- Gyerünk Baek Ja Eun!!! Fuss! - utasított a felettesem. - Gyorsabban!!! Ez nem wellnesz-hétvége, hanem terepgyakorlat! Rajta! - ordította, mire még gyorsabban elkezdtem futni. A tüdőm majd kiesett a helyéről, a levegőt kapkodva vettem, de nem adtam fel, csak azért is kibírom! - bíztattam magam.
Egy éve annak, hogy elkezdtem ezt a szakmát, alig 18 évesen. Édesanyám elhunyt, mikor még kicsi voltam, apám pedig ma egy éve hogy szintén meghalt. Megölték. Nem maradt senkim. Éppen ezért csatlakoztam a rendőrséghez. Bár nem ez volt a célom, apám gyilkolása után úgy gondoltam, hogy ha fel is kell áldoznom érte az életemet, de megbosszulom apám gyilkosát. Talán egyszer a tettes is horogra akad. - ez volt az elméletem.
Egy kis házban laktam a belváros szélén, egyedül. Az ég világon senkim sem volt, leszámítva a részeges nagynénémet, aki apám halála után a mélypontra süllyedt, tehát... amint mondtam, nincs senki. Sok mindent megéltem már, az éhezéstől kezdve, a halálon át a magányig, mégis képes voltam talpon maradni. Mára már jó fizető állásom van, és nem kell nélkülöznöm, holott valóban nincs könnyű életem. Ebből kifolyólag a személyiségem is eléggé megváltozott apám halála óta. Mufurc vagyok, határozott és olykor bunkó is. Ha pasikról van szó, szóba sem jöhet, egyszerűen képtelen vagyok bízni az emberekben. Apám volt az egyedüli, de ahogy ő meghalt, a remény hogy valaha rámerjem bízni az életemet valakire, vele együtt halt.
Mikor lefutottam a távot, izzadtan, lihegve a felettesem elé álltam.
- A múltkori jobb volt. Még ennél is gyorsabbnak kell lenned, hogy megkapd azt az ügyet. - mondta. - Meg akarod találni apád gyilkosát? Akkor eddz többet!
- Értettem. - hajoltam meg. Park Shin Ho nem a legkedvesebb ember volt, de felnéztem rá és szót fogadtam neki.
- Most menj haza és pihenj, holnap újra, ugyanekkor! Vili?
- Igen. - köszöntem el.
Mikor hazaértem, ledobtam a cuccomat és bekapcsoltam a kávéfőzőt.
- Ah, de fáj a fejem. - masszíroztam a halántékomat. Mostanában túl sokat lüktet a fejem, remélem nem betegszem meg. - Á, mindjárt híradó! - kapcsoltam be a TV-t.
- Rejtélyes eltűnésekre és halálesetekre derült fény a minap. A rendőrség és a nyomozók még semmi konkrétumot nem közöltek, az viszont tény, hogy bizonyítékokat nem találtak a halálozások körül.
Mintha csak egy évvel ezelőtt lennénk. Apám is ugyanilyen körülmények között halt meg, máig nem lehet tudni, hogy mi történt. Figyelmesen néztem a képernyőt, mikor egy furcsa hang ütötte meg a fülemet. Letettem a bögrét, majd előbányáztam halkan a pisztolyomat. Ami azt illeti nem volt teljesen legális holmi, de mivel úgyis nyomozónak készülök, gondoltam jól jöhet még.
Mikor beazonosítottam, hogy honnan jön a hang, óvatosan fellépdeltem a lépcsőn, kezemben a készenlétben lévő pisztollyal. Nem éreztem félelmet, sőt reméltem, hogy apám gyilkosával találom szembe magam. De mikor benyitottam a szobákba és a fürdőbe, nem láttam senkit, pedig mindent alaposan átkutattam.
- Pedig egészen biztos, hogy innen jött a hang! - motyogtam az orrom alatt.
Fogtam magam, majd visszasétáltam és tovább néztem a híradót.
Este tízkor úgy döntöttem ideje lenne lezuhanyozni, hisz a terepgyakorlat rendesen leizzasztott. Olyan jó érzés volt a hideg vízcseppeket a testemen érezni, megnyugtatott. Sosem fürödtem meleg vízzel, csak hideggel. Mikor kiléptem egy száll törülközőben, és beszaladtam a szobámba a pizsamámért, a hangra megint felfigyeltem. A fegyvert felkaptam, hogy ha szükségem lenne rá, használni tudjam. De megint nem láttam semmit.
- Mi a franc? - dobtam vissza az ágyra.
Hajnalban tudtam csak elaludni. Amint lehunytam a szemem, rögtön megtámadott a szokásos álom. Apám gyilkossága pergett le a szemem előtt, holott nem is voltam ott, mikor megölték. Minden éjjel lejátszódott a szemem előtt, ugyanaz a jelenet. Most viszont valaki más is ott volt. Egy ismeretlen alak, fehér ruhában. Közelebb mentem az álmomban, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Nem volt túl magas, bár nálam egy tíz centivel magasabb, fehér farmer és fehér póló volt rajta, és...angyali arca volt!
Nem is...éteri arca...gyönyörű volt! - ámuldoztam. Mikor észrevette, hogy őt nézem, felém nyújtott a kezét és elmosolyodott. Nem bírtam neki ellenállni, gondolkodás nélkül megfogtam puha kezeit. Majd felébredtem...
- Mi? Már megint? - hallottam a hangot. Mintha valaki pakolna...vagy nem is tudom...
Hirtelen felkapcsoltam a villanyt.
- Mi a... - ugrottam ki az ágyból. Kezemben ismét a pisztoly, majd a szobám közepén ácsorgó alakra szegeztem. - Ki vagy? Mit keresel itt?
- Nyugalom. - felelte, majd elmosolyodott. Ez a mosoly... - gondoltam. - Te vagy a fiú az álmomból!!!!!! - mutattam rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése