11.

11. fejezet

- ShiHo! - szűrte fogai között Baekhyun. Ahogy látom, jól ismerte ezt az ördögöt.

- Drága Baekhyun...még mindig űzöd a hivatásod ...szép munka...egy démonvadászt védelmezni...

- Csak, hogy tisztázzuk. - szóltam közbe. - Alig két napja tudtam meg, hogy apám mi volt, ebből kifolyólag nem vagyok MÉG démonvadász. De ha nem hagysz minket, akkor ma kipróbálom ezt a munkát is...

- Háh... éles a nyelved te lány, ahhoz képest, hogy múltkor majdnem megöltelek...tudod...a pokol az pont neked való hely lenne... - mondta cinikusan a démon.

- Ja Eun, ne provokáld! - szólt rám Baekhyun.

- Miért ne provokáljam? A fegyver itt van a mi kezünkben, már nem vagyunk védtelenek. - érveltem, de Baekhyun továbbra is csendre akart inteni.

- Honnan veszed, hogy az igazi? - húzta fel a szemöldökét a démon.

- Álmomban láttam. - vontam vállat.

- Ya! Ja Eun elég volt! - rivallt rám Baekhyun. - Úgy emlékszem, hogy te Pont olyan vagy, aki nem bízik az emberekben. Erre nem kifecseged az összes titkunkat?!

- Úgyis meghal! - feleltem, majd neki indultam az ördögnek.

- A rohadt életbe! - fogta Baekhyun a fejét.

A démon viszont eltűnt, mihelyt odaértem volna hozzá.

- Tudtam, hogy ez lesz. - jött felém Baekhyun. - Elment...majd otthon fog támadni.

- Honnan tudod?

- Ismerem a démonokat. Na menjünk. - fogta meg a kezem.

Mire hazaértünk már eltelt egy teljes nap, én meg ernyedten dőltem le az ágyamra, fürdés után. Az sem érdekelt, hogy a hajam vizes, csak a finom, puha ágyikómban akartam aludni. Egy perc sem telt el, már elaludtam.

Hajnalban viszont felébredtem. - Az nem létezik, hogy már kialudtam magam! - gondoltam. A korom sötétben is tudtam szúrni, hogy Baekhyun ül az ágyam szélén, a tőrt vizsgálva.

Felültem, majd mögé lopakodtam és szemügyre vettem a tőrt. De mikor Baekhyun rám nézett, arca annyira közel került az enyémhez, hogy megszeppenve vesztem el gyönyörű tekintetében. Pár percen keresztül így néztük egymást, mikor egy pukkanás kizökkentett minket a meghitt hangulatból.

- Nicsak... - kuncogott ShiHo. - Csak nem...? Baekhyun...ugye tudod, hogy ez mit jelent számodra...? - mosolygott cinikusan.

Miről beszél vajon?

- Fogd be ShiHo! - dobta oda nekem a kést Baekhyun. - Intézzük ezt el máshol! - azzal neki indult a démonnak.

- Baekhyun! - kiabáltam az ágyamon állva, de feleslegesen. A démon és az őrangyalom eltűnt a szemem elől. - Mi? Hova tűntetek, yaaa!

Két óra múlva is a szobámban köröztem, tőrrel a kezemben. Aggódtam ...de nagyon. Az őrangyalok meg tudnak halni? Vagy sérülni? Ha a démonokat el lehet pusztítani, akkor biztos az angyalokat is... Áááááá, megőrülök! - vágódtam el az ágyamon, de mikor meghallottam a szokásos hangot, amikor Baekhyun el-vagy feltűnik, azonnal felültem.

- Baekhyun. - suttogtam. Az őrangyalom a padlómon térdelt és nagyokat nyögött fájdalmában. Íme a válasz a kérdésemre. Egy másik, az ő világukban bizony megsérülhetnek.  - Jézusom! - szaladtam oda hozzá. - Mi történt? - térdeltem le elé, majd felemeltem a fejét. Arca tiszta vér és horzsolás volt, karját úgy szorította magához, mintha attól félne, hogy leesne. - Baekhyun...mit csináljak? Mondd meg..... !

Most először volt ilyen...könnyeim kicsordultak a vér láttán, holott mindig bírtam az ilyesmit, de a tudat, hogy ez Baekhyun vére, teljesen elborította az agyam.

- Ahh...be...bekötöznéd ...a...sebeim? - akadozva de sikerült kimondania.

- Az használni fog? Persze!!! - rohantam is a fürdőszobába kötszerért és fertőtlenítőért.

- Az a lötty nem kell...az nem használ...csak a kötés kell... - szenvedett.

Tettem amit mondott, finomat bekötöztem a sebeit, arcáról pedig lemostam a vért. Borzasztóan nézett ki. Fájt a látványa.

Lassan felsegítettem és befektettem az ágyamba, majd betakartam és mellé feküdtem. Onnantól kezdve felesleges lett volna erőltetnem az alvást, egész éjjel fenn fogok maradni és figyelem. - határoztam el.

- Úgy sajnálom. - mondtam halkan. Baekhyun felnyitotta szemeit, majd mélyen és kíváncsian a szemembe nézett. Sötét volt, de így is tökéletesen láttam szép arcát, ami most nagyon meg volt viselve, de még mindig éterinek hatott.

- Nem a te hibád. - fújta. - Nekem ez a feladatom. - sóhajtott egy nagyot. - Meg kell védjelek, bármi áron.

