13.

13. fejezet


Hajnali kettőkor sem bírtam elaludni. A kanapé szinte már úszott a könnyeimtől, képtelen voltam abbahagyni a zokogást. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy egyedül voltam, ilyen állapotban. Baekhyun fogalmam sincsen hova tűnt, de abban biztos voltam, hogy nincs a házban.
Lassan felültem, majd letöröltem könnyeimet és a terasz felé sétáltam. Kivittem egy paplant, majd leterítettem és leültem. Az ég tiszta volt és sötét, a csillagok és a telihold világított csak, ami valamiért nyugalommal töltött el. Ledőltem, hogy jobban meg tudtam vizsgálni a csillogó fénykorongokat.
- Miért ilyen az életem? - tettem fel hangosan a kérdést, mintha az égitestek válaszolni tudnának nekem. - Miért ilyen nehéz minden? Mi rosszat tettem, hogy így sújt engem az isten?
- Nem tettél semmi rosszat. - mondta lágyan Baekhyun. Ijedtemben rögtön felültem. Ahogy ott állt, fekete felsőben és fehér gatyában....a legszebb teremtmény volt, amit valaha láttam. Ennél már csak akkor lehetne szebb, ha...
- Megtennél nekem valamit? - álltam fel félénken.
- Mit? - nézett a szemembe.
- Egyszer....csak most az egyszer...megtennéd, hogy ... csak ma este... - dadogtam. - Aludhatnék a szárnyaid között?
Először meglepődött, majd vonakodva elhúzta a száját...
- Miért...? - vakarta a fejét. - Miért pont most jutott ez eszedbe?
- Csak...úgy gondolom az megnyugtatna... - vontam vállat. - Mi a baj? - láttam az arcán, hogy bántja valami. Sőt...fél valamitől.
- Mi a baj, még mindig nem gyógyultál meg teljesen? - araszoltam közelebb hozzá. - Mutasd!
- Nem. - hátrált hevesen. - Én... - arca zavaros volt, nem tudta, hogy mit mondjon.
- Mi a baj? - kérdeztem komolyan. - Mondd el!
- Én...nekem... - fújtatott... - Legyen. De... ne lepődj meg... - azzal behunyta a szemeit és pár másodperc után szárnyai kibújtak mögüle.
Azt, hogy ne lepődjek meg, már értettem mire mondta. A szárnya a megszokott hófehér tollak szélén, most korom feketében fénylettek a sötét éjszakában.
- Mi...mi történt? - simítottam végig szárnyai szélén. - Mitől lett fekete?
- Én... - kezdte megint. Idegesített már ez a sok 'én...' , választ akartam.
- Elmondanád, hogy mi a baj?
- Én már... nem vagyok... - suttogta. - ...teljesen...tiszta. - hajtotta le a fejét.
- Micsoda? - értetlenkedtem.
- Huh...
- Nekem elmondhatod, hogy mi a baj, hátha lehet rajta segíteni, együtt meg fogjuk tudni oldani. - próbáltam kedves lenni, de igazából nagyon türelmetlen voltam. Féltem, mi van ha aközben történt valami, mialatt engem védett?
- Épp ez a baj...EGYÜTT semmiképpen sem tudjuk megoldani... és... - fordított nekem hátat. - Ez nem egy olyan dolog, amit el lehet mulasztani.
- Mi ez?
- Amint mondtam...már nem vagyok elég tiszta ahhoz, hogy hófehér szárnyaim legyenek. Bepiszkoltam magam...érted?
- Nem! - emeltem fel a hangom. - Mivel piszkítottad be magad? Miért nem vagy már tiszta?
- Nem igaz, hogy még mindig nem érted?! - rázott meg, majd rögtön el is engedett. - Bocsáss meg, én ... - masszírozta az arcát. - Ennek nem szabadott volna bekövetkeznie... - rázta a fejét. - Nem kellett volna, hogy ez így történjen...
- Nem értem még mindig...
- Mi angyalok...nem létesíthetünk kapcsolatot emberekkel!!! - válaszolta. - Nem kötődhetünk szorosan egyik emberi lénnyel sem! Ahhoz mi túl tiszták vagyunk...
- Ha egy angyal áthágja ezt a szabályt, akkor bepiszkítja saját tisztaságát. Már nem térhet vissza a Mennybe! Bukott angyal lesz!!! - bökte ki végül. - Lehet ez egy hirtelen tett, vagy egy folyamat.
- Azt mondod, hogy...most változol bukott angyallá...? - nyeltem egy nagyot. - Dehát...te nem tettél semmit, egyik emberrel sem. Ugye?
- Még mindig nem érted. - hunyta le a szemét. - Én...a megengedettnél közelebb kerültem...Hozzád... - tekintete fogva tartott, farkasszemet nézve próbálta eljutattni az információt a tudatomig.
- Miről beszélsz....? - hitetlenkedtem. Akkora dolog nem is történt közöttünk, nevetséges lenne emiatt kirúgni a Mennyből.
- Te jó angyal vagy, ha ki mernek ezért utálni, akkor én beszélek velük, és megtanítom őket kesztyűbe dudálni! - morogtam, miközben az eget néztem.
- Nem lehet. - mosolygott fájdalmasan. - Már késő.
- Sosem késő. Megmondod, hogy semmi sem történt, mert így is van. Mondd nekik, hogy fogadjanak vissza! Nem bírnám elviselni a tudatot, hogy én miattam buktál le. - mondtam határozottan.
Baekhyun finoman megfogta a kezem, majd ujjainkat összefonta és a szemembe nézett, ismét.
- Olyan nehéz a felfogásod... - simított végig az arcomon. - A cselekedeteim csak egy másik ok, egy bizonyíték. De az arkangyalok azt is tudják, hogy mit....érzek.
- Mit érzel? - súgtam.
- Boldog vagyok, hogy a kezedet foghatom és sima, szép arcodat simíthatom végig. - mosolygott.
Nem hittem a fülemnek! Teljesen transzba estem. Ezek szerint...
- Ja Eun, én... kedvellek téged... - vallotta be. - Nagyon kedvellek...
Úristen! Akkor most mi legyen? Mit mondjak? Ha bevallom, hogy én is kedvelem, akkor...
- Én... - nyögtem. - Én... - remek, most én kezdek el nyökögni!
Szerencsére nem volt időm több 'én'-t kipréselni magamból, mert Baekhyun mutató ujját a számra tette, majd féloldalasan elmosolyodott. - Csitt!
Baekhyun elvette az ujját, majd arcával közelebb hajolt hozzám. Olyan régóta vártam ezt a pillanatot, titkon, tudat alatt, hogy most, mikor bekövetkezne ...nem bírom türtőztetni magam. Hagyom.
Mikor finom, édes ajka hozzáért az enyémhez, térd-remegtető bizsergés járta át egész testemet, attól féltem összerogyok ott, előtte. Kezdetben csak egy szájra puszit adott, ízlelés és engedélykérés képen, majd elhúzódott és a szemembe nézett.
Szemeimben láthatta a vágyat, a sóvárgást és a boldogságot. Ahhoz pedig már eléggé ismert, hogy tudja... ugyanúgy érzek...

