig látszólag meg akart nyugtatni.

- Baekhyun-t TI vettétek el tőlem. - állítottam határozottan.

- Miből veszed, hogy meghalt?

- A te számodra és az én számomra más a halál, tudom. - szipogtam. - Nyílván a lelke felkerült ide, így számomra halott. Ezért akartam én is követni Őt.

- Hát tényleg ennyire szereted? - kérdezte kimérten. - Annyira, hogy képes lennél meghalni érte? Csak azért, hogy vele lehess? Egy angyallal?

- Igen. - vágtam rá rögtön. - Ő a mindenem. - sírtam.

Gabriel intett egyet a kezével, majd egy láthatatlan ajtó kinyílott és erős fény áradt szét a mezőn. Eltakartam a szemem, hogy ne vakuljak meg, de nem bírtam ki, meg kellett néznem, hogy mi történik. Mikor leemeltem a kezem a szemem elől, megpillantottam egy alakot, amint a fény forrásából sétál felénk. Egyre közelebb jött, de még mindig nem láttam az arcát.

- Még szerencse, hogy ezt Ő is így gondolja... - suttogta nekem az arkangyal.

Amint ezt kimondta, végre kirajzolódott az alak arcának körvonala és...megláttam...ŐT!

Az ámulattól és letaglózódástól levegőt sem bírtam venni, csak néztem, ahogy arcán széles mosollyal és csillogó szemekkel felém sétál, majd megáll előttem. Ekkor én felegyenesedtem és tovább fürkésztem arcát. Nem tudtam elhinni...

- Ez...ez most igazi? Vagy csak itt fenn létezik? - nyeltem egy nagyot, hiszen az hogy most itt áll előttem, a Mennyben nem jelent semmit.

- Baek Ja Eun... - lehelte érzelmesen nevemet Baekhyun.

Lassan felemeltem a kezem és megérintettem sima bőrét. Majd hirtelen magamhoz húztam és úgy öleltem, hogy soha többet ne kelljen elengednem.

- Baekhyun... - szorítottam.

- Kicsim... - bújt oda nyakamhoz. - Összeroppantsz. - hangjában mosoly bujkált. - Hiányoztál, pedig csak pár órára mentem el, de te máris hülyeséget csinálsz.

- Ne engedj el! - húztam vissza a fejét, mert a szemembe akart nézni.

- Hm... - ölelt meg szorosan. Olyan békés volt minden, legszívesebben így maradtam volna örökre, de ekkor Gabriel megszólalt:

- Beszélj vele, majd tudasd velem a döntésedet. - azzal eltűnt az arkangyal.

- Miről kell beszélni? - néztem szép arcára. - Gondolhattam volna, hogy nem lesz ez akadálymentes...

- Nyugi... - mosolygott elbűvölően. - Nem tudom, mit fogsz szólni hozzá de...ismét őrangyal lettem... - várta reakciómat.

Karjaim lehullottak csípőjéről, majd látványosan elszomorodtam.

- Akkor megint minden olyan, mint régen... - ráztam a fejem. - Nem lehetünk együtt...igaz? - mondtam elkeseredve.

- Nyugalom... - simított végig az arcomon. - Ez az egyik lehetőség. Hogy itt maradok és valaki máshoz osztanak be.

- És mi a másik?

- A másik...az az, hogy...te...őrangyal nélkül maradsz, én meg...letérhetek veled a Földre, mint...mint ember... - az utolsó szót olyan félve, és nehézkesen nyögte ki, mintha attól tartana, hogy valami ördögi dolgot művelne ezzel.

- Viccelsz? - tátogtam. - Szerinted melyiket választom? - nyomtam egy csókot a szájára.

- Nem baj, ha nem lesz őrangyalod? Nekem nem lesz erőm megvédeni téged... - rázta a fejét.

- Érdekel az engem? Én nem a képességeidet szeretem, te Muki! - pacskoltam meg a vállát, majd mosolyt visszafojtva tovább szipogtam. - Téged szeretlek, mindennél jobban, és azt akarom, hogy gyere le velem!!!! - öleltem meg ismét.

- Jaj, Ja Eun-ah. - sírt Baekhyun is. - Nagyon nagyon szeretlek!

22.

22. fejezet

- Elmondod végre, hogy mit történt a hegyen? - faggattam Baekhyun-t, de ő harmadjára sem volt képes rendes választ adni.

- Mondom, hogy semmi. Össze-vissza beszélt a nő. Semmi értelme nem volt. - támaszkodott a konyhapultnak. Én viszont éreztem, hogy hazudik. Ő mindig túl őszinte, túl nemes volt ahhoz, hogy lódítson, mindig megmondta az igazat. Most mégis...valamiért nagyon titkolózik.

- Elmondod, vagy azt szeretnéd, hogy ne beszéljek veled többet? - próbáltam megvezekelni, de erre csak mosolyogva rám nézett.

- Fenyegetsz? Hm... - nyalta körbe a száját, amitől hirtelen elkapott a vágy. Olyan szexi és csábító volt ilyenkor, mégis...huncutul aranyos. Lassan odasétáltam elé, majd számat az övé elé tettem, úgy hogy ne érjek még hozzá. Ő viszont elnevette magát, és elfordult.

- Majdnem bejött. - nevetett. - Sőt...be is jött volna, ha... - hallgatott el hirtelen. Erre én is elszomorodtam, mivel eszembe jutott a tény, hogy nem képes érezni.

- Mindegy. Most megyek fürdeni. - hagytam volna ott, de ő megragadta a kezem és magához húzott.

- Nem maradnánk így, néhány percre? - ölelt át. Nem válaszoltam, csak visszaöleltem és pár percig, néma csendben álltunk.

- Jó éjszakát! - mondta.

- Te nem jössz? - engedtem el.

- Valamit el kell intéznem. De...itt leszek, mikor felébredsz. Ígérem. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kisétált a házból.

Az éjszaka közepén felriadtam valamire. Óvatosan néztem körbe a szobámban, mikor megpillantottam a három ereklyét villogni a szekrényemben.

Felkeltem, és kinyitottam az ajtót. A tükör, a tőr és a lándzsa fénylettek, mintha kapcsolatba léptek volna egymással.

Lehet, hogy ez egy jel? - kérdeztem hangosan.

- Lehet. - tűnt fel valaki a hátam mögül. Egy démon volt az.

- Te még mindig élsz? - morogtam. - Na de várj...már nem sokáig! - emeltem ki a tőrt.

- Ne bízd el magad! - vigyorgott cinikusan. - Látom megszerezted a tárgyakat.

- Meg hát. - közben azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha most végezném el a munkám. Itt vannak az ereklyék, és egy démon is, már csak annyit kell csinálnom, hogy úgy megsebzem, hogy ne tudjon eltűnni. Viszont én közel nem vagyok olyan gyors, mint egy démon.

Miközben ezen gondolkodtam, a démon hirtelen előttem termett, majd felpofozott. A tőr kiesett a kezemből, én pedig a földön landoltam. A szám felszakadt és nyögtem egyet, mikor fejem a padlón koppant.

- Gyenge kis ember vagy... démonvadász? - kacagott. - Még koncentrálni sem vagy képes huzamosabb ideig.

- Pofa be, te dög! - morogtam.

- Nagy a szád, kislány! - rúgott belém, mire feljajdultam. Szedd össze magad, Baek Ja Eun! Hagyod, hogy egy démon megverjen? - bíztattam magam, majd amint erőt gyűjtöttem, kirúgtam a démon lábát, így ő is le került.

- Kurva! - pattant föl rögtön, de ekkor már én is álltam. Heves ökölcsatába kezdtünk, ő próbálta belemélyeszteni fogait a bőrömbe, de szerencsére sikerült valahányszor elhúzódnom.

Mit tegyek? Az egyedüli fegyverem az ereklyék, viszont az nem lesz jó, hiszen a démon meghal ha belemélyeztem a tőrt vagy a lándzsát.

Egy pillanatig nem figyeltem és akkor a démon neki lökött az álló lámpának. Ez az! - kaptam fel a lámpát, majd vastag végével próbáltam leütni. Először sikertelenül, de másodjára leröpült a lámpa sisakja, így mikor egy kicsit elszédült, fogtam a hegyes végét, és beleszúrtam a démon testébe, majd nagyot hajítottam és sikerült a falra tűznöm a gonoszt.

De honnan van bennem ekkora erő? - csodálkoztam. De mindegy is volt, ami most a legfontosabb, hogy végrehajtsam a varázslatot, amíg nincs eszméleténél a démon.

Gyorsan összetettem az ereklyéket, nem olyan messze a démontól, majd vártam.

- Hogyan kell ezt csinálni? - mérgelődtem, mikor a tárgyak ismét világítani kezdtek, majd egyre és egyre fényesebbek lettek, már szinte megvakítottak. A démon sikoltott egyet. A tárgyakból fénycsóvák szöktek ki, majd hirtelen az összes fénycsóva rám fókuszált. Mi...ez? Eltakartam a szemem, mivel nagyon bántott a fény. A démon tovább visított, egyre hangosabban, majd arra eszméltem, hogy egy nagy fényrobbanás döntött le a lábamról. Nem is...valaki ellökött! - jöttem rá.

Pár perc múlva a fény pislákolt néhányat, majd az ereklyék a démonnal együtt eltűntek. Óvatosan felültem, s akkor olyat pillantottam meg, amitől teljesen lefagytam.

- Baekhyun! - csúsztam oda hozzá, hiszen a földön feküdt, eszméletlenül. - Baekhyun! - hisztériáztam, de ő nem tért magához. Megfogtam a csuklóját, de nem lüktetett.

- Baekhyun! - szólítgattam tovább, közben könnyeim potyogtak. - Ébredj fel! - ráztam tovább, de mindhiába. - Mit tettél te bolond? Miért löktél félre???

