12.

12. fejezet

Reggel mikor felkeltem Baekhyun-t nem találtam magam mellett. Igazából nem is voltam meglepődve. Álmosan kikászálódtam az ágyból, de megtorpantam, amint észrevettem az éjjeli szekrényemen lévő kis lapot. 

"Baek Ja Eun... Egy időre el kell mennem. Maximum egy hét. Addig vigyázz magadra, és mindig legyen nálad a tőr!!! Légy óvatos, és ne csinálj semmit nélkülem. Hamarosan visszajövök, amint újra a régi állapotomban leszek.   ~ Baekhyun" - írása el volt csúszva, betűi alig felismerhetőek, biztos nagyon fájt a karja. - nyeltem vissza a könnyeimet, majd elszomorodtam. Az életem fenekestül felfordult, mióta Baekhyun feltűnt a házamban, és bejelentette, hogy az őrangyalom. Azóta minden nap itt lógott, szinte már beköltözött, csinált nekem reggelit, kirángatott a házból egy kicsit és mintha felmelegítette volna egy kicsit azt a jéghegyet, amit magam köré építettem, miután apám meghalt. Most, hogy tudtam nem fog jönni egy darabig, csalódással és unalommal töltött el.

- Ah, leszarom! - dobtam el a papírt, majd elmentem megmosakodni és elkészülni. - Ideje lenne bemennem az Örsre.

- Mi történt veled, Baek Ja Eun? - lepődött meg Park Shin Ho, mikor beléptem az irodába. - Mi szél hozott?

- Kissé elfoglalt voltam az utóbbi időben. - vallottam be.

- Csak nem felszedtél valakit...? - ezt cinikusan kérdezte.

- Ha fel is szedtem volna, most nem ez ügyben jöttem. - morogtam. - Adjon még munkát!

- Miféle munkát?

- Nyomozói munkát. Egy hét múlva úgyis elutazom megint, szóval addig ráérek. - vontam meg a vállam.

- Megnézem mit tehetek. Á...itt van egy rejtélyes eltűnés, gondolom az nem kell megint... - nyújtotta felém az aktát.

Mikor kinyitottam és átvizsgáltam a képeket, megakadt a szemem egy ismerős személyen. 

- Ez... - tátogtam, majd gyorsan be is fogtam a szám. A démon volt rajta! Elmosódva, de láttam az arcát. 

- Találtál valamit érdekeset? - kérdezte gyanakvóan.

- Nem. - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Ezt haza viszem és áttanulmányozom. Köszönöm. - hajoltam meg.

- Baek Ja Eun! - szólt utánam.

- Igen?

- Más lettél... - hunyorgatott. - Megváltoztál...Biztos nem történt semmi?

- Fogalmam sincs miről beszél. - azzal kimentem.

Egy héten keresztül otthon ültem, vagy épp a rendőrségnél lógtam és nyomoztam. Csodálkoztam, hogy ez alatt az idő alatt egyszer sem keresett fel egy démon sem, pedig most kéne kihasználniuk az alkalmat, hogy Baekhyun nincs mellettem. 

Vajon mit csinálhat most a Mennyben? - gondolkoztam, majd elfintorogtam. Milyen baromság ez! Az angyalok maradjanak is a Mennyben, miért kéne nekünk tudnunk róluk?

Furcsa volt ezt így emlegetni.

A TV előtt ültem és majszoltam a nutellás bögrém tartalmát, mikor egy pukkanást hallottam. 

- A tőr! - jutott eszembe. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn. - Baekhyun mondta, hogy mindig legyen nálam, de hülye vagyok! - mérgelődtem, majd mikor benyitottam a szobámba, egy démonnal találtam szemben magam.

- Takarodj! - morogtam az ismeretlen ördögre.

- Te lennél Baek Ja Eun? - vigyorgott cinikusan. - Hogy vagy mostanság, nehéz volt az elmúlt pár év? Szegény apukád... - nevetett.

- Mit tudsz te róla, te szörnyeteg!

- Az apád volt a szörnyeteg! - vicsorított idegesen. - Még szerencse, hogy tanuja lehettem a halálának, tényleg...csodálatos volt nézni... - mosolyodott el ismét. Sötét szemei az enyémbe fúródtak, majd azt vettem észre, hogy teljesen máshol vagyok. Visszamentem, a múltba, ahol apám és egy másik démon harcolt.

- Hagyj békén! - ráztam a fejem, de a kép nem akart eltűnni. Láttam apámat, ahogy verejtékezve, és véres arccal küzd a gonosz ellen, majd mikor a démon beléharap hangosan felordít. Vele együtt kiabáltam, ugyanannyira fájt látnom ez, mint átéreznem. 

- Hagyjad abba!!!!!!!!!!!!!!! - ziháltam, miközben sírtam. - Nem akarom látni!

Apám egy hirtelen mozdulattal lesújtott a démonra, aki még mielőtt felfoghatta volna, hogy leszúrták, utoljára megtámadta apámat, aki ernyedten dőlt össze.

- Neeeeeeeeeeem! - zokogtam.

- Nézd .... még nincs vége!!! - duruzsolta a fülembe. - Most jön csak a java...

Igaza volt. A démon ugyan meghalt de a többiek nem hagyták annyiban, rátelepedtek apám halott testére és elkezdték...

- Áááááááá! - tépkedtem a hajam kínomban. - Hagyjátok békén!!! - A sok szörnyszülött apám testét kezdte el falni, a szemem láttára!!!!

- Milyen érzés??? Hm? - ragadta meg a nyakam a démon. A kép, amit elém vetített már eltűnt, újra a szobámban voltam, de látni alig láttam valamit a könnyeimtől.

- Beszélj, te rühes démonvadász! - emelte fel a kezét, már épp szúrt volna le a démonölő késsel, mikor valaki elvakított mindkettőnket.

- Baekhyun! - sírtam.

Tényleg itt van! - rogytam össze. Baekhyun, miután eltántorította a lényt, kikapta a kezéből a kést és beleszúrta. A démon egy hangos pukkanással darabjaira esett, maradványa eltűnt.

Ott ültem, sokkolva, könnyes szemmel és egyszerűen képtelen voltam megmozdulni.- Baek Ja Eun! - Baekhyun rögtön letérdelt mellém, amint végzett a démonnal.

- Sajnálom. Későn érkeztem... - ölelt át. Olyan szorosan akartam hozzábújni, hogy megbizonyosodjak róla, nem fog megint elhagyni.

- Ne menj el többet! - könyörögtem. - Ne hagyj el megint. - bújtam oda mellkasához. Ő zilált hajamat és hátamat simogatta, hogy megnyugtasson. 

Én viszont most mást akartam. Ennyi nem volt elég ahhoz, hogy elfelejtsem ezt a szörnyűséget. Így hát felemeltem a fejem és belenéztem Baekhyun gyönyörű, sötétbarna szemeibe, amik csillogtak. Akartam Őt. Ő mellette éreztem magam biztonságban, Ő benne bíztam meg egyedül. Nem bírnám elviselni, ha becsapna.

- Ja Eun... - lehelte, mikor észre vette, hogy arcom az övéhez közelít. Már szinte majdnem összeért az ajkunk, és Baekhyun is lehunyta szemeit, mikor hangos fújtatás közepette elhúzódott. Arckifejezése önostorozás és lelkiismeret furdalás tükörképét vetítette elém, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. 

- Menj, pihenj le. - suttogta, majd felsegített.

- Nem akarok itt maradni. - nyögtem. - Nem bírok ebben a szobában meglenni, lemegyek. - kirángattam karomat a szorításából, majd lassan lelépdestem a lépcsőn.