12.

12. fejezet

Reggel mikor felkeltem Baekhyun-t nem találtam magam mellett. Igazából nem is voltam meglepődve. Álmosan kikászálódtam az ágyból, de megtorpantam, amint észrevettem az éjjeli szekrényemen lévő kis lapot. 

"Baek Ja Eun... Egy időre el kell mennem. Maximum egy hét. Addig vigyázz magadra, és mindig legyen nálad a tőr!!! Légy óvatos, és ne csinálj semmit nélkülem. Hamarosan visszajövök, amint újra a régi állapotomban leszek.   ~ Baekhyun" - írása el volt csúszva, betűi alig felismerhetőek, biztos nagyon fájt a karja. - nyeltem vissza a könnyeimet, majd elszomorodtam. Az életem fenekestül felfordult, mióta Baekhyun feltűnt a házamban, és bejelentette, hogy az őrangyalom. Azóta minden nap itt lógott, szinte már beköltözött, csinált nekem reggelit, kirángatott a házból egy kicsit és mintha felmelegítette volna egy kicsit azt a jéghegyet, amit magam köré építettem, miután apám meghalt. Most, hogy tudtam nem fog jönni egy darabig, csalódással és unalommal töltött el.

- Ah, leszarom! - dobtam el a papírt, majd elmentem megmosakodni és elkészülni. - Ideje lenne bemennem az Örsre.

- Mi történt veled, Baek Ja Eun? - lepődött meg Park Shin Ho, mikor beléptem az irodába. - Mi szél hozott?

- Kissé elfoglalt voltam az utóbbi időben. - vallottam be.

- Csak nem felszedtél valakit...? - ezt cinikusan kérdezte.

- Ha fel is szedtem volna, most nem ez ügyben jöttem. - morogtam. - Adjon még munkát!

- Miféle munkát?

- Nyomozói munkát. Egy hét múlva úgyis elutazom megint, szóval addig ráérek. - vontam meg a vállam.

- Megnézem mit tehetek. Á...itt van egy rejtélyes eltűnés, gondolom az nem kell megint... - nyújtotta felém az aktát.

Mikor kinyitottam és átvizsgáltam a képeket, megakadt a szemem egy ismerős személyen. 

- Ez... - tátogtam, majd gyorsan be is fogtam a szám. A démon volt rajta! Elmosódva, de láttam az arcát. 

- Találtál valamit érdekeset? - kérdezte gyanakvóan.

- Nem. - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Ezt haza viszem és áttanulmányozom. Köszönöm. - hajoltam meg.

- Baek Ja Eun! - szólt utánam.

- Igen?

- Más lettél... - hunyorgatott. - Megváltoztál...Biztos nem történt semmi?

- Fogalmam sincs miről beszél. - azzal kimentem.

Egy héten keresztül otthon ültem, vagy épp a rendőrségnél lógtam és nyomoztam. Csodálkoztam, hogy ez alatt az idő alatt egyszer sem keresett fel egy démon sem, pedig most kéne kihasználniuk az alkalmat, hogy Baekhyun nincs mellettem. 

Vajon mit csinálhat most a Mennyben? - gondolkoztam, majd elfintorogtam. Milyen baromság ez! Az angyalok maradjanak is a Mennyben, miért kéne nekünk tudnunk róluk?

Furcsa volt ezt így emlegetni.

A TV előtt ültem és majszoltam a nutellás bögrém tartalmát, mikor egy pukkanást hallottam. 

- A tőr! - jutott eszembe. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn. - Baekhyun mondta, hogy mindig legyen nálam, de hülye vagyok! - mérgelődtem, majd mikor benyitottam a szobámba, egy démonnal találtam szemben magam.

- Takarodj! - morogtam az ismeretlen ördögre.

- Te lennél Baek Ja Eun? - vigyorgott cinikusan. - Hogy vagy mostanság, nehéz volt az elmúlt pár év? Szegény apukád... - nevetett.

- Mit tudsz te róla, te szörnyeteg!

- Az apád volt a szörnyeteg! - vicsorított idegesen. - Még szerencse, hogy tanuja lehettem a halálának, tényleg...csodálatos volt nézni... - mosolyodott el ismét. Sötét szemei az enyémbe fúródtak, majd azt vettem észre, hogy teljesen máshol vagyok. Visszamentem, a múltba, ahol apám és egy másik démon harcolt.