Ellenállhatatlan vonzalmat éreztem, hogy megvigasztaljam és megköszönjem neki. - jöttem rá. Lassan felkönyököltem, majd közelebb hajoltam arcához és számat pofijára akartam tapasztani, de...Ő megmozdította a fejét, így nem az arcára, hanem...Te jó ég!!! Az ajkára került az én szám. Érintése megrészegített, az a pár pillanat, amíg szánk összeért, csodálatosabb volt bárminél. Ő húzódott el előbb, apró, fájdalmas mosoly kíséretében, majd oldalra fordult, nekem háttal.

- Jó éjt! - mondta.

- J...jó éjt! - feküdtem vissza, de még mindig a szájra puszi hatása alatt voltam.

10.

10. fejezet

Futottam, ahogy bírtam. A lábam viszont kibicsaklott, tudtam, hogy nem ezt a cipőt kellett volna húznom, de már mindegy volt. Az őr beért, majd rám szegezte puskáját. Szerencsémre sikerült úgy elterelnem a figyelmét, hogy ki tudjam rúgni a kezéből a fegyvert, így már csak le kellett ütnöm, ő viszont nem hagyta magát és ellenállt. Pár percig verekedtem vele, míg nem akkora csapást mértem rá a puskája egyik részével, hogy elterült.
Tudtam, hogy sietnem kell, különben még több őr fog követni, így ismét elkezdtem szaladni.
- Ja Eun? - hallottam Baekhyun hangját. - Itt vagyok. - intett egy kicsinyke homokdomb mögül.
- Siessünk, felriasztottam a társaságot. - húztam a szám.
- Ez meglep. Na gyerünk! - fogta meg a kezem, majd maga után húzott.

Végre olyan helyre érkeztünk, ahol nem volt homok.
- Ezt most nem mondod komolyan... - torpantam meg, mikor hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Az előbb majd' meghaltam a hőségtől és szárazságtól, most pedig megfulladok a párától és nedvességtől.
- A dzsungelben vagyunk. - mosolygott Baekhyun.
- Ne ne mondd. Ha nem közlöd, észre sem veszem. - vágtam vissza, de majdnem elnevettem magam.
- Be kéne húzódnunk addig valahova. Gyere! - vezetett egy széles, nagylevelű fa alá.
- Figyelj...elhiszem, hogy téged nem látnak, de engem rögtön megtalálnak a kígyók meg ilyesmik.
- Ne aggódj, megvédelek. Tudod...azért vagyok itt. - ült le Baekhyun.
- Ajánlom. - foglaltam helyet mellette én is.

- Ez nem akar elállni. - néztük Baekhyunnal a vízrengeteget, ami lefelé zúdult.
- Ah. - nyögtem fel hirtelen, majd Baekhyun hónaljához dugtam a fejem ijedtemben. Mikor észbe kaptam, hogy ez csak egy nagy, kövér esőcsepp volt, nagyon idiótának éreztem magam.
A hangulat kezdett megint különössé válni. Óvatosan néztem fel, s észrevettem, hogy Baekhyun engem bámul nagy szemeivel, és közben elmosolyodik.
A szívem nagyot dobbant látványára. Teste finom illata, édes arca és lehengerlő mosolya....nehéz bevallanom, de levett a lábamról.
 De ő egy angyal! - emlékeztettem magam.
- Khm... - nem indulhatnánk? - húzódtam el zavaromban.
- Induljunk. - egyezett bele Baekhyun, majd felsegített a földről.

Egy órája barangoltunk már a dzsungelben, mikor megpillantottunk egy eldugott kis sírkövet.
- Elméletileg ez lesz az! - nyomta a kezembe a térképet.
- Egy sírkamrában? - csodálkoztam.
- Sosem néztél Indiana Jones-t? - vigyorgott. - Mindig van egy alsó járat a föld alatt. Sőt...akár egy egész város is. - Baekhyun két kézzel nem bírta elhúzni a sírkövet, így bevetette mágikus erejét. A fény segítségével valahogy szétrobbantotta a követ.
- Nem lett volna arra még szükségünk? - kérdeztem.
- Remélem nem. Na gyere! - tenyere még mindig világított. Igaza volt, jól jöhet még ez a képessége.

Miközben sétáltunk lefelé a lépcsőn, Baekhyun végig a kezemet fogta. Olyan jó érzés volt, hogy gondolkodás nélkül megsimogattam hüvelykujjammal finom bőrét, mire megállt.
- Mi van? - hagytam abba a cirógatást, majd igyekeztem eljátszani a ’jókislányt’. Bejött.
- Semmi. Menjünk.  - válaszolta halkan.
- Hol lehet a tőr?
- Valami jó látható helyen. De...az biztos, hogy nem lesz akadálymentes. Erre felkészülhetsz.