Miközben őt ölelgettem, rájöttem, hogy mit mondhatott a nő a hegyen. Azt mondhatta, hogy bele fog halni az az ember, aki megpróbálja elpusztítani a démonokat. Baekhyun tudta ezt, ezért ugrott elém.

- Ne halj meg! Kérlek! - zokogtam. A belsőmben olyan szorítást éreztem, hogy a levegőt kapkodva vettem, szinte bele fulladtam könnyeimbe.

Aztán hirtelen Baekhyun teste fényleni kezdett, mire én elengedtem. Végig kellett néznem, ahogy halványabbik önmaga, a lelke elhagyja a testét, és felszáll, majd eltűnik a plafonon.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeem! - borultam rá, szerelmem élettelen testére. - Nem teheted ezt velem, Istenem!!!!! Neeeeeeeeeem! - ölelgettem Baekhyun holttestét.

- Kérlek!!!! Megteszek bármit! Csak ne vedd el tőlem még ŐT is!!! - kiabáltam az ég felé. - Mit tettem, hogy így büntetsz??? Ne vedd el!!!!

21.

21. fejezet

Reggel melegség járta át a szívemet és testemet, mikor Baekhyun tenyere hozzáért az arcomhoz. Ki sem nyitottam a szemem rögtön, még élvezni akartam puha érintését. Olyan gyönyörű kezei voltak, hogy mindig megirigyeltem tőle, pedig ő fiú.

- Jó reggelt, édesem! - ez volt az első alkalom, hogy becézgetett. Rögtön kinyílott a csipám, majd belenéztem ébenfekete szemeibe. Szó nélkül magamhoz húztam arcát, majd megcsókoltam. Aztán esett le, hogy Ő nem érez semmit.

- Ah, bárcsak éreznélek... - nyöszörögte a csókunkba. Elhúzódtam, és ismét farkasszemet néztem vele.

- Nagyon szeretném, ha éreznél. - leheltem egy utolsó puszit a szájára, majd felkeltem és elmentem a fürdőbe. - Tudod mit? - kiabáltam ki. - Ma menjünk el megkeresni az utolsó ereklyét.

- Rendben. - állt meg az ajtóban, majd elkezdett bámulni, miközben fésülködtem. Haloványan elmosolyodott és elsütötte szemét. Olyan aranyos volt, hogy életemben nem láttam még ilyen édes embert...mármint angyalt, mint Ő. Letettem a fésűt, majd elé álltam és felemeltem állánál fogva a fejét.

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?! - mosolyogtam rá. - Nem számít, hogy mi van most, és mi lesz...én mindig szeretni foglak. - bíztattam. - Te örökre az én őrangyalom leszel... - vigasztaltam, hisz láttam az arcán, hogy nagyon el van keseredve. Bólintott egy kicsit, majd állát a vállamra helyezte és megölelt.

- Köszönöm...köszönöm, hogy itt vagy nekem... - mondta a nyakamba halkan.

- Én köszönöm. Ha te nem lennél, nagyon magányos lennék. - búgtam. - Te rángattál ki abból a mélységes, fekete gödörből, amiben eddig éltem. - éreztem, hogy elmosolyodik. Végre megnyugtattam!

- Na....talpra! - engedtem el. - Ideje megkeresni egy tükröt, vagy micsodát. - visszamentem a szobába, hogy megnézzem a térképen, hova kell menni.

- Ez most valami vicc? - ámultam el. - A Himalája?

- Ott van a tükör? - kérdezte Baekhyun lepetten.

- Igen. - nyüszítettem. - Kéne venni pár kabátot.

- Akkor hajrá! - tette ökölbe a kezét Baekhyun. Helyes, ez a keresgélés legalább kicsit eltereli a figyelmét a gondokról.

Már két órája gyalogoltunk felfelé a világ legmagasabb hegyén, de még mindig nem láttuk a végét.

- Bárcsak lenne most szárnyam. - fújtatott Baekhyun.

- A varázserőd nem jó semmire? - másztam tovább.

- Már nincs varázserőm. - torpant meg hirtelen.

- Mi? Azt is elvették? - fordultam hátra. Bólintott egyet, majd lehajtotta a fejét. - Persze így sem vagyok teljesen védtelen, de...a fény már eltávozott tőlem.

Nyeltem egy nagyot. Iszonyatos bűntudat tört rám, hiszen én tehettem az egészről, és láttam rajta, hogy nagyon el van keseredve.

- Nagyon sajnálom.

- Ne csináld már megint! - mosolyodott el, majd közelebb jött és szinte bele lehelte a számba: - Nálad jobb dolog nem történt még velem soha, egy percét sem bánom, értetted? - csókolt meg. - Ha még egyszer lelkiismeret furdalást vélek felfedezni az arcodon, elnáspángollak. Vili?

- Értettem. - bólintottam, mielőtt megpusziltam, majd tovább folytattuk az utunkat.

Egy óra múlva két eszkimó-féleségbe botlottunk.

- Te...élnek a Himaláján eszkimók? - kérdeztem Baekhyuntól.

- Ki tudja... - vont vállat, majd meghajoltunk a két ember előtt.

- Mit keresnek ide fenn? - kérdezte a nő, kínaiul.

- Egy bizonyos tükröt, ami a mende-mondák szerint démonölő fegyver. Nem tudnak esetleg róla valamit? - válaszolta Baekhyun ugyanolyan nyelven. De jó, eddig nem is tudtam, hogy tud kínaiul.

A pár képére döbbenet ült ki, majd megragadták a kezünket és bevezettek minket egy kis kunyhóba. Nagyon hideg volt kint, azt hittem halálra fagyok, de mikor beértünk a viszonylag melegnek mondható helyiségbe, már jobb volt a helyzet.

- Mit mondtak? - kérdeztem.

- Szerintem ismerik a történetet, és segítségünkre lesznek. - foglalt helyet Baekhyun az egyik széken.

- A barátnőd... - halandzsázott tovább a nő. - Démonölő?

- Igen, valami olyasmi... - húzta a száját.

- Miről van szó? - próbáltam felvenni a kapcsolatot velük, de mindhiába.

- Akkor valamit tudnod kell fiú... - hajolt közelebb Baekhyunhoz. - Ha a három ereklyét összeteszed és ezáltal elpusztítod az összes démont...A három tárgy mellé, szükséged lesz egy démonra, akin a varázslatot végre hajthatod.

- Igen ezt eddig is tudtam.

- De! Van itt még valami... - nézett rám a nő. - Ha Ő próbálja elpusztítani, akkor ő maga is belehal.

- Tessék? - ugrott fel a székről Baekhyun. - Miről beszél? - vált idegessé.

- A varázslat egy emberi lelket is követel. Ahhoz, hogy a varázslat teljesen befejeződjön, szüksége van arra az emberre, aki elpusztítja, így válik véglegessé. Én tudom, hiszen én alkottam meg a varázslatot.

- Mi maga? Boszorkány? - fogta meg a kezem Baekhyun.

- Nem épp...

Közben befutott a nő férje is, kezében egy régi, barna anyagba tekert tükörrel.

- Köszönjük. - vette el Baekhyun, majd meghajolt. - Köszönjük a segítséget. - sietve húzott ki a kunyhóból.

- Ne feledd amit mondtam. A lány meghal! - kiabált utánunk valamit a nő.

- Azonnal tűnjük el innen... - rángatott tovább Baekhyun.

20.

20. fejezet

Reggel a saját ágyamban ébredtem. Amint tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, hogy Baekhyun hol van és él-e egyáltalán még, azonnal kipattantam az ágyamból, felöltöztem és kirohantam megkeresni.

Egész álló nap utána kutattam, de...az is lehet, hogy nem is Koreában van. - jöttem rá.

- Mit tegyek? - ácsorogtam a szakadó esőben. Még a bugyim is átázott, de nem érdekelt. Minden áron meg akartam találni, biztosan szenved a fájdalomtól.

- Baekhyun!!!!!!!! - kiabáltam a levegőbe, de senki sem válaszolt. Szomorúan, sírva visszabotorkáltam a házamba, de megcsúsztam a padlón és nagyot zakóztam.

- Hol vagy...? - zokogtam a földön.

- Ja....Eun.... - hallatszódott egy hang a szobából. Nem volt ismerős, így azonnal felkeltem, és felkapcsoltam a villanyt. Lassan, óvatosan besétáltam a nappaliba, majd megpillantottam a földön fekve Baekhyun-t. Vérben feküdt és fájdalmasan hempergett benne.

- Baekhyun!!! - rohantam oda hozzá. - Ne....úristen! - hitetlenkedtem. Olyan borzalmas volt a látvány, hogy képtelen voltam ránézni, felsegítettem, majd a fürdőbe vezettem. Olyan dejavu érzésem volt, azzal a különbséggel hogy most sokkal brutálisabb a helyzet. Bizonyára a szárnyai helye vérzett, s ez mind miattam van.

- Ja Eun... - nyögte Baekhyun. - Segíts!

- Segítek! Feküdj le... - tettem le óvatosan a fürdőszoba padlójára hason fekve. Nagyon nagyon ronda volt a sebe.

- Jézusom! - kaptam a számhoz. Az is csoda, hogy túlélte!

Fél óra alatt sikerült is letisztítanom a két nagy csíkot, ami szinte egész hátát keresztül metszette. Az biztos, hogy nem mostanában fog háton feküdni.

- Kész vagy. - dobtam át egyik karját a vállamon, mire arca közel került az enyémhez, ő pedig egy gyenge csókot lehelt rá.

- Köszönöm. - feje erőtlenül dőlt rá a vállamra.

- Nagyon sajnálom... - simogattam meg, majd bevittem a szobámba.

Gyorsan lefürödtem és be is feküdtem mellé az ágyba. Arca még mindig fájdalmas volt, de legalább aludt. Kell neki a pihenés, ha meg akar gyógyulni.