- Hagyj békén! - ráztam a fejem, de a kép nem akart eltűnni. Láttam apámat, ahogy verejtékezve, és véres arccal küzd a gonosz ellen, majd mikor a démon beléharap hangosan felordít. Vele együtt kiabáltam, ugyanannyira fájt látnom ez, mint átéreznem. 

- Hagyjad abba!!!!!!!!!!!!!!! - ziháltam, miközben sírtam. - Nem akarom látni!

Apám egy hirtelen mozdulattal lesújtott a démonra, aki még mielőtt felfoghatta volna, hogy leszúrták, utoljára megtámadta apámat, aki ernyedten dőlt össze.

- Neeeeeeeeeeem! - zokogtam.

- Nézd .... még nincs vége!!! - duruzsolta a fülembe. - Most jön csak a java...

Igaza volt. A démon ugyan meghalt de a többiek nem hagyták annyiban, rátelepedtek apám halott testére és elkezdték...

- Áááááááá! - tépkedtem a hajam kínomban. - Hagyjátok békén!!! - A sok szörnyszülött apám testét kezdte el falni, a szemem láttára!!!!

- Milyen érzés??? Hm? - ragadta meg a nyakam a démon. A kép, amit elém vetített már eltűnt, újra a szobámban voltam, de látni alig láttam valamit a könnyeimtől.

- Beszélj, te rühes démonvadász! - emelte fel a kezét, már épp szúrt volna le a démonölő késsel, mikor valaki elvakított mindkettőnket.

- Baekhyun! - sírtam.

Tényleg itt van! - rogytam össze. Baekhyun, miután eltántorította a lényt, kikapta a kezéből a kést és beleszúrta. A démon egy hangos pukkanással darabjaira esett, maradványa eltűnt.

Ott ültem, sokkolva, könnyes szemmel és egyszerűen képtelen voltam megmozdulni.- Baek Ja Eun! - Baekhyun rögtön letérdelt mellém, amint végzett a démonnal.

- Sajnálom. Későn érkeztem... - ölelt át. Olyan szorosan akartam hozzábújni, hogy megbizonyosodjak róla, nem fog megint elhagyni.

- Ne menj el többet! - könyörögtem. - Ne hagyj el megint. - bújtam oda mellkasához. Ő zilált hajamat és hátamat simogatta, hogy megnyugtasson. 

Én viszont most mást akartam. Ennyi nem volt elég ahhoz, hogy elfelejtsem ezt a szörnyűséget. Így hát felemeltem a fejem és belenéztem Baekhyun gyönyörű, sötétbarna szemeibe, amik csillogtak. Akartam Őt. Ő mellette éreztem magam biztonságban, Ő benne bíztam meg egyedül. Nem bírnám elviselni, ha becsapna.

- Ja Eun... - lehelte, mikor észre vette, hogy arcom az övéhez közelít. Már szinte majdnem összeért az ajkunk, és Baekhyun is lehunyta szemeit, mikor hangos fújtatás közepette elhúzódott. Arckifejezése önostorozás és lelkiismeret furdalás tükörképét vetítette elém, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. 

- Menj, pihenj le. - suttogta, majd felsegített.

- Nem akarok itt maradni. - nyögtem. - Nem bírok ebben a szobában meglenni, lemegyek. - kirángattam karomat a szorításából, majd lassan lelépdestem a lépcsőn.

11.

11. fejezet

- ShiHo! - szűrte fogai között Baekhyun. Ahogy látom, jól ismerte ezt az ördögöt.

- Drága Baekhyun...még mindig űzöd a hivatásod ...szép munka...egy démonvadászt védelmezni...

- Csak, hogy tisztázzuk. - szóltam közbe. - Alig két napja tudtam meg, hogy apám mi volt, ebből kifolyólag nem vagyok MÉG démonvadász. De ha nem hagysz minket, akkor ma kipróbálom ezt a munkát is...

- Háh... éles a nyelved te lány, ahhoz képest, hogy múltkor majdnem megöltelek...tudod...a pokol az pont neked való hely lenne... - mondta cinikusan a démon.

- Ja Eun, ne provokáld! - szólt rám Baekhyun.

- Miért ne provokáljam? A fegyver itt van a mi kezünkben, már nem vagyunk védtelenek. - érveltem, de Baekhyun továbbra is csendre akart inteni.

- Honnan veszed, hogy az igazi? - húzta fel a szemöldökét a démon.

- Álmomban láttam. - vontam vállat.

- Ya! Ja Eun elég volt! - rivallt rám Baekhyun. - Úgy emlékszem, hogy te Pont olyan vagy, aki nem bízik az emberekben. Erre nem kifecseged az összes titkunkat?!

- Úgyis meghal! - feleltem, majd neki indultam az ördögnek.

- A rohadt életbe! - fogta Baekhyun a fejét.

A démon viszont eltűnt, mihelyt odaértem volna hozzá.

- Tudtam, hogy ez lesz. - jött felém Baekhyun. - Elment...majd otthon fog támadni.

- Honnan tudod?

- Ismerem a démonokat. Na menjünk. - fogta meg a kezem.

Mire hazaértünk már eltelt egy teljes nap, én meg ernyedten dőltem le az ágyamra, fürdés után. Az sem érdekelt, hogy a hajam vizes, csak a finom, puha ágyikómban akartam aludni. Egy perc sem telt el, már elaludtam.

Hajnalban viszont felébredtem. - Az nem létezik, hogy már kialudtam magam! - gondoltam. A korom sötétben is tudtam szúrni, hogy Baekhyun ül az ágyam szélén, a tőrt vizsgálva.