A kamra nem volt nagy, pár lépés után ki is szúrtuk a tőrt.
- Megvan! - indultam volna el, de Baekhyun nem engedett tovább.
- Mondtam, hogy óvatosan. Előbb megyek én. Oda teleportálok. - mondta, majd el is tűnt.
Az oltárnál elkezdte méregetni a tőrt. Már épp nyúlt volna érte, mikor egy láthatatlan elektromos erő megrázta a kezét.
- A francba! Én nem tudom elvenni. - szűrte fogai között Baekhyun. - Neked kell idejönni. - nézett rám aggódó arccal.
- Oké. - fogtam egy botot, amit még föntről hoztam le, majd minden egyes lépésem előtt megkopogtattam a padlót. Eddig semmi gyanúsat nem véltem felfedezni.
- Jó...akkor én most visszamegyek, hogy ideférj... - mondta Baekhyun, majd eltűnt.
Öt perc alatt oda is értem a tőrhöz.
- Most jön csak a java...- izgultam, majd óvatosan megragadtam a tőrt. Amint az elmozdult a helyéről, az egész kamra mozogni kezdett, mintha földrengés lenne.
- Baekhyun! - kiáltottam, amint észrevettem hogy az oltár előtti föld egyszer csak eltűnik. - Jézusom!
- Baek Ja Eun! - Baekhyun szárnyai megjelentek, majd elindult elém.
Nem sok híja volt, majdnem lezúgtam a mélybe, de szerencsére az őrangyalom jól végezte dolgát, és megragadott még időben.
- Futás! - ordította nekem, ugyanis a kamra tetejéről és oldaláról is estek le a kövek. - Mindjárt eltűnik a kijárat!
Benn is ragadtunk volna, ha Baekhyun a szupererejével el nem hárította volna az útban lévő kőtömeget.
- Ez...nagyon durva volt. - lihegtem, miután felértünk a felszínre. - De meg van a tőr! - mosolyogtam.
- Akkor azt ide is adhatod... - szólt egy hang mögöttünk, mire mind a ketten hátrafordultunk. Egy démon volt az. Még pedig az, aki megtámadott a folyónál.

9.

9. fejezet

BaekHyun segített bepakolni néhány dolgot, amit alapjáraton sosem raktam volna be egy brazíliai útra.

- Most komolyan...naptej? - doboltam a lábammal.

- Le akarsz égni? Nekem mindegy, én nem fogok de én gondolok rád is.... - kuncogott, majd becipzározta a hátizsákomat.

- Nem értem. Ha tudsz teleportálni, akkor miért nem viszel engem is, és nem kéne repülőjegyet vennünk... - követtem le a lépcsőn.

- Magamat tudom csak teleportálni.

- Milyen szar. - húztam a szám, mire BaekHyun megtorpant és szembefordult velem. Egy lépcsőfokkal felette álltam, így le kellett rá néznem. Szemei összeszűkültek, majd méregetni kezdett.

- Neked még ennyi erőd sincs. - dugta ki a nyelvét, majd elmosolyodott. Olyan aranyos volt, arca ilyenkor volt a legszebb, amikor szélesen elvigyorodott. Mielőtt belegondoltam volna, hogy mit teszek, kezem felém nyújtottam és megérintettem az arcát. A mosolya eltűnt, majd lopva a kezemre pillantott, utána meg rám. Nem értette.

- Volt ott...köhöm...valami szösz... - dadogtam, majd arrébb tessékeltem és elmentem mellette.

- Siess, mindjárt indul a járat! - futottunk BaekHyunnal a reptéren keresztül. Szerencsére épp elértük a járatot.

Míg átrepültük az egész Csendes-óceánt, egy jó párszor elaludtam, Baekhyun egy jó párszor azt hazudta, hogy elmegy wc-re, de én tudtam, hogy megerőltető neki folyton láthatónak maradni.

- Mikor érünk már oda? - türelmetlenkedtem.

- Mindjárt ott leszünk, nyugalom. -  tűnt fel mellettem BaekHyun.

- Ya! A lábadon kellett volna visszajönnöd. - motyogtam. - Mi van, ha észrevesznek?

- Gondolod, hogy ezek az emberek azt figyelik, mikor tűnik fel egy angyal a közelben? - mosolygott. - Kétlem.

Mikor végre leszálltunk a repülőről és fogtunk egy taxit, BaekHyun előkapta a véres térképet, hogy megnézze merre kell menni. A baj csak az volt, hogy nem figyelt arra, hogy a sofőr kiszúrhatja a foltot.

- Az ott...vér? - fékezett le hirtelen, én pedig majdnem lefejeltem a fejtámlát.

- Igen... - felelte nemes egyszerűséggel Baekhyun.

- Ya! - szóltam rá, de akkor már késő volt.

- Maguk fejvadászok? - ordítozott a sofőr. - Segítség!

- Micsoda? - nevetett Baekhyun. - Dehogy is!

- Baekhyun? - kérdeztem aggódva. - Az emberek figyelnek.

- Ó, basszus! - Baekhyun elengedte a térképet, majd tenyerét a sofőr szeme elé helyezte, az pedig ernyedten hallgatott el.

- Te jó ég, megölted?

- Szerinted ha gyilkolásznék, lehetnék Én az egyik főőrangyal? Na pattanj, el kell tűnnünk! - szállt ki.

- Miért ilyen gyanakvóak az emberek?

- Ez az ország eléggé beteg . - állapította meg Baekhyun. - Miért hiszik rögtön azt, hogy gyilkosok vagyunk? Hát úgy nézek én ki, mint egy fejvadász? - kérdezte tőlem Baekhyun, mire megráztam a fejem.

- És én?

- Te inkább. - kuncogott, mire én meglöktem.

- Ya! Na menjünk normálisan...- emelte fel a térképet. - Bár azt hiszem, hogy már nem Brazíliába kell mennünk...ez már Peru... - nézett körbe.

- Piszkosul meleg van itt... - kaptam elő a vizemet.  - Jó neked, hogy te nem izzadsz.

- Az angyalok nem verejtékeznek. - kérte el tőlem a vizem.

- Semmilyen testnedvetek nincs? - kérdeztem egyszerűen, mire kiköpte a vizet.