Gondosan betakartam és egész este őt néztem, ha kellett neki valami, már ugrottam is, szinte egy percet sem aludtam mégis reggel ugyanolyan éber voltam.

- Kell valami? - kérdeztem halkan, mire bólintott egyet.

- Mi?

- Hadd öleljelek meg! - nyitotta ki a szemeit. Kissé meglepődtem, de örömmel hozzá bújtam.

- Nem fáj a hátad? - temettem arcomat a nyakába.

- Így nem is érzem. - szorított meg. - Nagyon sajnálom, hogy végig kellett ezt nézned. Ha bármit tehettem volna ez ellen... - kezdte, de megállítottam.

- Miért beszélsz ilyeneket? - kérdeztem. - Tudod, hogy minden az én hibám, miért te szavatkozol? - könnyeztem megint. - Nagyon fáj, hogy miattam szenvedsz.

- Te butus. - ölelt meg ismét, majd elengedett és hosszas bámulás után ajkait az enyémekre nyomta. Egyre hevesebben csókolt, amit nem tudtam mire vélni, majd hirtelen kidülledt szemekkel elhúzódott.

- Mi a baj? - kérdeztem ijedten.

- Ja Eun...én... - dadogta. - Én...nem...nem éreztem semmit...

- Micsoda? - ültem fel az ágyban. - Mikor?

- Mikor megcsókoltalak. - vágta rá. - Nem éreztem...khm...ott lenn... - jött volna zavarba, de a rémület átvette az uralmat az arcán. - Nem lehet!

- Mi? - nem értettem semmit. Elegem van abból, hogy én mindig le vagyok maradva.

- Ja Eun.... - állt fel az ágyból lassan. - Én....ah...úristen! - masszírozta az arcát. - Nem ...ez nem történhet meg! - rogyott térdre.

- Mi folyik itt? - kérdeztem idegesen.

- Nem érezlek! Fizikailag nem tudom felfogni az érintésedet, semmit! - ordította keservesen. - Ezt nem hiszem el...

Miután felkeltem, én is letérdeltem elé és bamba tekintettel próbáltam felfogni a szavait. Nem érez.... Ha hozzá érek...nem érzi...ha megcsókolom, nem érzi...

- Semmit...? Semmit nem érzel? - csókoltam meg.

- Izgatott leszek, mert tudom, hogy te vagy az, de....NEM. Nem érzek semmit!!! - Baekhyun arca könnyes volt, ha nem tudnám, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül az utóbbi két napban, azt mondanám rá hogy hisztis, de....az igazság az, hogy...minden összeomlott körülöttünk. Semmink sem maradt, már az érzéseinket is elvették tőlünk.

- Semmi baj... - simogattam a vállát, mivel a hátát nem mertem a seb miatt. - Majd megoldjuk. Biztos van rá valami gyógyír... - bíztattam magamat is.

- Bukott angyal vagyok, Baek Ja Eun... - nézett bele a szemembe. - Amíg bukott vagyok, addig nem lehetünk együtt...- rázta a fejét. - El kell mennem innen. - seperte le a kezemet magáról. - Így nem lehetek melletted...

- Hülye vagy?! - kaptam a karja után. - Nem mész te sehova! - mondtam határozottan. - Itt maradsz velem!

- Te jobbat érdemelsz Baek Ja Eun...Én már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok se tiszta, se jó számodra, sőt még csak nem is érezlek... - tovább rázta a fejét.

- Nem érdekel. Nem mehetsz el! Kérlek! - könyörögtem, majd ültem le az ágyam szélére, mire Baekhyun letérdelt elém és mélyen a szemembe nézett.

- Úgy is kellek, hogy nem lehetek veled soha többet és mikor megcsókollak, te tudod, hogy nem érzek semmit? Ezt akarod?

- Téged akarlak! - simogattam meg az arcát. - Nem foglak megint elveszíteni. - borultam a nyakába.

19.

19. fejezet


- Mondtam, hogy őt ne rángassátok bele ebbe! Kérlek titeket! - könyörgött Baekhyun.

- Ahova mész, oda megyek én is! - mondtam neki. - Nem hagyom, hogy bántsanak! - fogalmam sem volt, hogy honnan vettem a bátorságot és miből gondoltam, hogy le tudom győzni az angyalokat, de Baekhyunért mindent megpróbálok.

- Nem akarom, hogy ott legyél akkor! - ordította nekem.

- Mikor? - értetlenkedtem, de a három angyal megszakította vitánkat, majd megragadta kettő Baekhyun karját, a harmadik pedig az enyémet.

Az az érzés, ami akkor a hatalmába kerített, mikor megragadta az angyal a kezem, nagyon érdekes volt. Úgy éreztem, a testem elernyed, de én mégis éber voltam. Mikor észre vettem a saját testemet a padlón heverni, megrémültem. Mi történik???

A lelkem felszáll! - jöttem rá végül, majd elvakított a fehérség.

Mikor újra magamhoz tértem, egy fehér szobában találtam magam, ahol néhány arany trón volt elhelyezve. Mindegyik széken ült egy gyönyörű férfi és engem bámultak.

- Hol vagyok? - álltam fel, majd körülnéztem. Meg is pillantottam Baekhyunt, amint belépett a nagy ajtón. Fehér nadrágot viselt, felül viszont meztelen volt, csak néhány arany lánc takarta a testét. Kezeit nem bírta mozgatni, össze volt láncolva. Mit jelentsen ez? - kérdeztem telepatikusan Baekhyuntól. Ő fájdalmas arcot vágott, majd elkapta tekintetét.

- Baekhyun, főőrangyal... - szólalt meg az egyik pasas, aki a trónon ült. Hosszú fekete, hullámos haja és gyönyörű arca elvarázsolt, de mégis...ahogyan Baekhyunra nézett, megijesztett és idegessé tett.

- Ki maga? - tettem fel a kérdést durván.

- Ja Eun! - szólt rám Baekhyun. - Hallgass!

- Gabriel főangyal vagyok... - mosolygott kedvesen, de szemei szikrákat szórtak. - Te pedig, ha jól tudom egy démonvadász...

- Nem vagyok az, legalábbis én csak apámat akarom megbosszulni!

- A bosszú nem a helyes út...a lelked nem fog felszabadulni a bosszútól. - mondta kioktató hangon.

- Oh, igen? Hát az én lelkem megnyugvásra lel, ha megölöm az összes szörnyeteget, ami végzett apámmal. - ellenkeztem. Baekhyun csak a fejét rázta, nem szerette, mikor nagy a szám.

- Érdekes teremtést találtál magadnak. Igazán izgalmas... - simogatott végig a hajamon a főangyal.

- Hagyjon már! - ütöttem el a kezét, mire Baekhyun és az összes többi angyal felszisszent. - Mit akarnak tenni vele? - kérdeztem mérgesen.

- Amit minden angyallal, aki megszegi a szabályokat... - nézett velem farkasszemet Gabriel.

- Kérem...tudom, hogy nem volt helyes, ahogy cselekedtem, de...Ő neki ne kelljen végignéznie ...könyörgöm... - sírta Baekhyun.

- Márpedig ott lesz, mikor megtörténik! - mordult rá a főangyal. - Megérdemlitek! Mindketten...

- Miért olyan nagy bűn ez? - nyöszörgött Baekhyun. - Mi rosszat tettem? Miért bűn szeretni valakit?

- Mert te angyal vagy! Egy őrangyal! - emlékeztette a főangyal. - Neked az a dolgod, hogy védd a védencedet, és ne beleszeress! - mutatott rám.

Szóval akkor ezért...! - jöttem rá. Az agyalok biztosan megtudták, hogy Baekhyun és én...khm... megpecsételtük egymást -szépen fogalmazva-, ezért akarják megbüntetni.

- Nem bánthatják ezért! - rivalltam rájuk. - Ez ellen nem tudnak mit tenni!

- Ez itt nem így működik édes szívem... - mosolygott cinikusan a főangyal. - Itt a Mennyben is vannak szabályok, amiket be kell tartani, különben felborul az egyensúly amit megteremtettünk. Az agyalok nem hálhatnak és nem eshetnek szerelembe emberi teremtményekkel, különben...lebuknak... - nézett rá Baekhyunra.

- Vigyétek! - intett Gabriel. - A lányt is...hadd szenvedjen kicsit...hadd lássa művének kárát... -

- Nem tehetik! - kiabáltam, de senki nem figyelt rám. Az egyik angyal megragadta a kezem, majd Baekhyun után vonszolt.

Beértünk egy üres szobába, ahol a padlón egy nagy nyílás volt, ami kéken világított. A nyílás elé térdeltették Baekhyunt, majd levették róla az arany-láncot.

- Baekhyun... - nyögtem, mikor engem elhelyeztek mellé.

- Nem lesz semmi baj! - nézett rám szomorúan, mosolyt erőltetve az arcára. De szemei csillogtak a könnyektől. Egy csepp ki is csordult. Nem bírtam megállni, finoman megsimogattam szép arcát, és letöröltem a könnycseppet. Arcát tenyeremhez nyomta és lehunyta a szemeit.

- Nemsokára újra találkozunk. - nyomott egy csókot a kezembe.

- Mi? - aggódtam. - Miért, most hova mész? Mi fog történik? - kezdtem el hisztériázni.

- Nyugi... - suttogta, mikor odaért Gabriel és még két főangyal is, majd Baekhyun háta mögé helyezkedtek el. - Ne nézz ide, bízz bennem! - puszilta meg az arcom.

- Vigyétek arrébb a lányt. Ahogy ismerem...elég harcias... - mondta Gabriel.

- Mit művelnek vele? - ficánkoltam a két őr karjai között. - Ne bántsák!!!!

- Készen állsz, őrangyal? - kérdezte Baekhyuntól. Baekie lehajtotta a fejét, majd szárnyait kiterjesztette és várt. Mindenki várt. Levegőt is alig mertem venni, iszonyatosan féltettem, tudtam hogy fájdalmat fognak neki okozni.