Felültem, majd mögé lopakodtam és szemügyre vettem a tőrt. De mikor Baekhyun rám nézett, arca annyira közel került az enyémhez, hogy megszeppenve vesztem el gyönyörű tekintetében. Pár percen keresztül így néztük egymást, mikor egy pukkanás kizökkentett minket a meghitt hangulatból.

- Nicsak... - kuncogott ShiHo. - Csak nem...? Baekhyun...ugye tudod, hogy ez mit jelent számodra...? - mosolygott cinikusan.

Miről beszél vajon?

- Fogd be ShiHo! - dobta oda nekem a kést Baekhyun. - Intézzük ezt el máshol! - azzal neki indult a démonnak.

- Baekhyun! - kiabáltam az ágyamon állva, de feleslegesen. A démon és az őrangyalom eltűnt a szemem elől. - Mi? Hova tűntetek, yaaa!

Két óra múlva is a szobámban köröztem, tőrrel a kezemben. Aggódtam ...de nagyon. Az őrangyalok meg tudnak halni? Vagy sérülni? Ha a démonokat el lehet pusztítani, akkor biztos az angyalokat is... Áááááá, megőrülök! - vágódtam el az ágyamon, de mikor meghallottam a szokásos hangot, amikor Baekhyun el-vagy feltűnik, azonnal felültem.

- Baekhyun. - suttogtam. Az őrangyalom a padlómon térdelt és nagyokat nyögött fájdalmában. Íme a válasz a kérdésemre. Egy másik, az ő világukban bizony megsérülhetnek.  - Jézusom! - szaladtam oda hozzá. - Mi történt? - térdeltem le elé, majd felemeltem a fejét. Arca tiszta vér és horzsolás volt, karját úgy szorította magához, mintha attól félne, hogy leesne. - Baekhyun...mit csináljak? Mondd meg..... !

Most először volt ilyen...könnyeim kicsordultak a vér láttán, holott mindig bírtam az ilyesmit, de a tudat, hogy ez Baekhyun vére, teljesen elborította az agyam.

- Ahh...be...bekötöznéd ...a...sebeim? - akadozva de sikerült kimondania.

- Az használni fog? Persze!!! - rohantam is a fürdőszobába kötszerért és fertőtlenítőért.

- Az a lötty nem kell...az nem használ...csak a kötés kell... - szenvedett.

Tettem amit mondott, finomat bekötöztem a sebeit, arcáról pedig lemostam a vért. Borzasztóan nézett ki. Fájt a látványa.

Lassan felsegítettem és befektettem az ágyamba, majd betakartam és mellé feküdtem. Onnantól kezdve felesleges lett volna erőltetnem az alvást, egész éjjel fenn fogok maradni és figyelem. - határoztam el.

- Úgy sajnálom. - mondtam halkan. Baekhyun felnyitotta szemeit, majd mélyen és kíváncsian a szemembe nézett. Sötét volt, de így is tökéletesen láttam szép arcát, ami most nagyon meg volt viselve, de még mindig éterinek hatott.

- Nem a te hibád. - fújta. - Nekem ez a feladatom. - sóhajtott egy nagyot. - Meg kell védjelek, bármi áron.

Ellenállhatatlan vonzalmat éreztem, hogy megvigasztaljam és megköszönjem neki. - jöttem rá. Lassan felkönyököltem, majd közelebb hajoltam arcához és számat pofijára akartam tapasztani, de...Ő megmozdította a fejét, így nem az arcára, hanem...Te jó ég!!! Az ajkára került az én szám. Érintése megrészegített, az a pár pillanat, amíg szánk összeért, csodálatosabb volt bárminél. Ő húzódott el előbb, apró, fájdalmas mosoly kíséretében, majd oldalra fordult, nekem háttal.

- Jó éjt! - mondta.

- J...jó éjt! - feküdtem vissza, de még mindig a szájra puszi hatása alatt voltam.

10.

10. fejezet

Futottam, ahogy bírtam. A lábam viszont kibicsaklott, tudtam, hogy nem ezt a cipőt kellett volna húznom, de már mindegy volt. Az őr beért, majd rám szegezte puskáját. Szerencsémre sikerült úgy elterelnem a figyelmét, hogy ki tudjam rúgni a kezéből a fegyvert, így már csak le kellett ütnöm, ő viszont nem hagyta magát és ellenállt. Pár percig verekedtem vele, míg nem akkora csapást mértem rá a puskája egyik részével, hogy elterült.
Tudtam, hogy sietnem kell, különben még több őr fog követni, így ismét elkezdtem szaladni.
- Ja Eun? - hallottam Baekhyun hangját. - Itt vagyok. - intett egy kicsinyke homokdomb mögül.
- Siessünk, felriasztottam a társaságot. - húztam a szám.
- Ez meglep. Na gyerünk! - fogta meg a kezem, majd maga után húzott.

Végre olyan helyre érkeztünk, ahol nem volt homok.
- Ezt most nem mondod komolyan... - torpantam meg, mikor hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Az előbb majd' meghaltam a hőségtől és szárazságtól, most pedig megfulladok a párától és nedvességtől.
- A dzsungelben vagyunk. - mosolygott Baekhyun.
- Ne ne mondd. Ha nem közlöd, észre sem veszem. - vágtam vissza, de majdnem elnevettem magam.
- Be kéne húzódnunk addig valahova. Gyere! - vezetett egy széles, nagylevelű fa alá.
- Figyelj...elhiszem, hogy téged nem látnak, de engem rögtön megtalálnak a kígyók meg ilyesmik.
- Ne aggódj, megvédelek. Tudod...azért vagyok itt. - ült le Baekhyun.
- Ajánlom. - foglaltam helyet mellette én is.