- Ya! Spórolj! - szóltam rá, majd miután felfogtam, hogy ő hogyan értette elvörösödtem. - Istenem...hiába vagy angyal...attól még pasi vagy... - elvettem tőle a vizet.

- Khm...na ...hogyan megyünk át a határon? - mutatott a távolba, ahogy fegyveres őrség figyelte a területet.

- Ez tényleg egy veszélyes világ.  - jegyeztem meg.

- Szóval...én könnyen átjutok, csak az a kérdés, hogy Te hogyan cselezed ki az őröket.

- Látom tetszik, hogy szánalmas ember létemre képtelen vagyok kicselezni egy egész hadsereget, mi? Hát akkor figyelj! - indultam el, miután lepasszoltam neki a hátizsákomat. BaekHyun szélesen elvigyorodott.

- A határ után találkozunk. - azzal eltűnt.

- Na oké...akkor fighting! - mondtam magamnak, majd óvatosan a határ felé indultam.

Szerencsére feltűnés nélkül sikerült eljutnom egy építményig, bár elég nehéz volt, hiszen a szinte félsivatagos területen alig volt növény, csak homok és néhány cserje.

- Szerinted meddig kell még itt dekkolnunk? - kérdezte az egyik őr a másiktól. Egy pillanatra megálltam a mászásban. Ha felmérem a terepet és nem találok túl sok embert, akkor egyszerűen altatólövedékkel elintézem őket, és akkor még nem is kellett bántalmazáshoz folyamodnom. Ez jó ötlet. - gondoltam. Körbenéztem és megszámoltam az őröket. Volt belőlük vagy öt. Elővettem a pisztolyt, majd megtöltöttem az altatólövedékkel. Szép lassan lelőttem az összest, viszont az egyiket nem találtam el, mert a társa kábulatában rárökönyödött és eltérítette.

- A francba! - kezdtem el futni.

- Héj!!!! - kiabált utánam az őr. - Álljon meg! - hablatyolt számomra idegen nyelven.

8.

8. fejezet

Álmomban ismét a sötét alak ellen harcoltam. Most viszont volt nálam egy hatásos fegyver. Az is valamiféle tőr volt, de nem akármilyen, markolata aranyozott volt és zafírok díszelegtek benne, éle nem nagyon volt, mégis végezni tudtam a gonosszal.

Mikor felkeltem reggel, első volt, hogy lesétáltam BaekHyunhoz megkérdezni, hogy mit tud erről. Amúgy is rengeteg mindent kell elmagyaráznia.

- Hahó! - szólítgattam, de nem tűnt fel. Majd valaki megcsiklandozta az oldalamat, mire én nagyot ugrottam ijedtemben.

- Ya! - visítottam. - Ezt hagyd abba! Nem akarok szívinfarktusban meghalni, ilyen fiatalon.

- Bocsi. - villantott rám egy félmosolyt, majd elsuhant mellettem és beindította a kávéfőzőt.

- BaekHyun... - kezdtem.

- Hm?

- Figyelj már, ez fontos! - láttam rajta, hogy nem koncentrál teljesen rám.

- Mondd!

- Ma volt egy álmom. De...először tudnom kell, hogy mi volt az a lény, ami megtámadott.

BaekHyun hangosan fújtatott egyet, majd fogta a kávéját és leült az asztalhoz. Érdekes módon megint fekete felsőben volt, mit történt vele? Stílust váltott?

- Nos... - mutatott a szembeni székre, hogy én is foglaljak helyet. - Mivel vannak angyalok, logikus, hogy alvilági teremtmények is léteznek...

- Neked lehet logikus. Igen...? - noszogattam.

- Az a dög, ami rád vetette magát egy démon volt. Méghozzá egy fődémon. A kilenc testvér egyike.

- Egy démon...- ízlelgettem a szót. - Akkor azért nem használt semmilyen fegyver ellene...

- E földi fegyver, amit ember készített semmit  nem ér az alvilági szörnyek ellen, ezt jobb ha megjegyzed. - szürcsölt bele a kávéjába.

- Azt mondta az a démon, vagy mifene, hogy apám megölte a testvérét.

- Az édesapád démonvadász volt.

- Mi van? - értetlenkedtem. - Azt mondod, hogy igaz az, amit az az ördög mondott? - háborodtam fel.

- Igen. Így halt meg Ő is. Harc közben...

- Te most viccelsz velem? - pattantam fel a helyemről. - Azt mondod, hogy hiába álltam be a rendőrséghez, hiába kutakodtam annyit, mikor apám gyilkosa még csak nem is e földi? Tehát meg sem találhatom??? - teljesen kikeltem magamból. Ezt miért nem mondta eddig?

- Nyugi. - mosolygott.

- Én ezek után nem vigyorognék ...mondhattad volna előbb is! - mérgelődtem.

- A kiképzés amit kaptál, jól fog jönni még, hidd el...

- Szóval... - vázoltam fel a helyzetet. - Apám démonvadász, és megölt egy csomó démont. Az egyik a kilenc fődémon közül volt és most a testvérei meg akarnak engem bosszulni? Állok elébe!

- Már megint butus vagy... - legyintett BaekHyun. - Nincs fegyvered.

- Álmomban láttam egy aranymarkolatú kékzafíros tőrt, amivel leszúrtam azt a démont. Az sem segítene? - húztam fel az egyik szemöldököm, mire BaekHyun szemei kidülledtek.