- Ezennel ki vagy tagadva a Mennyből, mostantól megfosztalak őrangyali hivatásodtól és ezáltal szárnyaidtól is! - Gabriel hangja betöltötte a teret. Erős kezeivel megragadta Baekhyun szárnyait, majd egy erőteljes lendítéssel letépte azokat.

Az idő megállt. Egy hangos tépő hangot lehetett hallani és Baekhyun olyan keservesen ordított fel, hogy önkétlenül is zokogni kezdtem és kiabálni. Végig néztem, ahogy majd' belehal a fájdalomba, mikor megfosztják a szárnyától.

- Neeeeeeeeee!!!! - nyúltam Baekhyun felé, miután a főangyal belelökte a kék nyílásba.

- Isten veled! - mondta Gabriel.

- Neeeeeee! - ismételem.

- Altassátok el a lányt és küldjétek vissza a Földre. - a főangyal kiadta az utasítást, amit már haloványan hallottam, majd el is sötétült előttem minden.

18.

18. fejezet


Csodálatos reggelem lesz. Ezt már akkor tudtam, mikor kinyitottam a szemem és megláttam magam mellett az alvó Baekhyun-t. Hason feküdt és egyik karját átdobta a testemen. Haja össze-vissza állt, ami viccesnek hatott volna, ha nem tudnám mit csináltunk az éjjel. Szép, sima, meztelen háta csak úgy vonzott, nem bírtam ki hogy ne leheljek rá egy finom csókot. Ekkor mocorogni kezdett, majd oldalra fordult és magához húzott.
Vajon felébredt? - kérdeztem magamtól. Arcát nem láttam, mivel álla alatt volt a fejem búbja így csak nyakát tudtam simogatni és puszilgatni. A takaró alatt egyik kezemmel végigsimítottam oldalán, amibe beleborzongott.
- Na mi van, nem bírsz magaddal? - kérdezte pajkosan és álmosan. Válasz nélkül átkaroltam és beszívtam finom illatát.
- Szeretlek... - csúszott ki a számon. Mikor feleszméltem, hogy kimondtam azt a szót, amit eddig sosem, megrémültem és féltem, hogy minden ami most körülöttem van, egyszerre eltűnik és én megint egyedül maradok.
- Ah... - nyögött fel Baekhyun, majd engedett a szorításán, hogy a szemembe tudjon nézni. - Én... - kezdtem volna el, de könnyes szeme megakadályozott. - Mi a baj?
- Semmi. - fordult el.
Felültem, hogy megnézhessem könnyes arcát és megnyugtassam, de ő magára húzta a takarót.
- Na! - ráncigáltam le róla. A végén már hagyta, hogy eltüntessem a takarót, így meztelen testünk újra egymáshoz simult. Most viszont nagyon lefoglalt minket az érzelmi rész, így csak egymás szemébe néztünk hosszan, és próbáltuk megfejteni a másik gondolatait.
- Olyan szép vagy... - simogatta meg az arcom. - Mint egy angyal... - mosolygott.
- Itt te vagy az egyedüli angyal. - kuncogtam, majd csókot nyomtam tenyere belső felére. - Nem akarom, hogy elmenj...
- Nem megyek el... - vágott a szavamba. - Megvédelek...tudod jól, hogy a te őrangyalod vagyok...
- De ha én meghalok...akkor...
- Miket beszélsz? - legyintett. - Ne beszélj most erről!  - takart be mindkettőnket. Legszívesebben így maradtam volna egész életemben, ha lehetett volna.
- Igazad van. - hunytam le a szemeim.
- Még egy kicsit maradjunk így, aztán megyek csinálok reggelit. - nyalta körbe a száját.
- Ennyire éhes vagy?
- Nagyon. - csókolt meg. Már annyiszor éreztem nyelvét az enyémmel játszani, mégse szoktam még meg teljesen. Szinte kényszeríttet az érintése, hogy hajába túrjak és szorosan hozzá simuljak.
- Azt hiszem le kéne állni... - nevetett a számba Baekhyun, majd áttért a nyakamra, én pedig az övére.
- Igaz... - de nem hagytam abba.
- Jobb ha most lépek reggelit csinálni... - tűnt el hirtelen. Képes volt hagyni, hogy a levegőt faljam, ajkai helyett.
Nem baj, jobb is így... - gondoltam.

Pár perc múlva, köntösben letrappoltam a lépcsőn. Baekhyun a konyhában serénykedett, én pedig csak néztem a falnak támaszkodva.
- Kérsz bacon-t a tojásrántottába? - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Én Baekhyunt kérek bele... - kuncogtam, mivel neve kiejtése és a 'bacon' szó nagyon hasonlított egymásra.
- Azt majd utána. - nevetett, majd rám kacsintott.
Lassan odaaraszoltam hozzá és homlokomat hátának nyomtam.
- Nagyon álmos vagyok még...
- Pedig ma sok dolgunk lesz. - fordult meg, így most mellkasával találtam szembe magam. Ő is egy köntöst viselt, bár hogy azt honnan szedte, azt nem tudom...
- Ya! Ez nem az én fürdőköntösöm? - ocsúdtam fel.
- Hát...de...lehet... - vigyorgott huncutul.
- Ez női....nem zavar? - emeltem fel a szemöldököm.
- Ugye nem azt akarod elérni, hogy vegyem le és legyek meztelenül? - utánzott.
- Előbb a tojásrántotta... - nyaltam körbe a szám, majd kivettem kezéből a tálat és szándékos seggriszálás közepette leültem az asztalhoz.
- Ez gyilkos... - horkant fel Baekhyun, majd ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Szóval, akkor ma mit csinálunk? - érdeklődtem. Mikor ránéztem, szemet szúrt, hogy a nyaka több helyen is ki volt szívva és piros foltok ékelődtek a bőrén. Basszus...egy állat vagyok, vagy mi? - ostoroztam magam. Dehát...annyira kívánatos a nyaka...
- Hm...mit szoktak a párok csinálni? - csámcsogott, amivel kizökkentett merengésemből.
- Hát nem úgy enni, hogy megsüketítik a párjukat.... - kuncogtam.
- Sorry. - csukta be a száját.
- Nem tudom mit szoktak csinálni, hiszen apámon kívül nem volt senkivel, semmilyen kapcsolatom. - vontam vállat.
- Nehéz lehetett. - jegyezte meg szomorúan.
- Már elmúlt... - erőltettem magamra egy apró mosolyt. - Mit szólnál a mozihoz? Valami jó akció film?
- A lányok nem romantikus dolgokat szoktak nézni? - kérdezte óvatosan.
- Lehet, de én más vagyok. - kaptam be egy falatot.
- Benne vagyok. - tapsolt egyet, majd tovább folytatta az étkezést.

- Legközelebb én választok filmet. - jött ki velem együtt a moziból Baekhyun, karót nyelve. - Miféle volt ez? Nem tudom hova sorolni... - játszotta a sokkoltat.
- Nyugi, szerintem nem volt olyan rossz... - kuncogtam grimasza láttán.
- Nem volt rossz? Egyedül azt tette elviselhetővé, hogy a kezedet foghattam, minden másért kár volt kiadni pénzt. - vigyorgott.
- Pabo! - csaptam rá a hátára.

Mikor hazaértünk, már sötétedett ezért rögtön fel is húztam a pizsamámat, de mikor megnéztem magam a tükörben az én nyakamon is feltűntek a vörös foltok.
- Basszus...tényleg állatok vagyunk...
- Mi az? - nézett be Baekhyun.
- Semmi... - legyintettem.
- Siess! - kacsintott, majd eltűnt.
- Oké oké... - pár perc múlva ki is sétáltam a fürdőből, de mikor kiértem olyasmi fogadott, hogy legszívesebben visszazárkóztam volna.
- Baekhyun? - szaladtam oda, mivel a földön térdelt és fájdalmas arcot vágott. Szárnyai kinn voltak és már szinte a fele teljesen befeketedett. - Úristen! - tűnt fel előttem három idegen. - Ti kik vagytok? Eresszétek el! - nem engedték, hogy megérintsem. Láncra verve tartották. - Mi folyik itt?
- Velünk kell jönnöd neked is.
- Őt hagyjátok ki ebből! - morgott Baekhyun. - Neki semmi köze ehhez!
- Már hogy ne lenne köze...Ő az egyetlen ok, amiért ezt kell tennünk veled...barátom...míly mélyre süllyedtél... - rázta a fejét az egyik fehérbe öltözött férfi.
- Ti angyalok vagytok... - jöttem rá. Ha pedig más angyalok vannak itt, és Baekhyun-t fogva tartják, engem pedig el akarnak vinni, akkor ez azt jelenti, hogy...óriási galibába kerültünk, és ennek mind Baekhyun fogja meginni a levét...

17. [+18]

17. fejezet

Baekhyun keze bejárta az egész hátamat, beleértve a fenekemet is. Érintése olyan hatással volt rám, hogy úgy éreztem felrobbanok az örömtől. Miközben csókolt, ujjai topom aljához kúsztak, majd szép lassan fel is húzta azt. Megremegtem, mikor finom ujjai megérintették a mellemet, majd megmarkolták. Áthúzta a fejemen a felsőt, majd nyelvével végignyalt a nyakamon. Nem bírtam hang nélkül, nyögtem egyet. Baekhyun rátért a mellem csókolgatására, amitől kis híján elélveztem.

- Baek...hyun... - sóhajtottam. Leszálltam róla, hogy én is tudjak valami tevékenykedni ...hát...volt is mit. Miközben Baekhyun a pizsamaalsómmal játszadozott, én egyik kezemmel beletúrtam csillogó barna hajába, a másikkal meg pólója alá nyúltam.