- Ez nem akar elállni. - néztük Baekhyunnal a vízrengeteget, ami lefelé zúdult.
- Ah. - nyögtem fel hirtelen, majd Baekhyun hónaljához dugtam a fejem ijedtemben. Mikor észbe kaptam, hogy ez csak egy nagy, kövér esőcsepp volt, nagyon idiótának éreztem magam.
A hangulat kezdett megint különössé válni. Óvatosan néztem fel, s észrevettem, hogy Baekhyun engem bámul nagy szemeivel, és közben elmosolyodik.
A szívem nagyot dobbant látványára. Teste finom illata, édes arca és lehengerlő mosolya....nehéz bevallanom, de levett a lábamról.
 De ő egy angyal! - emlékeztettem magam.
- Khm... - nem indulhatnánk? - húzódtam el zavaromban.
- Induljunk. - egyezett bele Baekhyun, majd felsegített a földről.

Egy órája barangoltunk már a dzsungelben, mikor megpillantottunk egy eldugott kis sírkövet.
- Elméletileg ez lesz az! - nyomta a kezembe a térképet.
- Egy sírkamrában? - csodálkoztam.
- Sosem néztél Indiana Jones-t? - vigyorgott. - Mindig van egy alsó járat a föld alatt. Sőt...akár egy egész város is. - Baekhyun két kézzel nem bírta elhúzni a sírkövet, így bevetette mágikus erejét. A fény segítségével valahogy szétrobbantotta a követ.
- Nem lett volna arra még szükségünk? - kérdeztem.
- Remélem nem. Na gyere! - tenyere még mindig világított. Igaza volt, jól jöhet még ez a képessége.

Miközben sétáltunk lefelé a lépcsőn, Baekhyun végig a kezemet fogta. Olyan jó érzés volt, hogy gondolkodás nélkül megsimogattam hüvelykujjammal finom bőrét, mire megállt.
- Mi van? - hagytam abba a cirógatást, majd igyekeztem eljátszani a ’jókislányt’. Bejött.
- Semmi. Menjünk.  - válaszolta halkan.
- Hol lehet a tőr?
- Valami jó látható helyen. De...az biztos, hogy nem lesz akadálymentes. Erre felkészülhetsz.

A kamra nem volt nagy, pár lépés után ki is szúrtuk a tőrt.
- Megvan! - indultam volna el, de Baekhyun nem engedett tovább.
- Mondtam, hogy óvatosan. Előbb megyek én. Oda teleportálok. - mondta, majd el is tűnt.
Az oltárnál elkezdte méregetni a tőrt. Már épp nyúlt volna érte, mikor egy láthatatlan elektromos erő megrázta a kezét.
- A francba! Én nem tudom elvenni. - szűrte fogai között Baekhyun. - Neked kell idejönni. - nézett rám aggódó arccal.
- Oké. - fogtam egy botot, amit még föntről hoztam le, majd minden egyes lépésem előtt megkopogtattam a padlót. Eddig semmi gyanúsat nem véltem felfedezni.
- Jó...akkor én most visszamegyek, hogy ideférj... - mondta Baekhyun, majd eltűnt.
Öt perc alatt oda is értem a tőrhöz.
- Most jön csak a java...- izgultam, majd óvatosan megragadtam a tőrt. Amint az elmozdult a helyéről, az egész kamra mozogni kezdett, mintha földrengés lenne.
- Baekhyun! - kiáltottam, amint észrevettem hogy az oltár előtti föld egyszer csak eltűnik. - Jézusom!
- Baek Ja Eun! - Baekhyun szárnyai megjelentek, majd elindult elém.
Nem sok híja volt, majdnem lezúgtam a mélybe, de szerencsére az őrangyalom jól végezte dolgát, és megragadott még időben.
- Futás! - ordította nekem, ugyanis a kamra tetejéről és oldaláról is estek le a kövek. - Mindjárt eltűnik a kijárat!
Benn is ragadtunk volna, ha Baekhyun a szupererejével el nem hárította volna az útban lévő kőtömeget.
- Ez...nagyon durva volt. - lihegtem, miután felértünk a felszínre. - De meg van a tőr! - mosolyogtam.
- Akkor azt ide is adhatod... - szólt egy hang mögöttünk, mire mind a ketten hátrafordultunk. Egy démon volt az. Még pedig az, aki megtámadott a folyónál.

9.

9. fejezet

BaekHyun segített bepakolni néhány dolgot, amit alapjáraton sosem raktam volna be egy brazíliai útra.

- Most komolyan...naptej? - doboltam a lábammal.

- Le akarsz égni? Nekem mindegy, én nem fogok de én gondolok rád is.... - kuncogott, majd becipzározta a hátizsákomat.

- Nem értem. Ha tudsz teleportálni, akkor miért nem viszel engem is, és nem kéne repülőjegyet vennünk... - követtem le a lépcsőn.

- Magamat tudom csak teleportálni.

- Milyen szar. - húztam a szám, mire BaekHyun megtorpant és szembefordult velem. Egy lépcsőfokkal felette álltam, így le kellett rá néznem. Szemei összeszűkültek, majd méregetni kezdett.

- Neked még ennyi erőd sincs. - dugta ki a nyelvét, majd elmosolyodott. Olyan aranyos volt, arca ilyenkor volt a legszebb, amikor szélesen elvigyorodott. Mielőtt belegondoltam volna, hogy mit teszek, kezem felém nyújtottam és megérintettem az arcát. A mosolya eltűnt, majd lopva a kezemre pillantott, utána meg rám. Nem értette.

- Volt ott...köhöm...valami szösz... - dadogtam, majd arrébb tessékeltem és elmentem mellette.

- Siess, mindjárt indul a járat! - futottunk BaekHyunnal a reptéren keresztül. Szerencsére épp elértük a járatot.

