10.

10. fejezet

Futottam, ahogy bírtam. A lábam viszont kibicsaklott, tudtam, hogy nem ezt a cipőt kellett volna húznom, de már mindegy volt. Az őr beért, majd rám szegezte puskáját. Szerencsémre sikerült úgy elterelnem a figyelmét, hogy ki tudjam rúgni a kezéből a fegyvert, így már csak le kellett ütnöm, ő viszont nem hagyta magát és ellenállt. Pár percig verekedtem vele, míg nem akkora csapást mértem rá a puskája egyik részével, hogy elterült.
Tudtam, hogy sietnem kell, különben még több őr fog követni, így ismét elkezdtem szaladni.
- Ja Eun? - hallottam Baekhyun hangját. - Itt vagyok. - intett egy kicsinyke homokdomb mögül.
- Siessünk, felriasztottam a társaságot. - húztam a szám.
- Ez meglep. Na gyerünk! - fogta meg a kezem, majd maga után húzott.

Végre olyan helyre érkeztünk, ahol nem volt homok.
- Ezt most nem mondod komolyan... - torpantam meg, mikor hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Az előbb majd' meghaltam a hőségtől és szárazságtól, most pedig megfulladok a párától és nedvességtől.
- A dzsungelben vagyunk. - mosolygott Baekhyun.
- Ne ne mondd. Ha nem közlöd, észre sem veszem. - vágtam vissza, de majdnem elnevettem magam.
- Be kéne húzódnunk addig valahova. Gyere! - vezetett egy széles, nagylevelű fa alá.
- Figyelj...elhiszem, hogy téged nem látnak, de engem rögtön megtalálnak a kígyók meg ilyesmik.
- Ne aggódj, megvédelek. Tudod...azért vagyok itt. - ült le Baekhyun.
- Ajánlom. - foglaltam helyet mellette én is.

- Ez nem akar elállni. - néztük Baekhyunnal a vízrengeteget, ami lefelé zúdult.
- Ah. - nyögtem fel hirtelen, majd Baekhyun hónaljához dugtam a fejem ijedtemben. Mikor észbe kaptam, hogy ez csak egy nagy, kövér esőcsepp volt, nagyon idiótának éreztem magam.
A hangulat kezdett megint különössé válni. Óvatosan néztem fel, s észrevettem, hogy Baekhyun engem bámul nagy szemeivel, és közben elmosolyodik.
A szívem nagyot dobbant látványára. Teste finom illata, édes arca és lehengerlő mosolya....nehéz bevallanom, de levett a lábamról.
 De ő egy angyal! - emlékeztettem magam.
- Khm... - nem indulhatnánk? - húzódtam el zavaromban.
- Induljunk. - egyezett bele Baekhyun, majd felsegített a földről.

Egy órája barangoltunk már a dzsungelben, mikor megpillantottunk egy eldugott kis sírkövet.
- Elméletileg ez lesz az! - nyomta a kezembe a térképet.
- Egy sírkamrában? - csodálkoztam.
- Sosem néztél Indiana Jones-t? - vigyorgott. - Mindig van egy alsó járat a föld alatt. Sőt...akár egy egész város is. - Baekhyun két kézzel nem bírta elhúzni a sírkövet, így bevetette mágikus erejét. A fény segítségével valahogy szétrobbantotta a követ.
- Nem lett volna arra még szükségünk? - kérdeztem.
- Remélem nem. Na gyere! - tenyere még mindig világított. Igaza volt, jól jöhet még ez a képessége.

Miközben sétáltunk lefelé a lépcsőn, Baekhyun végig a kezemet fogta. Olyan jó érzés volt, hogy gondolkodás nélkül megsimogattam hüvelykujjammal finom bőrét, mire megállt.
- Mi van? - hagytam abba a cirógatást, majd igyekeztem eljátszani a ’jókislányt’. Bejött.
- Semmi. Menjünk.  - válaszolta halkan.
- Hol lehet a tőr?
- Valami jó látható helyen. De...az biztos, hogy nem lesz akadálymentes. Erre felkészülhetsz.

A kamra nem volt nagy, pár lépés után ki is szúrtuk a tőrt.
- Megvan! - indultam volna el, de Baekhyun nem engedett tovább.
- Mondtam, hogy óvatosan. Előbb megyek én. Oda teleportálok. - mondta, majd el is tűnt.
Az oltárnál elkezdte méregetni a tőrt. Már épp nyúlt volna érte, mikor egy láthatatlan elektromos erő megrázta a kezét.
- A francba! Én nem tudom elvenni. - szűrte fogai között Baekhyun. - Neked kell idejönni. - nézett rám aggódó arccal.
- Oké. - fogtam egy botot, amit még föntről hoztam le, majd minden egyes lépésem előtt megkopogtattam a padlót. Eddig semmi gyanúsat nem véltem felfedezni.
- Jó...akkor én most visszamegyek, hogy ideférj... - mondta Baekhyun, majd eltűnt.
Öt perc alatt oda is értem a tőrhöz.
- Most jön csak a java...- izgultam, majd óvatosan megragadtam a tőrt. Amint az elmozdult a helyéről, az egész kamra mozogni kezdett, mintha földrengés lenne.
- Baekhyun! - kiáltottam, amint észrevettem hogy az oltár előtti föld egyszer csak eltűnik. - Jézusom!
- Baek Ja Eun! - Baekhyun szárnyai megjelentek, majd elindult elém.
Nem sok híja volt, majdnem lezúgtam a mélybe, de szerencsére az őrangyalom jól végezte dolgát, és megragadott még időben.
- Futás! - ordította nekem, ugyanis a kamra tetejéről és oldaláról is estek le a kövek. - Mindjárt eltűnik a kijárat!
Benn is ragadtunk volna, ha Baekhyun a szupererejével el nem hárította volna az útban lévő kőtömeget.
- Ez...nagyon durva volt. - lihegtem, miután felértünk a felszínre. - De meg van a tőr! - mosolyogtam.
- Akkor azt ide is adhatod... - szólt egy hang mögöttünk, mire mind a ketten hátrafordultunk. Egy démon volt az. Még pedig az, aki megtámadott a folyónál.