Zihálva vettük a levegőt, miközben lehúztam róla fekete felsőjét és rögtön megcéloztam szép vállát és kulcscsontját, majd azokat kezdtem el harapdálni. Éreztem, hogy Baekhyun teljesen felizgult erre a dologra, így tovább folytattam.

- Ja Eun...- nyögte, majd letolta a pizsamámat. Ekkor megragadtam a nadrágját, kigomboltam és levetkőztettem meztelenre. Nem szégyelltem magam, nem vonakodtam, ami igen csak meglepett. Baekhyun mellett teljesen más voltam.

Baekhyun felemelt ismét és az ágy felé vitt. Szépen, finoman letett rá, majd fölém támaszkodott és tovább csókolt. Azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám, érezni akartam magamban, azt hogy mi valóban összetartozunk.

Ő elkezdett hullámozni rajtam, majd miután felvettem vele a tempót, oldalamon végigsimítva elért a legérzékenyebb pontomhoz. Mikor megéreztem magamban ujjait felvisítottam, de szerencsére Baekhyun ajkait az enyémekre nyomta, így nem jött ki hang belőlem.

Férfiasságát két combom közé helyezte, amitől teljesen kész voltam agyilag, nem bírtam koncentrálni, csak azt akartam, hogy végre beteljesedjen. Baekhyun kihúzta belőlem az ujjait, majd mellkasát szorosan meztelen mellemre nyomta, így merevedő hímvesszője pont hozzáért a bejáratomhoz.

Hirtelen egy lehetetlen dolog ötlődött fel bennem. Normális esetben pofon vágtam volna magam érte, de...ő Baekhyun volt. Fölé kerekedtem, amin igen csak meglepődött, csodálkozó szemekkel fürkészett, hogy most mégis mit akarok tenni.

- Ja Eun? - suttogta, mikor észre vette, hogy ágyékához hajolok. Először óvatosan rámarkoltam férfiasságára, mire egy nagyot felordított, majd szétnyitottam ajkaimat és bevettem a számba.

- Ó istenem! - mellkasa felemelkedett az ágyról, alig kapott levegőt. Egy ideig kényeztettem, s mikor már úgy éreztem a csúcshoz közelít, elengedtem és rátapadtam szájára. - Te megölsz ...Baek Ja Eun. - mosolygott, majd hátamra fordított és combom belső felét simogatta.

- Ah... - leheltem.

- Akarlak... - csókolt hevesen. - Nagyon nagyon...

- Én is téged! - húztam magamhoz szép arcát, hogy tovább tudjam csókolni.

Pár perc vad csókolózás után, Baekhyun felkönyökölt, és lassan, fokozatosan belém hatolt. Közben ajkait le nem vette az enyémekről, egyik kezével támaszkodott, másikkal mellemet markolászta. Az én kezem szép mellkasát karmolta, majd számmal áttértem gyönyörű, férfias nyakára, ami nyirkos volt.

Baekhyun szájába vette a mellbimbómat és megszívta, miközben egyre közelebb húzott magához. Furcsa rekedt hangot adtam ki, Ő pedig izgatottan nyögött egyet. A forróság úgy áradt szét a testemben, mint napfelkeltekor a fény a horizonton. Egyre gyorsabban kezdtünk el mozogni, közben folyt rólunk a víz, de ez csak még jobban felizgatott minket. Az egyre intenzívebb lökések következménye kép hangosan felkiáltottam Baekhyun nevét, mikor feljutottam a csúcsra. Baekhyun lihegését halk, mély nyögés váltotta fel, majd Ő is elélvezett, miközben a tekintetét belefúrta az enyémbe. Szorosan öleltem, mialatt teste megborzongott a gyönyör miatt, összerándult, a levegőt pedig hirtelen fújta ki. Nyakát kezdtem el csókolgatni miközben ő még az orgazmus utolsó hullámait lovagolta, majd mikor vége lett, Baekhyun hirtelen elernyedt és teste erőtlenül hanyatlott rá az enyémre. Nehéz volt, mégis jól eső érzést váltott ki belőlem. Az idő alatt, mikor rajtam feküdt, én simogattam vizes hátát és hajával játszadoztam. Még mindig bennem volt, erre akkor jöttem rá, mikor erőt vett magán és legurult rólam, mellém.

Szívünk még mindig hevesen vert, hangosan fújtattunk, de miután lenyugodtunk ránéztem és...el kezdtem sírni. Fogalmam sem volt, hogy miért zokogok, csak azt tudtam, hogy a boldogság és keserűség egyszerre támadott meg, és miután felfogtam hogy mit is tettem...

- Miért sírsz? - ült fel, majd odahajolt hozzám és kedvesen megcsókolt. Olyan gyönyörű volt, a holdfény bevilágított a szobába, s ő valóban olyannak hatott, mint valami angyal. Dehát...az is volt. Az én angyalom! - Ne sírj...! - bújt oda hozzám.

- Én...- csuklottam. Nehéz lett volna tudtára adnom, hogy most mit érzek.

Karjaimat nyaka köré fontam és kényszeríttettem hogy felsőteste az enyémen pihenjen.

- Nem akarlak összenyomni... - próbált elhúzódni, de én nem engedtem.

- Jó így. Ha így maradsz, megnyugszom... - dörzsöltem arcomat az övéhez, mire rám nézett.

- Nem akarlak sírni látni... - simogatott meg. - Azt szeretném, ha mosolyognál... - vigyorgott ő is, mire én is elnevettem magam.

- Boldog vagyok, azért sírok... - néztem el máshova.

- Én is az vagyok. - jelentette ki elégedetten, majd megcsókolt. - Most pedig aludj, holnap nem mész sehova. Itt maradsz és egy teljes napot kénytelen leszel eltölteni velem... - kacsintott.

- Az nem lesz elég... - mosolyogtam, majd mellkasához bújtam és így aludtunk el.

16.

16. fejezet

Mikor besétáltam a házba, korom sötét fogadott, a villany nem működött.
Ó-ó, itt valami gebasz van! - állapítottam meg. - Hol a telefonom?! - kutakodtam a táskámban, de hirtelen egy fényes valami kiégette a retinámat.
- Nem mondtam, hogy ne menj sehova? - világított Baekhyun a kezével.
- Jajj, te vagy az?! A frászt hoztad rám... - könnyebbültem meg. - Miért nem jó a villany?
- Nem tudom. - próbálgatta Baekhyun is. - Mindegy, én majd világítok. - fogta meg a kezem, majd a kanapéhoz vezetett. - Szóval...miért nem hallgattál rám...megint? - kérdezte kicsit idegesen.
- Megoldottam magam is.
- Valóban? Akkor miért vérzel? - mutatott az arcomra és le a karomra.
- Ez semmiség... - válaszoltam. - Néhány bennszülött kiakadt, amiért elhoztuk a lándzsát, ennyi. - vontam vállat.
- Gyere a fürdőbe! - utasított.

- Jé, itt jó a villany? - pislogtam néhányat. Baekhyun ott állt előttem, fehér fölsőben és fekete gatyában. Nem igaz, csak ez a két szín létezik számára???
- Most már tudom mit fogok neked venni karácsonyra. - jegyeztem meg halkan.
- Miért? - mosolygott kedvesen, miután bevizezett egy törülközőt, hogy lemossa rólam a vért.
- Nem igaz, hogy képes vagy csak ezzel a két színnel élni...nem unalmas?
- Mi angyalok, nem szoktunk divatozni. - kuncogott. - Nem divat.
- Nem divat divatozni? - nevettem. - Hát ez nagyon értelmes volt.
Baekhyun leállt a törölgetéssel, majd szemeivel az arcomat kezdte el bámulni. Olyan közel volt hozzám, hogy megremegtem egy kicsit. Vajon most mire gondolhat?
- Én... - szakítottam félbe. Nem szabad megcsókolnia! - Elmegyek fürdeni, aztán lefekszem, mert nagyon álmos vagyok. - elrohantam, mielőtt megakadályozhatott volna.
Felhevült testtel feküdtem bele a langyos vízbe. Most ez kell, hogy lenyugodjak...