Míg átrepültük az egész Csendes-óceánt, egy jó párszor elaludtam, Baekhyun egy jó párszor azt hazudta, hogy elmegy wc-re, de én tudtam, hogy megerőltető neki folyton láthatónak maradni.

- Mikor érünk már oda? - türelmetlenkedtem.

- Mindjárt ott leszünk, nyugalom. -  tűnt fel mellettem BaekHyun.

- Ya! A lábadon kellett volna visszajönnöd. - motyogtam. - Mi van, ha észrevesznek?

- Gondolod, hogy ezek az emberek azt figyelik, mikor tűnik fel egy angyal a közelben? - mosolygott. - Kétlem.

Mikor végre leszálltunk a repülőről és fogtunk egy taxit, BaekHyun előkapta a véres térképet, hogy megnézze merre kell menni. A baj csak az volt, hogy nem figyelt arra, hogy a sofőr kiszúrhatja a foltot.

- Az ott...vér? - fékezett le hirtelen, én pedig majdnem lefejeltem a fejtámlát.

- Igen... - felelte nemes egyszerűséggel Baekhyun.

- Ya! - szóltam rá, de akkor már késő volt.

- Maguk fejvadászok? - ordítozott a sofőr. - Segítség!

- Micsoda? - nevetett Baekhyun. - Dehogy is!

- Baekhyun? - kérdeztem aggódva. - Az emberek figyelnek.

- Ó, basszus! - Baekhyun elengedte a térképet, majd tenyerét a sofőr szeme elé helyezte, az pedig ernyedten hallgatott el.

- Te jó ég, megölted?

- Szerinted ha gyilkolásznék, lehetnék Én az egyik főőrangyal? Na pattanj, el kell tűnnünk! - szállt ki.

- Miért ilyen gyanakvóak az emberek?

- Ez az ország eléggé beteg . - állapította meg Baekhyun. - Miért hiszik rögtön azt, hogy gyilkosok vagyunk? Hát úgy nézek én ki, mint egy fejvadász? - kérdezte tőlem Baekhyun, mire megráztam a fejem.

- És én?

- Te inkább. - kuncogott, mire én meglöktem.

- Ya! Na menjünk normálisan...- emelte fel a térképet. - Bár azt hiszem, hogy már nem Brazíliába kell mennünk...ez már Peru... - nézett körbe.

- Piszkosul meleg van itt... - kaptam elő a vizemet.  - Jó neked, hogy te nem izzadsz.

- Az angyalok nem verejtékeznek. - kérte el tőlem a vizem.

- Semmilyen testnedvetek nincs? - kérdeztem egyszerűen, mire kiköpte a vizet.

- Ya! Spórolj! - szóltam rá, majd miután felfogtam, hogy ő hogyan értette elvörösödtem. - Istenem...hiába vagy angyal...attól még pasi vagy... - elvettem tőle a vizet.

- Khm...na ...hogyan megyünk át a határon? - mutatott a távolba, ahogy fegyveres őrség figyelte a területet.

- Ez tényleg egy veszélyes világ.  - jegyeztem meg.

- Szóval...én könnyen átjutok, csak az a kérdés, hogy Te hogyan cselezed ki az őröket.

- Látom tetszik, hogy szánalmas ember létemre képtelen vagyok kicselezni egy egész hadsereget, mi? Hát akkor figyelj! - indultam el, miután lepasszoltam neki a hátizsákomat. BaekHyun szélesen elvigyorodott.

- A határ után találkozunk. - azzal eltűnt.

- Na oké...akkor fighting! - mondtam magamnak, majd óvatosan a határ felé indultam.

Szerencsére feltűnés nélkül sikerült eljutnom egy építményig, bár elég nehéz volt, hiszen a szinte félsivatagos területen alig volt növény, csak homok és néhány cserje.

- Szerinted meddig kell még itt dekkolnunk? - kérdezte az egyik őr a másiktól. Egy pillanatra megálltam a mászásban. Ha felmérem a terepet és nem találok túl sok embert, akkor egyszerűen altatólövedékkel elintézem őket, és akkor még nem is kellett bántalmazáshoz folyamodnom. Ez jó ötlet. - gondoltam. Körbenéztem és megszámoltam az őröket. Volt belőlük vagy öt. Elővettem a pisztolyt, majd megtöltöttem az altatólövedékkel. Szép lassan lelőttem az összest, viszont az egyiket nem találtam el, mert a társa kábulatában rárökönyödött és eltérítette.

- A francba! - kezdtem el futni.

- Héj!!!! - kiabált utánam az őr. - Álljon meg! - hablatyolt számomra idegen nyelven.

8.

8. fejezet

Álmomban ismét a sötét alak ellen harcoltam. Most viszont volt nálam egy hatásos fegyver. Az is valamiféle tőr volt, de nem akármilyen, markolata aranyozott volt és zafírok díszelegtek benne, éle nem nagyon volt, mégis végezni tudtam a gonosszal.

Mikor felkeltem reggel, első volt, hogy lesétáltam BaekHyunhoz megkérdezni, hogy mit tud erről. Amúgy is rengeteg mindent kell elmagyaráznia.

- Hahó! - szólítgattam, de nem tűnt fel. Majd valaki megcsiklandozta az oldalamat, mire én nagyot ugrottam ijedtemben.

- Ya! - visítottam. - Ezt hagyd abba! Nem akarok szívinfarktusban meghalni, ilyen fiatalon.

- Bocsi. - villantott rám egy félmosolyt, majd elsuhant mellettem és beindította a kávéfőzőt.

- BaekHyun... - kezdtem.

- Hm?

- Figyelj már, ez fontos! - láttam rajta, hogy nem koncentrál teljesen rám.