- Tudod hol van az a fegyver? - tette le a kávéját.

- Nem. - ráztam a fejem. - Azt hittem Te majd tudni fogod.

- Akkor sok dolgunk lesz... Pakolhatsz is! - állt fel az asztaltól vigyorogva.

- Miért pakolnék?

- Kirándulni megyünk. Uticél? Ismeretlen, de te majd navigálsz, hisz démonvadász vagy, érezned kell a tőr erejét.

- Megzakkantál? - nem fogtam teljesen fel, amit mondott. - Nem hagyok itt mindent, és megyek el egy őrangyallal, akit alig pár hete ismerek.

- Akkor tisztázzuk... - állt elém. - Azt mondtad, láttad álmodban a tőrt, és hogy azzal szúrod le a démont. Ez egy jelnek számít, amit Hyung küldött.

- Hyung? A testvéred? - Mennyi mindent nem tudok még!

- Igen, én is a tizenkettő főőrangyalnak az egyik tagja vagyok, ami annyit jelent, hogy a többi őrangyal felett állunk, és van mindannyiunknak egy különleges képessége. Nagyjából ennyi.

- Miféle különleges képesség? - totál elvesztem!

- Hyungnak telepatikus képességei vannak és az álmokhoz is ért. Nekem meg...

BaekHyun hátrált egy lépést, majd felemelte a kezét. A tenyere pedig világítani kezdett!

- Úristen! - ámuldoztam. Miért kell, hogy pont az én életemben tűnjenek fel ilyen másvilági lények? Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

- Az én erőm a fény. Majd később lehet megtapasztalod, lehet szükségünk lesz még rá, az út során.

- Na jó, miféle útról beszélsz?

- Meg kell találnunk a Három Ereklyét, ami végezni tud az összes démonnal.

- Ahha... - még bonyolultabb nem lehetne? - Szóval...hol keressük ezeket a micsodákat?

- Három Ereklye. - ismételte meg Baekhyun. - Az egyik az a tőr, amit láttál álmodban is. A másik egy lándzsa, a harmadik pedig egy tükör.

- Mi a kapcsolat közöttük? Miért pont tükör?

- Mert az ókorban ezeket alkotta egy démonűző szerzetes. Honnan tudjam?! - legyintett. - A lényeg, hogy ha a tőrre ráakadunk, akkor az már utat mutat, szóval először azt kell megtalálnunk.

- De hogyan?

- Vérrel. - emelte fel a kezem majd testét az enyémhez simította. Mit művel? - szívem hevesebben kezdett el verni, közelségétől zavarba jöttem.

- Baekhyun...mit csinálsz...? - kérdeztem akadozva, majd rám nézett és gyönyörű barna szemei fogva tartották az enyémeket. Apró, tűszerű szúrást éreztem a csuklómon, mire odakaptam a fejem. BaekHyun a körmével felvágta az erem, majd odavarázsolt a semmiből egy világtérképet és a térképre csöpögtette rá a véremet. Én csak néztem, szólni nem tudtam. Gondoltam tudja, mit csinál...

- Figyeld, merre vonzza a vércseppet.... - mondta halkan. - Oh...meg van! - simogatta meg a vágásomat, majd az el is tűnt. Először Baekhyun arcát kezdtem el pásztázni, majd a térképre koncentrálódtam.

- Irány Brazília!!!! - vigyorgott rám BaekHyun.

7.

 

7. fejezet

Reggel sokkal jobban voltam. A sebeim még mindig fájtak, viszont a karom már nem. Nem is látszott meg a harapás nyoma!

- Bejövök. - nyílott ki az ajtó, majd BaekHyun lépett be egy tálcával a kezében. Arcán eltűnt a vidámság, inkább szigorú volt és komor. Letette a reggelit az ágyamra, majd szó nélkül fogta magát és kiment. Én viszont követtem, mert zavart, hogy nem olyan mint azelőtt.

- BaekHyun! - szóltam utána, de ő nem állt meg. - BaekHyun! - ragadtam meg a karját.

- Mit akarsz? - rivallt rám. Ezt nem értem! Tegnap kedves volt, megmentett, felhozott és még mellém is feküdt, sőt....még át is ölelt! Akkor most mi a baja?

- Mi a bajod? - kérdeztem értetlenül.

- Még hogy mi a bajom? - háborodott fel. A pár hét alatt sosem láttam még ilyennek, nagyon meglepett. - Azt hiszem világosan megmondtam, hogy ne tedd ki a lábadat a házból! Erre te nem elmentél oda??? Könyörögtem neked, és én hülye azt hittem hogy betartod amit ígértél! - teljesen kikelt magából. - Azt mondod, hogy képtelen vagy bízni az emberekben. Előbb talán magadnak kéne megtanulni 'megálljt' parancsolni, te sem különbözöl a többiektől. Ti emberek önfejűek és megbízhatatlanok vagytok. Meg is érdemlitek, hogy így járjatok! - kiabált.
- Befejezted? - ordítottam vissza. - Mit képzelsz magadról?! Ki vagy te nekem, hogy parancsolgathass! Nem is ismerlek, azt se tudom miért vagy itt.
- Már mondtam, hogy azért vagyok itt, hogy megvédjem a szánalmas kis életedet, az ŐRANGYALOD vagyok, és ha szeretném, ha nem, itt kell lennem, mert ez a feladatom. Elhiheted, szívesebben mennék egy könnyebb esetű emberhez, mint te. Nálad mindenki jobb lenne!
A szívem összeszorult, a könnyeim kicsordultak. Fájtak a szavai, sokkal jobban mint a tegnapi sebek. Igaza volt valamilyen szinten, viszont épp erre a kicsapongásra volt a legkevésbé most szükségem. Nem szoktam hozzá, hogy így leosztanak, így nagyon váratlanul ért ez.
Kínomban nem tudtam mást csinálni, mint belémentem miközben rohantam lefelé a lépcsőn, ki a szabadba. Olyan edzéstervet eszeltem ki magamnak, hogy csak késő este fogok végezni.