Miután végeztem, felkaptam a pizsamámat és behuppantam az ágyamban.
Hm...de jó puha, meleg... - takartam be magam nyakig. A legjobb, ha nem gondolok rá, ha nem gondolok arra, mennyire meg szerettem volna csókolni...
Hirtelen besüppedt az ágy mellettem. Baekhyun feküdt le mellém, legnagyobb sajnálatomra. Jajj ne, most...ez így nem lesz jó! - mocorogtam.
- Jó éjszakát! - nyomott egy puszit a hajamra. Megállt bennem az ütő! Ezt most komolyan gondolja? Az a célja, hogy bukott angyal legyen? Ha belém szeret...akkor nem lesz vissza út...
Öt percig ezen gondolkodtam, mikor lassan megfordultam, hogy ránézhessek Baekhyun alvó arcára, de Ő nagyon Nem aludt! Engem nézett, szemrebbenés nélkül, majd mikor észrevette, hogy belenézek szép, barna szemeibe, elmosolyodott. Tudtam, hogy nem szabad, mégis... felkönyököltem, és megcsókoltam. Az igazság viszont az, hogy ennyi nem volt elég. Olyan finomak voltak az ajkai, hogy még többet akartam belőlük.
- Sajnálom. - estem vissza az ágyra. - Tudom, hogy nem lett volna szabad...de...azzal hogy itt fekszel mellettem, csak megnehezíted a dolgom... - vallottam be.
- Azt hiszed, hogy csak neked nehéz? - hajolt olyan közel hozzám, hogy szája súrolta az enyémet. Válaszolni nem tudtam neki, mert nem várta meg. Ajkaimra tapadt és falni kezdte őket, olyan hévvel, hogy szinte belefúródtam a párnába. De nem érdekelt, a lényeg az, hogy nyelve az enyémmel játszadozott, a levegő kiszorult a tüdőnkből és csak csókoltuk egymást. Minden más eltűnt, minden mást elfelejtettünk, csak mi ketten léteztünk.
- Ja Eun... - nyögte Baekhyun, majd rám nehezedett, így még keményebben tudott csókolni. Hirtelen észbe kaptam!
- Baekhyun! - löktem le magamról, majd gyorsan kiugrottam az ágyból. A levegőt szaporán vettem, gondolkodni csak homályosan bírtam. - Tudod, hogy nem szabad megcsókolnod! Miért csinálod mégis ezt? - fordítottam neki hátat.
Baekhyun is felállt és odaaraszolt mögém, majd karjait átfonta a derekamnál. Szájával a nyakamat cirógatta, ami ismét lázba hozott.
- Mert akarlak...- búgta. - Nem bírom tovább... elviselhetetlenül akarlak...
- De te angyal vagy. - emlékeztettem két sóhaj között. - Én meg ember...
- Mit számít az? - kuncogott.
Igaza van, azon kívül, hogy bukottá válhat...az ég világon semmi...!
- Gondolkozz! - néztem a szemébe. - Én közel sem érek annyit, hogy feladjad értem a hivatásod, a lényed! - mondtam őszintén. Fájt ezt bevallanom, de igazat mondtam.
- Nekem te többet jelentesz bárminél. - ölelt át. Micsoda? Ezt nem gondolhatja komolyan...
- Ne beszélj hülyeséget... - ráztam le magamról karjait. - Te is tudod, hogy ha bármit is csinálsz, akkor lebuksz! Értsed már meg! Nem tudnám elviselni, ha miattam... - könnyeztem, de Baekhyun hirtelen megragadott és a falnak nyomott. Arcán vegyes érzelmeket véltem felfedezni, kiszámíthatatlan volt. Ilyennek nem sűrűn láttam.
- Fogd be egy percre! Ez az ÉN életem. - mondta határozottan. - Azt csinálok vele, amit akarok! Pár perccel ezelőtt elhatároztam magamban, hogy mit akarok. Miért akarsz most lebeszélni róla? - mosolyodott el kedvesen.
- Én csak.. - kezdtem megszeppenve.
- Ssss! - tette mutató ujját a számra, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem beszélek tovább, elvette az ujját és ismét megcsókolt. Ezúttal finoman, ízlelgetve a számat, vált egyre vadabbá. Karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb legyek hozzá. Ő megragadta a fenekemet, így képes voltam ráugrani csípőjére.
- Baek...hyun... - lihegtem izgatottan.
- Ja Eun... - tért rá a nyakamra ajkaival....

15.

15. fejezet

Reggel fogtam a térképet és neki is vágtam az útnak. Vagyis...csak akartam, mivel valaki megakadályozott mielőtt kiléphettem volna az ajtón.
- Ki vagy te? - szeggesztem rá a démonölő késemet.
- Jellemző. - fintorgott a lány. - Okoska, nem látod hogy nem démon vagyok? - fintorgott. - Angyal...hahóó! - integetett az arcom előtt.
- Ne hadonássz! - löktem el a kezét. - Ki vagy te, és mit akarsz?
- Cöh...miféle modorod van neked?
- A tieden is van némi javítani való... - vágtam vissza.
- Fogalmam sincs, hogy ha TE vagy Az, akkor mit lát benned, de mindegy is. - legyintett. - Sajnos meg kell állítsalak, bárhova is akartál menni.
- Már pedig nem fogsz, mindjárt indul a repülőgépem Ausztráliába. - löktem volna arrébb, de ő fél kézzel leütött.
- Ya! - pattantam, fel gyorsan és idegesen. - Mit képzelsz?!
- Sajnos most Baekhyun nem lehet itt, így nekem kell átvennem a feladatát. Azt nem tudom, hogy ő hogy idomított be, de nekem ilyen eszközeim vannak. Baekhyun azt mondta, hogy tartsalak benn a házban.
- Nem érdekel mit mondott, nekem mennem kell! - jelentettem ki határozottan. - Most pedig ha nem tűnsz el, akkor leszúrlak a tőrömmel!
- Huh, de félek...Hát oké. Akkor veled megyek. - vont vállat, majd kilépett az ajtón.
- De ha lehet ne mutasd meg magad. - mondtam. -  Nem akarok neked is jegyet venni!
Egy kicsit sem volt ínyemre a dolog, jobban örültem volna, ha egyedül megyek, de ezt a csajt Baekhyun küldte és...csak nem küldene olyat, aki bántana... - gondoltam.

- Azt mondod, hogy a lándzsa itt van a kenguruk között? - kérdezte vonakodva az angyal.
- Mit tudom én, a térkép erre vezetett minket. - emeltem a magasba.
- Lehet újra rá kéne csepegtetni vért, hogy megbizonyosodjunk valóban jó felé vezetett-e.
- Ja és majd kivéreztetnél, mi? Felejtsd el! - indultam tovább. - Amúgy mi van Baekhyunnal?
- Mit gondolsz mi van vele? - kérdezte cinikusan. - Örül, hogy még nem rúgták ki a Mennyből, valami szánalmas kis ember miatt.
Hátrapillantottam rá. Ezek szerint nem tudja biztosan, hogy ki az aki miatt besötétült a szárnya. Ez jó, nem is kell tudnia.
- Mi eredményezi a bukást? - kíváncsiskodtam.
- Az, ha valami olyat követ el, ami nem méltó a Mennyhez. Sok minden beletartozik, de leginkább emberi cselekedetű dolgok. Gyilkolás, szerelem...
- A szerelem miatt is kidobhatják a Mennyből? - csodálkoztam.
- Persze...mi angyalok nem lehetünk szerelmesek...nem is nagyon tudunk. - felelte nemes egyszerűséggel.
Ez megrendített. Szóval akkor Baekhyun-tól kedvelésnél többet ne is reméljek? - morfondíroztam, miközben nagyot nyeltem.
- Menjünk! - törtem meg a csendet.

- Itt lesz valahol. - bámultam a térképet, így nem figyeltem a lábam elé. A lábam alól eltűnt a talaj, majd hirtelen fejjel lefelé lógtam a levegőben. - Áááh! - kiabáltam. A térkép szerencsére nem esett le, megtartotta a háló, ami engem is egy magányos fához rögzített.
- Hoppá, mit keresel te ott? - nevetett az angyal.
- Kuss, inkább segíts le innen! - ficánkoltam. - Elég kényelmetlen.
- Oh, azt hiszem mindjárt jön a segítség... - kuncogott.
Egy sereg bennszülött szaladt az alá a fa alá, ahol én lógtam. - Jajj ne! - Lándzsájukkal telibe találták a kötelet, így lezúgtam a földre. - Basszus, ez fájt!

A bennszülöttek már egy napja fogva tartottak egy koszos, nedves sátorban, párszor elém dobtak néhány nem is tudom mit, nem ismertem fel.
- Örülnék, ha végre kiszabadítanál! - mondtam az angyalnak, mikor másnap feltűnt a sátorban. Intett egyet a kezével, majd a kötél leégett én pedig szabad voltam.
- Kösz! - álltam fel, majd felkaptam a fegyvereimet és kiosontam a sátorból. - Vajon hol lehet a lándzsa?
- A főnök sátorjában...balról a harmadik. - tájékoztatott.
- Ezek szerint nem voltál teljesen tétlen... - mosolyogtam, mire egy fintort kaptam viszonzásul.
- Bármit, csak hadd menjek már vissza, hogy ne kelljen téged tovább pesztrálnom. - morogta.
- Cöh. - horkantam fel, majd óvatosan beosontam a törzsfőnök sátrába. Ott rögtön ki is szúrtam a falon az arany színű lándzsát. Leemeltem a helyéről, s mikor már épp leléphettem volna, hirtelen az egész bagázs a kijáratnál termett és fegyverüket a kezükben tartva ordítoztak valami halandzsa nyelven.
- Hupsz. - húztam be a nyakam, de akkor már nem tehettem semmit. Százan egy ellen, ez nem lesz jó. - ütöttem le a hozzám legközelebb álló bennszülöttet.
- Vágj utat magadnak, azt' gyere már! - kiabálta a levegőből az angyal.
Az egyik ember lándzsájával megsebzett, a másik pedig egy erőset behúzott az arcomba.
- Istenem! - forgatta a szemét az angyal. Végül valahogy sikerült kiszabadulnom, és az angyal segítségével eljutottam a reptérre.
- Ez húzós volt... - fújtattam.
- Ez gáz volt... - vágott elém a lány.

14.

14. fejezet

Szorosan magához húzott, miközben falta ajkaimat. Nyelve, a szám minden egyes szegletét bejárta, teste eggyé vált az enyémmel, és csak csókolt és csókolt.

Nagyon régóta nem éreztem még ilyen boldogságot. Legutoljára akkor voltam nagyon boldog, mikor az egész családom együtt volt, de annak már sok éve. Baekhyun mellett viszont újra úgy éreztem, hogy élek. Biztonságot sugárzott és állította, hogy meg fog védeni, még ha ezt nem is tudja betartani biztosan, attól még láttam a szemében, hogy komolyan megpróbálkozik vele.

Karjaimat átkulcsoltam a nyakán, hogy arca még közelebb legyen, majd beletúrtam finom, barna hajába. Az ő kezei pedig a hátamat simogatták, majd lecsúsztatta őket a fenekemre. Ekkor elhúzódtam.

- Baek...hyun.. - szakítottam meg a csókot.

- Hm? - ismét ajkaimra akart tapadni, de én befogtam a száját.

- Tudom, hogy hülye kérdés, de...miért kedvelsz? - néztem mélyen a szemébe. Igazából ezt már rég meg akartam kérdezni, hogy mégis hogy bírja ki ilyen sokáig mellettem.

- Nem tudom... - morfondírozott. - De miért is fontos ez most? A lényeg ugyan az... - vont vállat, majd elmosolyodott.