- Mondd!

- Ma volt egy álmom. De...először tudnom kell, hogy mi volt az a lény, ami megtámadott.

BaekHyun hangosan fújtatott egyet, majd fogta a kávéját és leült az asztalhoz. Érdekes módon megint fekete felsőben volt, mit történt vele? Stílust váltott?

- Nos... - mutatott a szembeni székre, hogy én is foglaljak helyet. - Mivel vannak angyalok, logikus, hogy alvilági teremtmények is léteznek...

- Neked lehet logikus. Igen...? - noszogattam.

- Az a dög, ami rád vetette magát egy démon volt. Méghozzá egy fődémon. A kilenc testvér egyike.

- Egy démon...- ízlelgettem a szót. - Akkor azért nem használt semmilyen fegyver ellene...

- E földi fegyver, amit ember készített semmit  nem ér az alvilági szörnyek ellen, ezt jobb ha megjegyzed. - szürcsölt bele a kávéjába.

- Azt mondta az a démon, vagy mifene, hogy apám megölte a testvérét.

- Az édesapád démonvadász volt.

- Mi van? - értetlenkedtem. - Azt mondod, hogy igaz az, amit az az ördög mondott? - háborodtam fel.

- Igen. Így halt meg Ő is. Harc közben...

- Te most viccelsz velem? - pattantam fel a helyemről. - Azt mondod, hogy hiába álltam be a rendőrséghez, hiába kutakodtam annyit, mikor apám gyilkosa még csak nem is e földi? Tehát meg sem találhatom??? - teljesen kikeltem magamból. Ezt miért nem mondta eddig?

- Nyugi. - mosolygott.

- Én ezek után nem vigyorognék ...mondhattad volna előbb is! - mérgelődtem.

- A kiképzés amit kaptál, jól fog jönni még, hidd el...

- Szóval... - vázoltam fel a helyzetet. - Apám démonvadász, és megölt egy csomó démont. Az egyik a kilenc fődémon közül volt és most a testvérei meg akarnak engem bosszulni? Állok elébe!

- Már megint butus vagy... - legyintett BaekHyun. - Nincs fegyvered.

- Álmomban láttam egy aranymarkolatú kékzafíros tőrt, amivel leszúrtam azt a démont. Az sem segítene? - húztam fel az egyik szemöldököm, mire BaekHyun szemei kidülledtek.

- Tudod hol van az a fegyver? - tette le a kávéját.

- Nem. - ráztam a fejem. - Azt hittem Te majd tudni fogod.

- Akkor sok dolgunk lesz... Pakolhatsz is! - állt fel az asztaltól vigyorogva.

- Miért pakolnék?

- Kirándulni megyünk. Uticél? Ismeretlen, de te majd navigálsz, hisz démonvadász vagy, érezned kell a tőr erejét.

- Megzakkantál? - nem fogtam teljesen fel, amit mondott. - Nem hagyok itt mindent, és megyek el egy őrangyallal, akit alig pár hete ismerek.

- Akkor tisztázzuk... - állt elém. - Azt mondtad, láttad álmodban a tőrt, és hogy azzal szúrod le a démont. Ez egy jelnek számít, amit Hyung küldött.

- Hyung? A testvéred? - Mennyi mindent nem tudok még!

- Igen, én is a tizenkettő főőrangyalnak az egyik tagja vagyok, ami annyit jelent, hogy a többi őrangyal felett állunk, és van mindannyiunknak egy különleges képessége. Nagyjából ennyi.

- Miféle különleges képesség? - totál elvesztem!

- Hyungnak telepatikus képességei vannak és az álmokhoz is ért. Nekem meg...

BaekHyun hátrált egy lépést, majd felemelte a kezét. A tenyere pedig világítani kezdett!

- Úristen! - ámuldoztam. Miért kell, hogy pont az én életemben tűnjenek fel ilyen másvilági lények? Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

- Az én erőm a fény. Majd később lehet megtapasztalod, lehet szükségünk lesz még rá, az út során.

- Na jó, miféle útról beszélsz?

- Meg kell találnunk a Három Ereklyét, ami végezni tud az összes démonnal.

- Ahha... - még bonyolultabb nem lehetne? - Szóval...hol keressük ezeket a micsodákat?

- Három Ereklye. - ismételte meg Baekhyun. - Az egyik az a tőr, amit láttál álmodban is. A másik egy lándzsa, a harmadik pedig egy tükör.

- Mi a kapcsolat közöttük? Miért pont tükör?

- Mert az ókorban ezeket alkotta egy démonűző szerzetes. Honnan tudjam?! - legyintett. - A lényeg, hogy ha a tőrre ráakadunk, akkor az már utat mutat, szóval először azt kell megtalálnunk.

- De hogyan?

- Vérrel. - emelte fel a kezem majd testét az enyémhez simította. Mit művel? - szívem hevesebben kezdett el verni, közelségétől zavarba jöttem.

- Baekhyun...mit csinálsz...? - kérdeztem akadozva, majd rám nézett és gyönyörű barna szemei fogva tartották az enyémeket. Apró, tűszerű szúrást éreztem a csuklómon, mire odakaptam a fejem. BaekHyun a körmével felvágta az erem, majd odavarázsolt a semmiből egy világtérképet és a térképre csöpögtette rá a véremet. Én csak néztem, szólni nem tudtam. Gondoltam tudja, mit csinál...

- Figyeld, merre vonzza a vércseppet.... - mondta halkan. - Oh...meg van! - simogatta meg a vágásomat, majd az el is tűnt. Először Baekhyun arcát kezdtem el pásztázni, majd a térképre koncentrálódtam.

- Irány Brazília!!!! - vigyorgott rám BaekHyun.

7.