Ahogy terveztem, este tizenegyre értem haza, kifulladva, izzadtan és nem vágytam semmi másra, mint egy jó meleg fürdőre. Mikor beléptem a házba, és körülnéztem, BaekHyun nem volt sehol. Jobb is, hogy elhúzott. - gondoltam, majd felvonszoltam magam a lépcsőn és megcsináltam a fürdővizemet.
Mikor végeztem, és fél óra után kiszálltam a vízből, magamra tekertem egy törülközőt, majd besétáltam a szobámba. Végre lehettem meztelenül, nem kellett attól tartanom, hogy megles valaki, amíg felöltözöm.
Miután felhúztam a fehérneműimet, és elindultam a pizsamámért, valami nesz ütötte meg a fülemet. Száznyolcvan fokos fordulatot vettem, majd majdnem felsikítottam ijedtemben. BaekHyun állt előttem, rideg arccal, és különös módon fekete felsőben.
- A színinfarktust hoztad rám, a rohadt életbe! - lélegeztem mélyeket, csak később esett le, hogy egy száll melltartóban és bugyiban állok előtte. - Mi a baj? - figyeltem bűnbánó arcát.
- Sajnálom. - motyogta, majd magához húzott és megölelt. Nem zavartatta magát, hogy az öltözékem eléggé hiányos, annyira lefoglalta a bocsánatkérése, hogy lehet észre sem vette.
- Én... - kezdtem. - ...én is sajnálom, hogy nem fogadtam szót neked... - Mit csináljak? Öleljem én is át? Mit tehetnék ilyenkor? - idegeskedtem.
- Annyira megijedtem, mikor megtudtam, hogy elmentél. - búgta a nyakamba. - Soha többé ne csináld ezt.
Kihámoztam magam a karjaiból, majd belenéztem mélybarna szemébe. - Köszönöm. - suttogtam.
Baekhyun arckifejezése lágy volt, szinte angyali, s mikor arca az enyém felé közeledett én automatikusan lehunytam a szemeimet, várva puha, meleg ajkaira.
Végül Ő csak egy puszit nyomott az arcomra, mire a szemhéjam meglepetten pattant fel. Jézusom, mégis mit művelek?
- Jó éjszakát! - azzal elteleportált.
Bambán ültem le az ágyam szélére. Nem tudtam mit gondoljak. Miért váltja ki ezt belőlem BaekHyun?
Mindig mindenkivel tartózkodó voltam, akárhány pasi próbált közelíteni felém, sosem bíztam senkiben, viszont BaekHyun mellett teljes biztonságban éreztem magam.
Ugye ez nem azt jelenti, hogy kezdek érezni valami iránta...? Áááá, nem lehet!!! Hiszen Ő nem is ember!!! Egyszerűen csak megbízom benne, ennyi. - hagytam annyiban, majd felkaptam a pizsamámat és lefeküdtem aludni, de közben végig BaekHyun ingerült, majd kedves arca tűnt fel előttem, és most is azt kívántam bárcsak itt feküdne mellettem, akkor teljes nyugalomban tudnék aludni.

6.