Könnyek szöktek a szemembe, kezem végigsimított szép, angyali arcán. Először meglepetten nézett rám, majd lehunyta a szemét és élvezte az érintést.

- Köszönöm. - szipogtam, mire felpattant a szeme.

- Mit köszönsz?

- Hogy kedvelsz...- nyögtem, mire Baekhyun erősen magához rántott és megölelt.

- Olyan buta vagy... - búgta a nyakamba. - Miért köszönöd ezt meg? - kuncogott. - Olyan nehéz elképzelni, hogy valaki is szeressen?

- Igen... - fúrtam arcomat a nyakába. - Mindig egyedül voltam. Furcsa ez most...ne haragudj! - öntöttem ki a szívem.

- Itt leszek neked mindig. Nem hagylak el. Önszántamból sosem. - simogatta a fejem. Mivel a szárnyai még mindig elöl voltak, szinte a szemem láttára lett egyre feketébb a széle.

- Baekhyun...egyre...sötétebb... - engedtem el. - Ez...miattam van, igaz? - rémültem meg.

- Nem miattad, csak... - kezdte szomorúan. - Ne foglalkozz vele! - próbált egy apró mosolyt erőltetni magára, de láttam rajta, hogy igazából el van keseredve.

Nem lehet, hogy most kaptam meg, de már is el kell engednem! - hitetlenkedtem magamban. Nem lehet!

- Most miért sírsz? - kérdezte.

- Ez a folyamat ...visszafordítható ....valahogy?

- Amíg a Földön vagyok, semmiképp. - rázta a fejét. - Valami olyat kéne tennem, ami eltörli az eddigi bűnömet. - A bűn alatt pedig a kapcsolatunkat értette. De tényleg, ha ez rá nézve rossz, akkor bűnösek vagyunk.

- Akkor gyorsan szerezzük meg a többi ereklyét, hogy hamar visszamehess! - fordítottam neki hátat, majd jó éjszakát kívántam és felviharoztam a szobámba.

Reggel arra ébredtem, hogy egy kar fonódik át rajtam, egy fej pedig a hátamat böki. Óvatosan lehámoztam Baekhyun karját magamról, majd felé fordítottam a testem. Nem tudtam megmondani, hogy valóban alszik-e, vagy csak teteti, de nem is érdekelt. Csak néztem csodaszép arcát, fényes haját és mikor elmosolyodott elnevettem magam.

- Tudom, hogy nem alszol. - löktem meg finoman, mire kinyitotta a szemeit és hirtelen rám gurult.

- Ya! - ámultam el. - Mit művelsz?

- Birkózni akarok! - csiklandozta meg a nyakam, majd az oldalam. Olyan nevetőgörcs tört rám, hogy egy értelmes szót sem tudtam kinyögni. Elfelejtettem az eddigi problémákat és csak élveztem a vele töltött időt.

- Bhe....Baek....hyun! - visítottam. - Ne, ez csikiz!!!! - fogtam meg a fejét, mire két lábam közé esett és arca pár centire került az enyémhez. Akkor elkomorodott.

Legszívesebben rátapadtam volna szép szájára, de tudtam hogy azzal csak neki ártanék. Baekhyun-t viszont látszólag nem érdekelte a sorsa, mivel közelebb akart hajolni hozzám. Én viszont elfordítottam az arcomat.

- Mi a baj? - kérdezte, majd mikor leesett neki, hangosan fújtatott egyet. - Ugye nem azért utasítasz el, mert megtudtad, hogy ezek miatt lett fekete a szárnyam...?

- Te mit tennél a helyemben? - néztem bele mélybarna szemébe.

- Ezt! - vigyorgott, majd hirtelen ajakai már az enyémen voltak, fel sem fogtam először a finom, forró, puha érzést. Mikor Baekhyun rám mászott, onnan már nem volt visszaút, nem bírtam már elutasítani. Nem is lett volna szükség erre, hiszen kinn az ég elkomorult majd egy nagy villám csapódott Baekhyun hátába. Baekhyun felordított, velem együtt, majd lemászott rólam és hangosan fújtatni kezdett.

- Ja Eun...most...mennem kell... - mondta akadozva a szavakat.

- Úristen, nagyon fájt? Mi volt ez? - álltam fel én is.

- Majd ...elmagyarázom, de most el kell mennem. - tartotta maga elé a kezét, jelezvén hogy ne menjek közelebb hozzá. Dehát izzadni kezdett és megszokott vidám arca most fájdalmassá vált, amit nem bírtam tétlenül nézni.

- Mi ez az egész? Miattam van...ugye?

- Maradj ott! - emelte fel a hangját. - Mindent elmondok. Holnap reggelre legyél készen, elindulunk a lándzsáért! - azzal eltűnt, az ég pedig újra kivilágosodott.

Ott hagyott egyedül, a sírás szélén. Csak lerogytam az ágyra és elgondolkodtam a dolgon.

- Nem szabad még közelebb kerülnöm hozzá! - jelentettem ki. - Nem szabad bekövetkeznie a bukásának, azt sosem bocsátanám meg magamnak!

Világos, hogy mit kell tennem...egyedül kell nekiindulnom a további ereklyék felkutatásának...

13.

13. fejezet


Hajnali kettőkor sem bírtam elaludni. A kanapé szinte már úszott a könnyeimtől, képtelen voltam abbahagyni a zokogást. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy egyedül voltam, ilyen állapotban. Baekhyun fogalmam sincsen hova tűnt, de abban biztos voltam, hogy nincs a házban.
Lassan felültem, majd letöröltem könnyeimet és a terasz felé sétáltam. Kivittem egy paplant, majd leterítettem és leültem. Az ég tiszta volt és sötét, a csillagok és a telihold világított csak, ami valamiért nyugalommal töltött el. Ledőltem, hogy jobban meg tudtam vizsgálni a csillogó fénykorongokat.
- Miért ilyen az életem? - tettem fel hangosan a kérdést, mintha az égitestek válaszolni tudnának nekem. - Miért ilyen nehéz minden? Mi rosszat tettem, hogy így sújt engem az isten?
- Nem tettél semmi rosszat. - mondta lágyan Baekhyun. Ijedtemben rögtön felültem. Ahogy ott állt, fekete felsőben és fehér gatyában....a legszebb teremtmény volt, amit valaha láttam. Ennél már csak akkor lehetne szebb, ha...
- Megtennél nekem valamit? - álltam fel félénken.
- Mit? - nézett a szemembe.
- Egyszer....csak most az egyszer...megtennéd, hogy ... csak ma este... - dadogtam. - Aludhatnék a szárnyaid között?
Először meglepődött, majd vonakodva elhúzta a száját...
- Miért...? - vakarta a fejét. - Miért pont most jutott ez eszedbe?
- Csak...úgy gondolom az megnyugtatna... - vontam vállat. - Mi a baj? - láttam az arcán, hogy bántja valami. Sőt...fél valamitől.
- Mi a baj, még mindig nem gyógyultál meg teljesen? - araszoltam közelebb hozzá. - Mutasd!
- Nem. - hátrált hevesen. - Én... - arca zavaros volt, nem tudta, hogy mit mondjon.
- Mi a baj? - kérdeztem komolyan. - Mondd el!
- Én...nekem... - fújtatott... - Legyen. De... ne lepődj meg... - azzal behunyta a szemeit és pár másodperc után szárnyai kibújtak mögüle.
Azt, hogy ne lepődjek meg, már értettem mire mondta. A szárnya a megszokott hófehér tollak szélén, most korom feketében fénylettek a sötét éjszakában.
- Mi...mi történt? - simítottam végig szárnyai szélén. - Mitől lett fekete?
- Én... - kezdte megint. Idegesített már ez a sok 'én...' , választ akartam.
- Elmondanád, hogy mi a baj?
- Én már... nem vagyok... - suttogta. - ...teljesen...tiszta. - hajtotta le a fejét.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Huh...
- Nekem elmondhatod, hogy mi a baj, hátha lehet rajta segíteni, együtt meg fogjuk tudni oldani. - próbáltam kedves lenni, de igazából nagyon türelmetlen voltam. Féltem, mi van ha aközben történt valami, mialatt engem védett?
- Épp ez a baj...EGYÜTT semmiképpen sem tudjuk megoldani... és... - fordított nekem hátat. - Ez nem egy olyan dolog, amit el lehet mulasztani.
- Mi ez?
- Amint mondtam...már nem vagyok elég tiszta ahhoz, hogy hófehér szárnyaim legyenek. Bepiszkoltam magam...érted?
- Nem! - emeltem fel a hangom. - Mivel piszkítottad be magad? Miért nem vagy már tiszta?
- Nem igaz, hogy még mindig nem érted?! - rázott meg, majd rögtön el is engedett. - Bocsáss meg, én ... - masszírozta az arcát. - Ennek nem szabadott volna bekövetkeznie... - rázta a fejét. - Nem kellett volna, hogy ez így történjen...
- Nem értem még mindig...
- Mi angyalok...nem létesíthetünk kapcsolatot emberekkel!!! - válaszolta. - Nem kötődhetünk szorosan egyik emberi lénnyel sem! Ahhoz mi túl tiszták vagyunk...
- Ha egy angyal áthágja ezt a szabályt, akkor bepiszkítja saját tisztaságát. Már nem térhet vissza a Mennybe! Bukott angyal lesz!!! - bökte ki végül. - Lehet ez egy hirtelen tett, vagy egy folyamat.
- Azt mondod, hogy...most változol bukott angyallá...? - nyeltem egy nagyot. - Dehát...te nem tettél semmit, egyik emberrel sem. Ugye?
- Még mindig nem érted. - hunyta le a szemét. - Én...a megengedettnél közelebb kerültem...Hozzád... - tekintete fogva tartott, farkasszemet nézve próbálta eljutattni az információt a tudatomig.
- Miről beszélsz....? - hitetlenkedtem. Akkora dolog nem is történt közöttünk, nevetséges lenne emiatt kirúgni a Mennyből.
- Te jó angyal vagy, ha ki mernek ezért utálni, akkor én beszélek velük, és megtanítom őket kesztyűbe dudálni! - morogtam, miközben az eget néztem.
- Nem lehet. - mosolygott fájdalmasan. - Már késő.
- Sosem késő. Megmondod, hogy semmi sem történt, mert így is van. Mondd nekik, hogy fogadjanak vissza! Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy én miattam buktál le. - mondtam határozottan.
Baekhyun finoman megfogta a kezem, majd ujjainkat összefonta és a szemembe nézett, ismét.
- Olyan nehéz a felfogásod... - simított végig az arcomon. - A cselekedeteim csak egy másik ok, egy bizonyíték. De az arkangyalok azt is tudják, hogy mit....érzek.
- Mit érzel? - súgtam.
- Boldog vagyok, hogy a kezedet foghatom és sima, szép arcodat simíthatom végig. - mosolygott.
Nem hittem a fülemnek! Teljesen transzba estem. Ezek szerint...
- Ja Eun, én... kedvellek téged... - vallotta be. - Nagyon kedvellek...
Úristen! Akkor most mi legyen? Mit mondjak? Ha bevallom, hogy én is kedvelem, akkor...
- Én... - nyögtem. - Én... - remek, most én kezdek el nyökögni!
Szerencsére nem volt időm több 'én'-t kipréselni magamból, mert Baekhyun mutató ujját a számra tette, majd féloldalasan elmosolyodott. - Csitt!
Baekhyun elvette az ujját, majd arcával közelebb hajolt hozzám. Olyan régóta vártam ezt a pillanatot, titkon, tudat alatt, hogy most, mikor bekövetkezne ...nem bírom türtőztetni magam. Hagyom.
Mikor finom, édes ajka hozzáért az enyémhez, térd-remegtető bizsergés járta át egész testemet, attól féltem összerogyok ott, előtte. Kezdetben csak egy szájra puszit adott, ízlelés és engedélykérés képen, majd elhúzódott és a szemembe nézett.
Szemeimben láthatta a vágyat, a sóvárgást és a boldogságot. Ahhoz pedig már eléggé ismert, hogy tudja... ugyanúgy érzek...