 

7. fejezet

Reggel sokkal jobban voltam. A sebeim még mindig fájtak, viszont a karom már nem. Nem is látszott meg a harapás nyoma!

- Bejövök. - nyílott ki az ajtó, majd BaekHyun lépett be egy tálcával a kezében. Arcán eltűnt a vidámság, inkább szigorú volt és komor. Letette a reggelit az ágyamra, majd szó nélkül fogta magát és kiment. Én viszont követtem, mert zavart, hogy nem olyan mint azelőtt.

- BaekHyun! - szóltam utána, de ő nem állt meg. - BaekHyun! - ragadtam meg a karját.

- Mit akarsz? - rivallt rám. Ezt nem értem! Tegnap kedves volt, megmentett, felhozott és még mellém is feküdt, sőt....még át is ölelt! Akkor most mi a baja?

- Mi a bajod? - kérdeztem értetlenül.

- Még hogy mi a bajom? - háborodott fel. A pár hét alatt sosem láttam még ilyennek, nagyon meglepett. - Azt hiszem világosan megmondtam, hogy ne tedd ki a lábadat a házból! Erre te nem elmentél oda??? Könyörögtem neked, és én hülye azt hittem hogy betartod amit ígértél! - teljesen kikelt magából. - Azt mondod, hogy képtelen vagy bízni az emberekben. Előbb talán magadnak kéne megtanulni 'megálljt' parancsolni, te sem különbözöl a többiektől. Ti emberek önfejűek és megbízhatatlanok vagytok. Meg is érdemlitek, hogy így járjatok! - kiabált.
- Befejezted? - ordítottam vissza. - Mit képzelsz magadról?! Ki vagy te nekem, hogy parancsolgathass! Nem is ismerlek, azt se tudom miért vagy itt.
- Már mondtam, hogy azért vagyok itt, hogy megvédjem a szánalmas kis életedet, az ŐRANGYALOD vagyok, és ha szeretném, ha nem, itt kell lennem, mert ez a feladatom. Elhiheted, szívesebben mennék egy könnyebb esetű emberhez, mint te. Nálad mindenki jobb lenne!
A szívem összeszorult, a könnyeim kicsordultak. Fájtak a szavai, sokkal jobban mint a tegnapi sebek. Igaza volt valamilyen szinten, viszont épp erre a kicsapongásra volt a legkevésbé most szükségem. Nem szoktam hozzá, hogy így leosztanak, így nagyon váratlanul ért ez.
Kínomban nem tudtam mást csinálni, mint belémentem miközben rohantam lefelé a lépcsőn, ki a szabadba. Olyan edzéstervet eszeltem ki magamnak, hogy csak késő este fogok végezni.

Ahogy terveztem, este tizenegyre értem haza, kifulladva, izzadtan és nem vágytam semmi másra, mint egy jó meleg fürdőre. Mikor beléptem a házba, és körülnéztem, BaekHyun nem volt sehol. Jobb is, hogy elhúzott. - gondoltam, majd felvonszoltam magam a lépcsőn és megcsináltam a fürdővizemet.
Mikor végeztem, és fél óra után kiszálltam a vízből, magamra tekertem egy törülközőt, majd besétáltam a szobámba. Végre lehettem meztelenül, nem kellett attól tartanom, hogy megles valaki, amíg felöltözöm.
Miután felhúztam a fehérneműimet, és elindultam a pizsamámért, valami nesz ütötte meg a fülemet. Száznyolcvan fokos fordulatot vettem, majd majdnem felsikítottam ijedtemben. BaekHyun állt előttem, rideg arccal, és különös módon fekete felsőben.
- A színinfarktust hoztad rám, a rohadt életbe! - lélegeztem mélyeket, csak később esett le, hogy egy száll melltartóban és bugyiban állok előtte. - Mi a baj? - figyeltem bűnbánó arcát.
- Sajnálom. - motyogta, majd magához húzott és megölelt. Nem zavartatta magát, hogy az öltözékem eléggé hiányos, annyira lefoglalta a bocsánatkérése, hogy lehet észre sem vette.
- Én... - kezdtem. - ...én is sajnálom, hogy nem fogadtam szót neked... - Mit csináljak? Öleljem én is át? Mit tehetnék ilyenkor? - idegeskedtem.
- Annyira megijedtem, mikor megtudtam, hogy elmentél. - búgta a nyakamba. - Soha többé ne csináld ezt.
Kihámoztam magam a karjaiból, majd belenéztem mélybarna szemébe. - Köszönöm. - suttogtam.
Baekhyun arckifejezése lágy volt, szinte angyali, s mikor arca az enyém felé közeledett én automatikusan lehunytam a szemeimet, várva puha, meleg ajkaira.
Végül Ő csak egy puszit nyomott az arcomra, mire a szemhéjam meglepetten pattant fel. Jézusom, mégis mit művelek?
- Jó éjszakát! - azzal elteleportált.
Bambán ültem le az ágyam szélére. Nem tudtam mit gondoljak. Miért váltja ki ezt belőlem BaekHyun?
Mindig mindenkivel tartózkodó voltam, akárhány pasi próbált közelíteni felém, sosem bíztam senkiben, viszont BaekHyun mellett teljes biztonságban éreztem magam.
Ugye ez nem azt jelenti, hogy kezdek érezni valami iránta...? Áááá, nem lehet!!! Hiszen Ő nem is ember!!! Egyszerűen csak megbízom benne, ennyi. - hagytam annyiban, majd felkaptam a pizsamámat és lefeküdtem aludni, de közben végig BaekHyun ingerült, majd kedves arca tűnt fel előttem, és most is azt kívántam bárcsak itt feküdne mellettem, akkor teljes nyugalomban tudnék aludni.