6. fejezet


Hat órája, mióta BaekHyun elment, azóta fel sem tűnt egy pillanatra sem, pedig eddig mindig itt lógott a nyakamon.
- Nem érdekel, nekem dolgom van! - léptem ki az ajtón, de eszembe jutott, hogy BaekHyun azt mondta, rögtön megtudja, amint kilépek a házból. Vajon igaz? Végül is ...lehetséges, hisz az őrangyalom.
Amint nem értem a Han-folyó közelébe, nyugodtan sétáltam a rengeteg ember között, akik nem is sejtették, hogy van nálam egy kés, egy pisztoly és némi nyugtatólövedék. Felkészültnek kell lennem, hisz nem ismerem az ellenségemet.
Titkon azt reméltem, hogy apám gyilkosa hívott fel, és engem is ki akar nyírni, valami okból kifolyólag, amiért apámmal is végzett. Először biztos megkérdezném, hogy miért tette, majd annyi lövedéket pumpálnék belé, ahányszor kívántam azt, hogy haljak meg, amikor egyedül maradtam, szülők nélkül.
Lassan elérkeztem a Han-folyóhoz. Ott készenlétbe helyeztem a pisztolyt, majd lépteimet lelassítottam, végül odaértem a folyópartra. Viszont nem láttam senki gyanús alakot, sőt...egy embert sem. Lehet, hogy csak egy telefonbetyár volt?
- Nicsak... - termett ott hirtelen a semmiből egy sötét alak. Fekete haja, kicsi fekete szemei voltak és szinte az egész öltözéke fekete volt, még a bőre is sötét. Ijesztő volt, de nem hátráltam.
- Ki maga? - nyúltam a pisztolyomért, hogy ha kell könnyedén elő tudjam kapni.
- Hiába hoztál fegyvert, ellenem nem használ. - mosolyodott el, majd eltűnt. Akkor megállapítottam, hogy ez a valami biztos nem ember.
- Mi maga? - fordultam körbe, majd megpillantottam mögöttem.
- Az a kérdés, hogy te ki vagy? Baek Sung Yeon lánya, igaz? - vigyorgott.
- Igen. - feleltem kurtán. - Mit akarsz tőlem, miért hívtál ide? - faggatóztam.
- Egy tartozást kell lerónom. - közeledett felém lassan. Nem tehettem mást, hátráltam. Ha igaza van ennek a valaminek, akkor a fegyvereim hatástalanok ellene. Akkor mégis mit kéne tennem. Talán BaekHyunnak igaza volt, nem kellett volna idejönnöm. Ő figyelmeztetett.
- Mi vagy te?
- Titok.
- Miféle tartozásról beszéltél? - húztam az időt.
- A drágalátos apukád megölte a testvéremet. - válaszolta.
- Micsoda? - ámultam el. - Azt mondod, hogy apám gyilkos volt? Biztos nem, hogy mered ilyenekkel megvádolni? - ordítottam a képébe.
- Még te vagy felháborodva??? A te apád egy semmirekellő, vérengző gyilkos volt! - vágott pofon az alak. Nagyon erőset ütött, azt hittem, hogy a fejem leröpül a helyéről.
- Az.Én.Apám.Nem.Volt.Gyilkos! - morogtam.
- Akkor mi volt? A mi fajtánk számára maga volt az ördög! A gyilkosunk! Egy vadász!!!! - kaptam egyet a másik arc felemre is. A végén már alig bírtam tartani a fejem, a szám vérzett, a nyakam sajgott. Végül kikaptam a zsebemből a tőrömet és keményen beleszúrtam az alak testébe, de a késem elporladt a szívében, a lénynek pedig semmi baja nem esett.
- Mondtam én, hogy nem használ semmi, te semmirekellő démonvadász lány! - azzal beleharapott a karomba.
- Áááááááááááááááá! - ordítottam fel fájdalmamban. Úgy éreztem a kezemben kegyetlenül erős méreg áramlik, nem is a fogainak a nyoma sajgott, hanem a belőle kiáramló nyers halál érzet!
- Ja Eun-ssi! - kiáltott valaki. - Baek Ja Eun! - szaladt oda hozzám egy fehérbe öltözött férfi. Kellemes hangja megnyugtatta az érzékeimet, de a szememet elfedő homályosságtól nem ismertem fel az alakot. - Ja Eun-ssi! Karolj belém! - mondta. Nehezen felemelte a karomat, majd a fehér-ruhás férfi mellkasába temettem az arcomat.

- Baek Ja Eun-ssi! - törölgette valaki a fejemet vizes ronggyal.
- BaekHyun? - nyögtem. Fogalmam sincs, hogy miért ez a név ugrott be legelőször, valószínűleg azért mert ő volt az egyetlen aki törődött velem.
- Itt vagyok. Nyisd ki a szemed! - simogatta továbbra is az arcomat.
- Baek...hyun... - pislogtam, majd megpillantottam Baekhyun-t a szokásos fehér ruhájában.
- Minden rendben. Már nincs veszély. - suttogta.
- Mi történt? Hol vagyok? - próbáltam körbenézni, de a fejem nem mozdult.
- Maradj nyugton! - mondta. - Még kábult vagy, kell egy kis idő, hogy a méreg hatása elmúljon.
- Miféle méreg? Mi volt az a lény? - kérdezősködtem.
- Ssss. Most pihenj! Felvigyelek a szobádba? Ott kényelmesebb? - bólogattam, majd felkapott a karjába és felvitt a lépcsőn, s finoman lefektetett az ágyamra.
- Ne menj el! - csúszott ki a számon. - Szükségem van rád. - könnyeztem akaratlanul. Mi történik velem?
- Rendben. - mosolyodott el kedvesen, majd lefeküdt mellém, és olyan dolgot tett, ami biztos nem dolga egy őrangyalnak. Átölelt és magához húzott.
Soha nem voltam még ilyen helyzetben, ebből kifolyólag nem tudtam mit csinálhatnék. Igazából nem is tudtam volna sok mindent, hiszen még mindig nem voltam magamnál teljesen. Mégis...a közelsége megnyugtatott, finom illata, ami az Édenre emlékeztetett, és szép mosolya rögtön álomba ringatott.

5.

5. fejezet

BaekHyunnal egy közeli pékségben ültünk le és reggeliztünk. Kényelmetlenül éreztem magam, hiszen ide szoktam járni néha vacsorára venni néhány dolgot, és azért már ismernek a dolgozók annyira, hogy tudják senki nem érdekel, mindig sietek és mogorva vagyok. Most viszont éreztem, hogy összesúgnak a hátam mögött.

- Te gondoltad volna, hogy sikerül ilyen helyes srácot kifognia?

- Soha. Ő olyan durcás, viszont ez a fiú egy mosoly-masina. Milyen édes... - suttogtak, mire BaekHyun még szélesebben elkezdett mosolyogni.

- Idegesítenek, menjünk! - álltam volna fel, de BaekHyun visszaültetett.

- A-a. Előbb egyél!

- De nekem nincs ilyesmire időm. - ellenkeztem.