12.

12. fejezet

Reggel mikor felkeltem Baekhyun-t nem találtam magam mellett. Igazából nem is voltam meglepődve. Álmosan kikászálódtam az ágyból, de megtorpantam, amint észrevettem az éjjeli szekrényemen lévő kis lapot. 

"Baek Ja Eun... Egy időre el kell mennem. Maximum egy hét. Addig vigyázz magadra, és mindig legyen nálad a tőr!!! Légy óvatos, és ne csinálj semmit nélkülem. Hamarosan visszajövök, amint újra a régi állapotomban leszek.   ~ Baekhyun" - írása el volt csúszva, betűi alig felismerhetőek, biztos nagyon fájt a karja. - nyeltem vissza a könnyeimet, majd elszomorodtam. Az életem fenekestül felfordult, mióta Baekhyun feltűnt a házamban, és bejelentette, hogy az őrangyalom. Azóta minden nap itt lógott, szinte már beköltözött, csinált nekem reggelit, kirángatott a házból egy kicsit és mintha felmelegítette volna egy kicsit azt a jéghegyet, amit magam köré építettem, miután apám meghalt. Most, hogy tudtam nem fog jönni egy darabig, csalódással és unalommal töltött el.

- Ah, leszarom! - dobtam el a papírt, majd elmentem megmosakodni és elkészülni. - Ideje lenne bemennem az Örsre.

- Mi történt veled, Baek Ja Eun? - lepődött meg Park Shin Ho, mikor beléptem az irodába. - Mi szél hozott?

- Kissé elfoglalt voltam az utóbbi időben. - vallottam be.

- Csak nem felszedtél valakit...? - ezt cinikusan kérdezte.

- Ha fel is szedtem volna, most nem ez ügyben jöttem. - morogtam. - Adjon még munkát!

- Miféle munkát?

- Nyomozói munkát. Egy hét múlva úgyis elutazom megint, szóval addig ráérek. - vontam meg a vállam.

- Megnézem mit tehetek. Á...itt van egy rejtélyes eltűnés, gondolom az nem kell megint... - nyújtotta felém az aktát.

Mikor kinyitottam és átvizsgáltam a képeket, megakadt a szemem egy ismerős személyen. 

- Ez... - tátogtam, majd gyorsan be is fogtam a szám. A démon volt rajta! Elmosódva, de láttam az arcát. 

- Találtál valamit érdekeset? - kérdezte gyanakvóan.

- Nem. - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Ezt haza viszem és áttanulmányozom. Köszönöm. - hajoltam meg.

- Baek Ja Eun! - szólt utánam.

- Igen?

- Más lettél... - hunyorgatott. - Megváltoztál...Biztos nem történt semmi?

- Fogalmam sincs miről beszél. - azzal kimentem.

Egy héten keresztül otthon ültem, vagy épp a rendőrségnél lógtam és nyomoztam. Csodálkoztam, hogy ez alatt az idő alatt egyszer sem keresett fel egy démon sem, pedig most kéne kihasználniuk az alkalmat, hogy Baekhyun nincs mellettem. 

Vajon mit csinálhat most a Mennyben? - gondolkoztam, majd elfintorogtam. Milyen baromság ez! Az angyalok maradjanak is a Mennyben, miért kéne nekünk tudnunk róluk?

Furcsa volt ezt így emlegetni.

A TV előtt ültem és majszoltam a nutellás bögrém tartalmát, mikor egy pukkanást hallottam. 

- A tőr! - jutott eszembe. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn. - Baekhyun mondta, hogy mindig legyen nálam, de hülye vagyok! - mérgelődtem, majd mikor benyitottam a szobámba, egy démonnal találtam szemben magam.

- Takarodj! - morogtam az ismeretlen ördögre.

- Te lennél Baek Ja Eun? - vigyorgott cinikusan. - Hogy vagy mostanság, nehéz volt az elmúlt pár év? Szegény apukád... - nevetett.

- Mit tudsz te róla, te szörnyeteg!

- Az apád volt a szörnyeteg! - vicsorított idegesen. - Még szerencse, hogy tanuja lehettem a halálának, tényleg...csodálatos volt nézni... - mosolyodott el ismét. Sötét szemei az enyémbe fúródtak, majd azt vettem észre, hogy teljesen máshol vagyok. Visszamentem, a múltba, ahol apám és egy másik démon harcolt.

- Hagyj békén! - ráztam a fejem, de a kép nem akart eltűnni. Láttam apámat, ahogy verejtékezve, és véres arccal küzd a gonosz ellen, majd mikor a démon beléharap hangosan felordít. Vele együtt kiabáltam, ugyanannyira fájt látnom ez, mint átéreznem. 

- Hagyjad abba!!!!!!!!!!!!!!! - ziháltam, miközben sírtam. - Nem akarom látni!

Apám egy hirtelen mozdulattal lesújtott a démonra, aki még mielőtt felfoghatta volna, hogy leszúrták, utoljára megtámadta apámat, aki ernyedten dőlt össze.

- Neeeeeeeeeeem! - zokogtam.

- Nézd .... még nincs vége!!! - duruzsolta a fülembe. - Most jön csak a java...

Igaza volt. A démon ugyan meghalt de a többiek nem hagyták annyiban, rátelepedtek apám halott testére és elkezdték...

- Áááááááá! - tépkedtem a hajam kínomban. - Hagyjátok békén!!! - A sok szörnyszülött apám testét kezdte el falni, a szemem láttára!!!!

- Milyen érzés??? Hm? - ragadta meg a nyakam a démon. A kép, amit elém vetített már eltűnt, újra a szobámban voltam, de látni alig láttam valamit a könnyeimtől.

- Beszélj, te rühes démonvadász! - emelte fel a kezét, már épp szúrt volna le a démonölő késsel, mikor valaki elvakított mindkettőnket.

- Baekhyun! - sírtam.

Tényleg itt van! - rogytam össze. Baekhyun, miután eltántorította a lényt, kikapta a kezéből a kést és beleszúrta. A démon egy hangos pukkanással darabjaira esett, maradványa eltűnt.

Ott ültem, sokkolva, könnyes szemmel és egyszerűen képtelen voltam megmozdulni.- Baek Ja Eun! - Baekhyun rögtön letérdelt mellém, amint végzett a démonnal.

- Sajnálom. Későn érkeztem... - ölelt át. Olyan szorosan akartam hozzábújni, hogy megbizonyosodjak róla, nem fog megint elhagyni.

- Ne menj el többet! - könyörögtem. - Ne hagyj el megint. - bújtam oda mellkasához. Ő zilált hajamat és hátamat simogatta, hogy megnyugtasson. 

Én viszont most mást akartam. Ennyi nem volt elég ahhoz, hogy elfelejtsem ezt a szörnyűséget. Így hát felemeltem a fejem és belenéztem Baekhyun gyönyörű, sötétbarna szemeibe, amik csillogtak. Akartam Őt. Ő mellette éreztem magam biztonságban, Ő benne bíztam meg egyedül. Nem bírnám elviselni, ha becsapna.

- Ja Eun... - lehelte, mikor észre vette, hogy arcom az övéhez közelít. Már szinte majdnem összeért az ajkunk, és Baekhyun is lehunyta szemeit, mikor hangos fújtatás közepette elhúzódott. Arckifejezése önostorozás és lelkiismeret furdalás tükörképét vetítette elém, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. 

- Menj, pihenj le. - suttogta, majd felsegített.

- Nem akarok itt maradni. - nyögtem. - Nem bírok ebben a szobában meglenni, lemegyek. - kirángattam karomat a szorításából, majd lassan lelépdestem a lépcsőn.