4.

4. fejezet


Borzalmas álmom volt. Rosszabb, mint mikor apám halála pergett le előttem. Álmomban egy kihalt pusztán álltam, előtte pedig több kilométert futottam, mert menekültem valami elől. Azt viszont nem tudtam, hogy mi az a valami. Ember volt, legalábbis ember alakja. Egy sötét alak, arcát nem láttam.
- Úgysem menekülsz ...apád sem volt képes rá... - vigyorgott az alak.
- Ja Eun-ssi! - rázogatott valaki.
Álmomban BaekHyun tűnt fel. - Ja Eun-ssi!!! Fogd meg a kezem! Kérlek! - könyörgött.
- Miért? - ácsorogtam izzadtan és remegve.
- Csak fogd meg! - utasított, de én nem engedelmeskedtem.
- Baek Ja Eun! - morogta Baekhyun.

Olyan hevesen ültem fel a rémálmomból, hogy véletlen lefejeltem BaekHyun-t.
- Te mit keresel itt? - meglepetten vettem észre magamon, hogy az ágyamban is izzadok, nem csak az álmomban.
- Áú! - masszírozta a homlokát. - Lassíthatnál egy kicsit.
- Mi történt? - töröltem le az izzadságcseppeket az arcomról.
- Nem nézel ki túl jól, minden rendben? - aggódott. Én pedig meglepődtem. Apámat leszámítva soha senki nem törődött velem ennyit. Lehet azért van ez, mert Ő az őrangyalom. Jajj de idétlenség ez! - pufogtam magamban.
- Nem tudom. - dőltem vissza az ágyba. - Rémálmom volt.
Baekhyun arca a szokásosnál sokkal komolyabb volt, zaklatott és aggódó. Vajon tudja, hogy mit álmodtam.
- Te belelátsz a gondolataimba? - kérdeztem ingerülten.
- Miből veszed ezt? - lepődött meg.
- Csak kérdeztem.
- Amúgy miért van az, hogy folyton feltűnsz az álmaimban? - takaróztam be megint.
Baekhyun nem zavartatta magát, ledőlt mellém az ágyamra.
- Mégis mit képzelsz? - próbáltam lelökni, de nem sikerült.
- Ne pattogj már annyit! - fogta le a kezem, majd felém fordult. Azonnal zavarba jöttem, pedig az ilyen dolgok általában nem szoktak érdekelni. Most akkor mégis mi van?
- Miért nem alszol lenn? Ez az én szobám. - suttogtam.
- Én meg a Te őrangyalod vagyok. - mosolygott kedvesen. - És nem fogom hagyni, hogy rémálmaid legyenek. Aludj csak, ha én itt vagyok, nem fogsz álmodni. - azzal lecsukta a szemeit. Én egy ideig képtelen voltam eltekinteni máshova. Arca olyan aranyos volt, angyali, ahogy lehunyt szemhéjjal álcázta, hogy alszik, közben pedig elmosolyodott. Tudta, hogy nézem, még sem nyitotta ki a szemeit.
Kis idő után én is szépen elaludtam, és ahogy Baekhyun megígérte, a szokásos rémálmom elkerült. Most akkor minden este vele kell aludnom?

- Jó reggelt! - vigyorgott rám BaekHyun, mikor felnyitottam a szemhéjamat. - Jól aludtál?
- Nagyon jól. - válaszoltam kimérten, majd felkeltem. - Te jó isten, már ennyi az idő? - ugrottam a szekrényem elé.
- Hétvége van. - közölte.
- Igen? - teljesen elvesztettem az időérzékemet. - Akkor is dolgom van. Te is mehetsz haza, vagy ahova akarsz...
- Miért mennék el? - ült fel.
- Nincs dolgod? Megint itt fogsz lógni a nyakamon? - fintorogtam.
- Bizony. Sőt... - indult el felém. - Ma azt is megmondom, hogy mit vegyél fel. - vette ki a szekrényemből az egyetlen csillogó, csinos ruhámat.
- Hova venném ezt fel. Soha! - legyintettem, mire Baekhyun lebiggyesztette a száját.
- Naaa! Akkor csak próbáld fel! - erőszakoskodott.
- Nem!
- Naaa!
- Az Isten verjen beléd... - kezdtem a szitkozódást, de ő a mutatóujját a szám elé tette, hogy hallgassak. Hosszú, szép ujjai inkább hasonlítottak egy női kézre, mint férfiére. Finom volt, és ahogyan a számhoz érintette, a szívem egy nagyot dobbant.
- Isten nevét hiába ne vedd! - mosolygott kajánul.
- Nehogy felmondd itt nekem a Bibliát.
- Ez a tízparancsolat. Ejnye....még ennyit sem tudsz...? - tette vissza a ruhát a helyére, majd elővett egy sima, fekete topot és cicanadrágot. - Akkor ezt vedd fel. - dobta le az ágyra, majd vidáman kisasszézott a szobámból, hogy át tudjak öltözni.
- Mégis miféle szerzet ez? - kérdeztem hangosan, mire azt a választ kaptam kintről, hogy : Egy repülő disznó, természetesen.
Sok éve nem éreztem már ilyet. Mosolyogtam rajta. Amióta Baekhyun feltűnt, sokkal jobb kedvem van, pedig sokszor az agyamra megy az állandó pattogása.
- Készen vagy már? Mehetünk? - kérdezte.
- Micsoda? Hova? -ügettem le a konyhába, hogy egyek egy kis müzlit, de Baekhyun kikapta a kezemből és bevágta a kukába.
- Meghibbantál? - ámultam el.
- Nehogy már ilyeneken élj! Elmegyünk reggelizni! - megragadta a karomat, majd kiráncigált a házból.
- Nyugodj már le egy kicsit! - torpantam meg. - Egy: sosem szoktam elmenni máshova reggelizni, kettő: tudtommal nem is látnak, már pedig az úgy elég gáz, ha te beszélsz hozzám és kénytelen vagyok válaszolni, de az embere hülyének néznének, három....: Az a kedvenc müzlim volt!!!!
- Ha akarok, tudok látható lenni. - vont vállat. - Igaz eléggé kell koncentrálnom, de menni fog. Ma pedig elmegyünk és elfelejted a müzlidet egy kicsit. - kuncogott, majd ismét megfogta a kezem. Furcsa érzés volt kézen fogva menni vele. Még apámmal sem vonultam így az utcán, zavarban éreztem magam, mikor az ismerőseim, akikkel nap mint nap összefutok munkába menet, megnéznek és elcsodálkoznak.
- Baek Ja Eun-ssi, végre találtál magadnak egy aranyos fiatalembert! - kiáltott oda az egyik szomszéd néni.
- Ő nem a...- ellenkeztem.
- Jó napot! - hajolt meg Baekhyun, majd elbűvölően elmosolyodott. Micsoda? Ugye nem akarja azt elhitetni mindenkivel, hogy a pasim?
- Ya! - húzom ki a kezem az övéből. - Ne csináld ezt, az emberek még félreértik.
- Na és akkor mi van? Legalább jobb véleménnyel lennének rólad! - somolygott, mire kapott a hátára egy csapást.
- Áhúúú! Miért bántasz? - kérdezte mosolyogva, mire én csak a fejemet ráztam.
- Na akkor megyünk már enni? - rúgtam meg finoman a sarkát, hogy induljon már el.
- Értettem kisasszony! - állt vigyázban, majd ismét megfogta a kezem.