- Dehogy nem van időd. Mire van, ha a kajára nincs? - vigyorgott elbővülően. Most, hogy így hallottam más nők véleményét, az ő szeműkben BaekHyun valóban lenyűgözőnek hathatott. Varázslatos mosolya volt, és édes pofija. Fehér zakója, ami mindig rajta volt, bizonyította számomra hogy angyal. Ahogy néztem és egyre jobban elmerültem a látványában, rájöttem, hogy egy ilyen emberben talán bízni tudnék....talán...

- Most nem tudom eldönteni, a kaja nem izlik vagy engem kívántál meg ilyen hirtelen? - kuncogott BaekHyun.

- Miről beszélsz? - haraptam bele egyet a csokis croasant-omba. A francba, ezt észrevette!

- Köhöm... - tette le a péksüteményét, majd engem nézett huncut tekintettel, fél-mosollyal.

- Megint mi van? - kérdeztem.

- Van itt valami... - nyúlt felém, de én automatikusan elhúzódtam. - Gyere már vissza! - fogott meg egy szalvétát, majd a számhoz érintette és letörölte. Annyira bensőséges helyzetet alakított ki ezzel a gesztusával, amilyenben még sosem volt részem.

- Nézd, milyen aranyos! - sugdolóztak megint az eladók, mire én felpattantam, a kajámat otthagyva kiviharoztam a boltból és rögtön hazafelé vettem az irányt.

- Baek Ja Eun, várj meg! - szaladt utánam BaekHyun. - Ja Eun-ssi! Állj meg! - de én nem álltam. - Mi a baj? Otthagytad a fél reggelidet. - ért be.

- Elment az étvágyam. - kezdtem el futni.

- Most miért menekülsz? Zavart, hogy azok a lányok rólam beszéltek? - dugta elém vigyorgó képét BaekHyun.

- Nem menekülök, hanem edzek, és rohadtul nem érdekel, hogy ki beszél rólad. Nem foglalkozom ilyesmivel. Fontosabb dolgom is van annál, hogy a rólad alkotott véleményeket hallgassam. - mondtam mogorván, miközben arrébb löktem. BaekHyun erre csak lebiggyesztette a száját, majd tovább futott velem, egészen hazáig.

- Mi lesz ma a program? - tűnt fel hirtelen előttem.

- Ne csináld ezt! - hurrogtam le. - Éppen fürödni mennék, muszáj folyton láb alatt lenned? Te nem őrangyal vagy, hanem életet-megkeserítő angyal.

- Hm... - gondolkodott el. - Olyan szerintem nincsen... - majd kuncogni kezdett.

- Dejó neked, hogy mindig ilyen jókedvű vagy. Viszont én sietek, szóval ne merj titokban feltűnni a zuhanyzó-kabinomban! - zártam be a fürdőszoba ajtót.

- Egy pillanatra sem? - kiabált be BaekHyun.

- Egy pillanatra sem! - ordítottam vissza fenyegetőzően, de mikor meghallottam nevetését az ajtón kívül, én is elmosolyodtam. Ez az angyal nagyon troll... - gondoltam.

- Ja Eun-ssi....csörög a telefonod, felvegyem? - szólt fel BaekHyun.

- Nehogy fel merd venni! - szaladtam le. - Add ide! Halló? - szóltam bele a mobilba.

- Baek Ja Eun...?

- Tessék? Ki az? - érdeklődtem, bár be kell valljam, elég vészjósló volt a hang.

- Baek Ja Eun-ssi... - morogta valaki a vonal másik végéről.

- Mi van? Ki az? - kérdeztem ingerült hangon.

- Ma, a Han-folyónál. - azzal letette az idegen.

Mikor BaekHyun-ra néztem, világossá vált számomra, hogy kihallgatta a beszélgetést. Szemöldökét összehúzta, száját rágni kezdte és eltűnt a szokásos arckifejezése.

- Nehogy elmenj! - vágott be elém, mikor már indulni készültem.

- Te tudsz erről valami? - gyanakodtam.

- Nem. De épp ezért mondom, hogy ne menj! -

- Hazudsz! - vádoltam meg.

- Hallgass! - lökött arrébb, amin nagyon meglepődtem. - Itt maradsz és nem mész sehova ma! - parancsolta szigorúan. Ez egy teljesen más BaekHyun volt, nyoma sincsen a kedves, mosolygós őrangyalnak. - Úgyis megtudom, ha kiteszed a lábad a házból!!!

- Ne hülyéskedj! Az őrangyalom vagy, nem az apám! - vitatkoztam, mire ő eltűnt szem elől. A következő pillanatban már a falhoz ütközve álltam, BaekHyun pedig nagyon közel hozzám. Arca dühös volt, szinte fújtatott.

- Miért nem hallgatsz rám? - emelte fel a hangját. - Kérlek... - próbálta lenyugtatni magát, miután észrevette az arckifejezésemet. - Könyörgöm...maradj itt, én mindent elintézek! Hm? - nézett rám szép, barna szemeivel.

- Te tudsz valamit erről...biztos vagyok benne... - suttogtam. Alig pár centi választott el minket egymástól, éreztem finom leheletét, de a kíváncsiság elnyomta zavarodott énemet.

- Mindent elmondom, ha megígéred, hogy ma nem mész el sehova.

- Rendben. - egyeztem bele. Látszólag. - Itthon maradok.

- Helyes. - mosolyodott el, majd megsimogatta a fejem. - Légy jó! - azzal eltűnt, mint a kámfor.

Össze kell szednem magam! Ma akció lesz! - fölrohantam a szobámba, bekapcsoltam a számítógépet, majd lassan elkészültem a találkára, bárkivel is volt az.